Százötven évvel ezelőtt a magyar nemzet életében egy új korszak kezdődött. 1848 március idusának nagyszerűségét méltányolni minden szó kevés, minden hasonlat sántít és annak igazi jelentőségét kevés ember érti meg. Magyarország és a magyarság – ismét – tettekkel vizsgázott a világtörténelem előtt, s minden cselekedete kitűnő osztályzást érdemelt. Ismét nemes, hősi és bölcs életszemlélet példáját nyújtotta a nagyvilágnak. Az idegen nemzetek soha nem követik a magyar példát, de nem is képesek rá, mert az sajátosan magyar, s örökre titok marad más lelkiség számára.

A nagyvilág vajúdott már régen, szülni akart valami újat, valami nagyszerűt, de az újszülött eszme korcsnak sikerült. Kirobbantotta a mindig káros, véres forradalmakat. A francia Nagyforradalom kártékony hatását láthatta világ, de nem tanult belőle. Ezt a példát követték Európa kultúr népei, s a csürhe mindenütt tombolt. Európa országaiban sem a vezető réteg nem tudott hivatása magaslatán – észszerűen cselekedni, sem a vezetettek nem tudtak méltó magatartást tanúsítani. A kevés jószándékú szóhoz sem juthatott, csendben eltűnt.

Mi történt ebben a korban Magyarországon? Talán aludt minden és mindenki? Korántsem! A hirhedt francia forradalom híre eljutott Magyarországra is, de nem talált talajra. Ezzel szemben a magyar értelmiség elkezdte a Magyar megújhodás korát. Különösen irodalom terén alkotott nagyot!

A szükséges reformokat – ellentétben a nyugattal – pontosan a magyarság elhívatott vezetői sürgették. A hivatalos vezetés Bécs kezében volt, s ez okozta a nehézségeket, a sok-sok tragédiát. Az igazi magyar vezetők: Széchenyi István gróf, Wesselényi M. báró, Battyány L. gróf, Eötvös J. báró, Deák Ferenc, Kossuth Lajos, szinte versenyt dolgoztak hazájukért. A szemlélődő, bölcs magyar fajta apraja-nagyja szinte egyöntetűen akarta ugyanazt mint a politikai vezetők, csak a módszerekben, a tennivalók sorrendjében volt különbség, de nem úgy, hogy a vezetettek voltak ellentétben a vezetőkkel mert mást akartak volna, ez az ellentét a vezetők között volt meg. Kossuth: Széchenyi eszméjén indult és abból táplálkozott, de mert távolról sem volt olyan államférfi látóköre mint Széchenyinek, a helyes sorrendet megfordította, s ez okozta a későbbi tragédiát…

A cél azonos volt: szabaddá és gazdaggá tenni Magyarországot.

Európa többi nemzete általában független volt, eltekintve kis területi követeléseiktől, a szabadságért nem kellett harcolniuk. A magyarság kettős feladat előtt állott. Évszázadok óta szenvedett a bécsi kizsákmányoló terror alatt s ugyanakkor harcolt az ozmánok ellen. Amit meghagyott a török, elvitte Bécs. Nem csoda, ha elszegényedett egyformán a nemesség és a közember. A kegyetlen magyar sors minden csapását egyformán viselte a nemzeti gondolat mellett kiálló minden magyar. Ezért tudott egyöntetűen gondolkozni! Bécs kizsákmányoló politikája miatt látták úgy a vérmesebbek, hogy addig nem tud gazdag lenni a magyar, amíg szabad nem lesz. Viszont Széchenyiék tudták, hogy addig nem tudja szabadságát kivívni, amíg szellemileg, anyagilag meg nem erősödik. Egy kultúr-fölénnyel bíró, erős és gazdag Magyarország ősi alkotmányát nem tudta volna lábbal tiporni Bécs, hiszen három évszázadon át is csak azért sikerült neki, mert a magyarságot lekötötte az Ozmán birodalom elleni harc.

Széchenyi nemzetmentő eszméi annyira megértek 1848-ra, hogy amikor Európa ismét “forrongani” kezdett, s Bécsben is a csőcselék őrjöngött, elérkezettnek látszott az idő, hogy a már köztudatban élt elvek alapján – március idusán – megfogalmazzák: Mit kíván a magyar nemzet. Forradalomnak híre sem volt, kívánságát alkotmányos úton vitte a “magyar” király elé. Ebben az idegileg felajzott időben kiderült, hogy a magyarságnak nincs csőcseléke. Nem folyt vér, még egy pofon sem csattant el!

Akadt ugyan néhány ember, aki meg akarta játszani a forradalmat, de hála Istennek a lázítást senki sem vette komolyan, s ez teszi olyan dicsővé a magyar március idusát.

Nem volt szükség forradalomra, nem volt ki ellen forrongani. A magyar nemesség önként lemondott nemesi előjogairól, önként felszabadította a jobbágyokat s a törvény előtti egyenlőséget szinte észrevétlenül megvalósították. Ezek megvalósításáért más ország vérgőzös mészárszékké vált, a magyar nemesség ismételten bebizonyította, hogy nemessége nem máz, nem papírforma, hanem sokezeréves példaadó valóság. De ugyanilyen nemes gondolkozást tanúsított a felszabadult jobbágyság is.

Megalakult az első független, felelős magyar minisztérium. Ha képét nézem első kormányunknak, boldogan állapíthatom meg, hogy nem pártpolitika, nem alantas bosszú, vagy más emberi gyarlóság érvényesült, hanem a HAZA, a MAGYARSÁG ÉRDEKE. Együtt láthatjuk Széchenyit Kossuthtal, Battyányt Deák Ferenccel… Ez is útmutató példa…

Az országgyűlés villámgyorsan megalkotta a kiváló “48-as alaptörvényeket”. Szinte vita nélkül ment, nem igen volt ellentét. V. Ferdinánd szentesítette, s az ország – véres forradalom helyett – öröm-mámorban úszott…

A legnehezebb, s egyben legdicsőbb történelmi-vizsgánk csak ezután kezdődött, amikor az életet is fel kellett áldozni.

Bécs akkor is hitszegő volt. Előbb csak a nemzetiségeket uszította ránk, majd egész haderejével támadott. S Magyarországnak nem volt se pénze, se hadserege…

De nem sokáig. A nemzet nagylelkűen adott pénzt, s önként beállt katonának apraja-nagyja. A főnemesektől kezdve az egyszerű kétkezi-munkásig megmozdult mindenki. Még a betyárok, Rózsa Sándor és társai is jelentkeztek a harcra, bizonyítva, hogy a HAZA és MAGYAR BECSÜLET mindenek előtt…
<blockquote>
"Dicső ifjú hadsereg,
mely nem tudni miből támad,
Napok szülték, s mégis mintha
szülte volna három század…"
</blockquote>
énekli a költő. S így is volt. Hős katonák támadtak és zseniális hadvezérek. A Tavaszi hadjárat, – amely a szabadságharc katonai dicsőségét legjobban jellemzi, – előzményeit mindenki ismeri. A 30 éves Görgey Artur a legviszontagságosabb téli időben nemcsak toborzott, de kiképzett egy olyan fegyelmezett, átütő hadsereget, hogy a híres hadvezér Windischgraetz herceg, tábornagyot tönkreverte…

Mit tett Bécs? 1849. március 4-én Olmützben felfüggesztette a magyar alkotmányt. Válaszul Kossuthék április 14-én Debrecenben kimondták a trónfosztást.

Az osztrák csúnyán kikapott, de a magyarság hadi ereje távolról sem volt elég, hogy az Orosz Mamuthot legyőzze. Az oroszok elleni harc külön fejezet, amelyet bátran elválaszthatunk a szabadságharctól…!

Mit bizonyít 1848 március idusa?
<blockquote>
1. A magyarság nem véres forradalommal, de nemes akarattal valósította meg a szükséges reformokat.

2. Szabadságát alkotmányos úton akarta biztosítani, de amikor fegyvert fogni kényszerítették, hagyományainak megfelelő szellemben harcolt a főnemestől a közemberig mindenki.

3. A magyarság akart és tudott áldozni hazájáért.

4. A magyarság között lelki, szellemi értelemben vett csőcselék nincs, az egész nemzet egyöntetűen nemes.

5. Idegen eszméket a magyarság nem vesz át.
</blockquote>
Azok az eszmék, amelyek gyakorlati megvalósulása 1848. március idusán kezdődtek, Széchenyi közel három évtizedes munkájának következményei. Az osztrákokat katonailag is legyőztük, az oroszok ellen nem Szabadságharcot vívtunk. Alulmaradtunk, s ezt használta ki Bécs, de passzív rezisztenciánk 1867-ben diadalra jutatta március idusát.

v. Maczky László (1910-1969) írása a 120 éves évfordulóra

<em>(A rajzok Brankovics György: A magyar szabadságharcz története című könyvből vannak. – Franklin-Társulat, Budapest, 1909)</em>