Kárpát-medencei internacionálé
A gesztuspolitika mögött kõkemény gazdasági érdek húzódik meg
2004. február 4. (7. oldal)
Lukács Csaba
Látszólag minden a legnagyobb rendben a román–magyar kapcsolatok terén: részünkrõl tombol a gesztuspolitika, a románok boldogan koccintgatnak a Kempinskiben a tõkésréce-vadászat után, a háttérben pedig az RMDSZ vokálozik lelkesen. Ha minden jól megy, 2012-ben közösen rendezünk labdarúgó Európa-bajnokságot, Gyurcsány sportminiszter Adrian Nastase kormányfõvel közösen avatja fel a macedón származású egykori focisztár, Gheorghe Hagi szobrát Aradon, a román fõvárosba utazó csíki hokisokat baseballütõk helyett szegfûvel várja a román kemény mag, a nemzeti válogatottak hivatalos találkozóin a „Kifele a magyarokkal az országból!” és a „Halál a hazátlanokra!” rigmus helyett a közönség zokogva énekli a székely himnuszt.
Mielõtt minket is elöntene a hurráoptimizmus, próbáljunk belesni a kulisszák mögé. Elõtte azonban varrjuk el a sportos szálat: a román rendezésnek az infrastruktúra hiánya miatt körülbelül annyi az esélye, mint úszóversenynek a Szaharában. Az egymástól sok száz kilométerre levõ nagyvárosok közt nincs autópálya, sehol nem találni tízezres nagyságrendben jó minõségû szállást, a román focipályák állapotáról csak annyit: a portugáliai Eb-selejtezõben, a sorsdöntõ román–dán összecsapáson az ország legnagyobb stadionjában olyannyira katasztrofális minõségû gyep fogadta a labdarúgókat, hogy a (különben román szempontból elbukott) találkozó után maga a miniszterelnök kért elnézést a szurkolóktól, és ígért szigorú felelõsségre vonást. A közös rendezésû Eb ötlete tehát nem más, mint politikai porhintés, gumicsont a médiának. A lényeg mögötte van: a két ország közötti látszólagos összeborulás valójában egy szûk politikai és gazdasági csoport érdekszövetsége, egyéni gazdagodást és belpolitikai célokat szolgáló paktum.
Nézzünk néhány eseményt a közelmúltból. Pontosan egy esztendõvel ezelõtt, az RMDSZ Szatmárnémetiben megrendezett kongresszusán írta alá a Magyar Szocialista Párt a román kormányerõvel, a Szociáldemokrata Párttal a Szocialista Internacionálét is érintõ együttmûködési megállapodást. A dolog pikantériáját az adja, hogy a romániai magyarok érdekvédelmi szövetsége európai szinten (a Fidesszel közösen) egy kereszténydemokrata értékrendet magáénak valló politikai tömörülésnek a tagja, így az Európai Néppártban kínos magyarázkodásra kényszerült.
A Markó Béla vezette párt egyre jobban tolódik balra: a szervezetbõl kiebrudalták a „fideszeseket”, a magyar ellenzékkel minimálisra szorították a kommunikációt, és feltétlenül támogatnak minden olyan ötletet (például a státustörvény kiherélését), amelyet az MSZP–SZDSZ politikusai találnak ki. Cserébe mindent megkapnak, amit kérnek: a budapesti minisztériumokból kirúgattak minden olyan határon túli üggyel foglalkozó köztisztviselõt, aki nem tett hûségnyilatkozatot Markónak, a Duna TV és az MTV határon túli mûsoraiba csak az kerülhet be, aki nincs az RMDSZ feketelistáján, és korlátlan hatalmat kaptak az anyaországból érkezõ költségvetési forintok elosztásában is. Ennek bizonyítására egyetlen példa: miután a státustörvény által biztosított oktatási-nevelési támogatást a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége gond nélkül eljuttatta a negyvenezer jogosultnak, az RMDSZ alapítványa ez évtõl elirigyelte ezt a feladatot. Nyilván a munka szépsége vonzza õket, nem a választások közelsége és a szakmai szervezet elnökének júliusi nyilatkozata, amely szerint „hûségnyilatkozatot ne várjon tõlünk senki”.
A Kárpát-medencei kommunista internacionálé mûködésére legutóbb egy kolozsvári történet világított rá: Kövér László beszéde az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács legutóbbi rendezvényén. A helyszínen levõ román lapok tudósítói nem találtak semmi kivetnivalót a Fidesz választmányi elnökének beszédében, nem értették félre a mondanivalót. A botrány tíz nap múlva, budapesti közvetítéssel pattant ki. Folyosói hírek szerint Markó kapacitálta a budapesti politikusokat, hogy „ne hagyják annyiban” a dolgot, és az üzenetet megértették a Köztársaság téren, a baloldali-liberális médiumok szerkesztõségeiben – elõbbiek valószínûleg megkérték a románokat, hogy tiltakozzanak, utóbbiak pedig felerõsítették az irányított reakciót –, hangsúlyozom, másfél héttel az esemény után.
Az RMDSZ emberei rajta tartják a kezüket a Bukarestbõl és Budapestrõl érkezõ költségvetési pénzeken: a civil szervezeteket támogató alapítványok kuratóriumaiban politikusaik ülnek. A központilag túlszabályozott és korrupcióval terhelt romániai gazdasági életben való részvétel is nehezen képzelhetõ el nélkülük – nyilván az is puszta véletlen, hogy a száz leggazdagabb román listáján a kevés magyar egyike RMDSZ-szenátor, Verestóy Attila. Az RMDSZ ellenfeleit ellehetetlenítik Bukarestben és Budapesten egyaránt, a neki nem behódoló üzletemberek-polgármesterek pénzügyi és adóhivatali ellenõrzéseket kapnak a nyakukba, már megnyert pályázatokat irányítanak át máshova (Tõkés László Ady-emlékhely projektjét a Mudura-féle alapítványnak adták), átgázolnak mindenkin, aki nem áll be a sorba.
Az RMDSZ elnöke két magyar hetilapban publikált tanulmányában nyíltan elzárkózott az autonómiatörekvések elõtt, és kizárt minden párbeszédet azokkal, akik nem a szervezeten belül képzelik a megújulást. Nyílt háborút hirdetett azok ellen, akik merészelnek alternatívát kínálni a választásokon („az RMDSZ keresztbe fog tenni mindenkinek, aki jelöltjeink ellen indul”), s mivel ellenõrzik a romániai magyar médiumokat támogató alapokat, korlátozzák politikai ellenfeleik médiamegjelenéseit is.
A romániai magyarok egységének mítosza szombaton foszlott szét végérvényesen: Székelyudvarhelyen megalakult ugyanis a választások szabadságát kínáló Magyar Polgári Szövetség. Az új szervezet a magyarok lakta vidékeken kíván jelölteket állítani az RMDSZ jelöltjeivel szemben. Az új helyzetre adott válasz nem váratott sokat magára: a Kovászna megyei liberális-demokrata szövetség bejelentette, hogy ahol nem indítanak saját jelölteket, ott az RMDSZ jelöltjét fogják támogatni a polgári szövetség jelöltjeivel szemben. Ez magyarul azt jelenti, hogy az RMDSZ a román pártokkal szövetkezik a magyar jelölttel szemben, ami igen érdekes megvilágításba helyezi az „elkötelezett magyar érdekvédelmet”. Érdekes a választójogi törvény tervezett módosítása is: ez Markóék buzgó támogatása mellett az új szervezetek indulását huszonötezer támogató aláírásától és tizenöt megyében való jelenléttõl teszi függõvé.
Budapesten most divat azért aggódni, hogy a jobboldali pártok megosztják a határon túli magyarságot, és gáncsolják a történelmi román–magyar megbékélést. A Budapest Analyses elemzése szerint nem bizonyított Markó Béla azon állítása, hogy a megosztottságot Magyarországról gerjesztik – a szervezet támogatottsága a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint az ötszázalékos parlamenti küszöb alá csúszott, elsõsorban a választópolgárok kiábrándulásának köszönhetõen. A szavazópolgárok látják egyes RMDSZ-vezetõk gazdagodását, és nem tetszik nekik a látványos balra tolódás sem. Nem beszélve a trianoni évfordulón való koccintásról (ezen RMDSZ-es politikusok is részt vettek), a politikai ellenfelek kiebrudalásáról és az Iliescu-féle párttal való szoros együttmûködésrõl.
Budapestrõl azt is észre kellene venni: Kárpátalján és Horvátországban a szocialisták bumfordi beavatkozása után alakult ki állóháború a magyar szervezetek között. Erdélyben is hasonló a helyzet, hiszen a teljes kiszorítás és ellehetetlenítés után a belsõ ellenzéknek nem maradt más választása, mint új pártban gondolkodni. Erõs a gyanú, hogy az egységet féltõ hangok valójában azt a koncot féltik, amit a román–magyar együttmûködés mázával öntöttek le a szocialista újgazdagok.
