A Magyar Lobbi e heti teljes anyaga a következö cimen olvasható:
Az alábbi irásom válasz Deák István professzornak a Népszabadságban "Búcsú a nemzeti egység mítoszától" cimmel megjelent irására.
Lipták Béla
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Nem búcsuzom, mert nem volt mitosz!
Szerintem két okunk is van arra, hogy ne „vegyünk búcsút” 1956 nemzeti egységének emlékétöl. Az egyik az, hogy hazudnánk, ha ezt megtennénk, a másik az hogy ezzel a hazugsággal sárba dobnánk egy olyan közös kincset mely nem a miénk. Össznemzeti kincs az, a pesti srácoktól kapta azt a nemzet azért, hogy a miénket követö generációkat az összefogásra ihlesse és emlékeztesse, hogy volt amikor nem azt néztük ami elválaszt, hanem ami összeköt, s ettöl együtt erösek voltunk. Szivünkben az igazsággal, kezünkben párszáz benzines üveggel, ha átmenetileg is, de meghátrálásra kényszeritettünk egy barbár világbirodalmat.
A fentiekkel persze nem azt akarom mondani, hogy Pista hazudik. Erröl szó sincs. Pista kitünö történész, mint az általa gondosan összeválogatott történelmi események sora is mutatja. Igaza is van abban, hogy minden nemzeti megmozdulásnak voltak ellenzöi és elárulói. De kérdezem: Ismerünk olyan indiai történészt aki azt állitaná hogy mitosz volt az angol megszállás ellen Gandhi által megteremtett indiai nemzeti egység csak azért, mert az angolok oldalán is álltak, harcoltak indiaiak, vagy azért mert a függetlenség megszerzése után kitört a polgárháború? Nem hinném, hogy sok akadna!
Deák István azt hiszi hogy 56 nemzeti egysége soha nem is létezett, hogy annak létezése csak „mitosz”. Öt és sokakat akik nem voltak ott, ennek ellenkezöjéröl meggyözni nehéz vagy lehetlen. Ezért neki a tömeg csak tömeg, a szovjet szuronyokkal hatalomba ültetett bábkormány által május elsején az utcára parancsolt tömeg is az, meg a Bem térre vonuló magyar ifjuság is az. Csak két tömeg. Nem csodálkozom ezen, mert a New York Times lapjairól igy is tünhetett és aki csak úgy mérlegeli a történelmi eseményeket, hogy voltak-e ellenzöi, vagy annak akinek a tisztánlátását megzavarja a mai politikai csarkodás, sárdobálás, annak talán igaznak is tünhet Deák István általánositása. Pedig Pista téved!
Pista téved a „nemzeti egység” fogalmának meghatározásában, mert azt a statisztikusok szemével nézni, pedig a nemzeti egységet nem a matematika méri, az egység nem 1OO%-ot, hanem egy lelkületet, az elsöprö többség lelkületét jelenti. Persze, hogy 56-ban is voltak helyezkedök, megfélemlitettek, letargikus, vagy hazaáruló emberek, de az elsöprö többség, praktikusan minden hazáját szeretö magyar egyetértett amikor a pesti utcán felhangzott, végigdübörgött, hogy „Ruszkik haza!”, vagy az, hogy „Aki magyar velünk tart!” Úgy látszik, hogy ezt a New York Times lapjairól érzékelni nem lehetett, ezt látni és hallani kellett ahhoz, hogy valaki ma is valódinak és ne mitosznak tartsa 56 nemzeti egységét.
Az nem mitosz, hanem tény és jó péIdautatás, hogy a betört ablakú kirakatokban másnap reggel is érintetlenül ott állt az áru, hogy a nyomorgó város utcáin örizetlenek voltak az irószövetség gyüjtöládái, hogy a „zsugori falusi gazdák” ingyen osztották az élelmet. Azt pedig, hogy ez megtörténjen ahhoz a társadalom elsöprö többségének, talán 90%/'nak helyeslése, egyetértése, ahhoz a "sárból és napsugárból" összegyúrt emberek egysége kellett. Ez nem mitosz akkor sem, ha voltak kivételek, vagy ha a vidék egy része passziv maradt!
Persze az sem kétséges, hogy ha gyözünk, akkor nálunk is elindult volna a kibontakozás útjának keresésével járó vita, a pártharc, a hogyan tovább vitája. Ám az igazság akkor is igazság marad, ha ma a közérdek szolgálata helyett egymást marják a pártok, ha 52 év után jobb és baloldali sárdobálókra oszlott a társadalom. Akkor is igaz, ha ma a jobb oldal nemzeti tudat nélülinek nevezi a baloldali magyart, mig a bal oldal anti-demokratának hiszi a jobboldalit. Ez csak annyit bizonyit, hogy ma már nem él az 56-os lelkület, de ettöl még tény marad, hogy 56-ban nemzeti egységben követeltük, hogy „Ruszkik haza!”! Ebben és akkor nem volt megosztottság, s van egy olyan érzésem, hogy a mai állapotok létrejöttében 56 bemocskolásának is szerepe van.
Én 56-ban nem találkoztam egyetlen emberrel és itt gondolok még az egyetemünkre bekéredzkedett ÁVH-sokra is, aki nem kivánta a szovjet megszállók távozását. Nekem a parancsnokom kommunista meggyözödésü és zsidó származású magyar hazafi volt és az ö parancsnoka szintén. Én 35 napon át nem találkoztam egyetlen emberrel aki ne támogatta volna függetlenségi harcunkat. Engem minden otthonban családtaggá tett a nemzetör karszalagom és nem akadt egyetlen ajtó, melyen bekopogva ne ültettek volna asztalhoz ha éhes voltam, nem adtak volna nyugvóhelyet ha elnyomott az álom. Ez nem „mitosz”, ez nem fanatikus ragaszkodás egyéni élményekhez, ez nem vallásos ragazkodás valami vitathatóhoz, ez tény!
Az is tény, hogy a korábban Auswitzból hazatántorgott Angyel Pistának, a Tüzoltó utcai szabadságharcosok parancsnokának a bitófa alatt elhangzott utolsó kiáltása az volt, hogy "Éljen a magyar szabadság"! Ezek olyan tények melyeket kétségbevonni nem csak hazugság, de egy olyan tiszta és nemes igyekezet emlékének a lerombolása, melyet a társadalom többsége osztott, nemzeti egységben osztott, olyan melyet meg kell védenünk az utókor statisztikusaitól , szörszálhasogatóktól.
Ezért helytelen lenne, ha mi, a szemtanuk megengednénk, hogy átirják az általunk megélt nemzeti egység napjainak élményét és ezt mitosznak nevezö történenetirást terjesszenek olyanok akik ott sem voltak, vagy kiknek tisztálátását megakadályozza a mai marakodás vagy akik tudománynak hiszik egymás könyveinek idézését, vagy a május elsején az utcára hajtott tömeg veres zászló lobogtatását. Ezt nem engedhetjük azért sem, mert nem igaz, de azért sem, mert 56 nemzeti egysége követendö példát ad az utánunk jövö generációknak.
A szerzö a Yale egyetem volt adjunct professzora, 1956-ban a 16 pont megfogalmazóinak egyike.
2OO8, február 15 , Stamford, CT
