Az EU és a nemzetközi média nyomásának köszönhetően Szlovákia két hónapra elhalasztotta nyelvtörvény érvénybe helyezését! Ugyanakkor úgy tünik, hogy ez csak taktika, mert közben az iskolákban betiltották a Felvidék szó használatát és azt a tankönyvekből is kitörölték.
Köszönet a Magyar Lobbi minden résztvevőjének aki kérésünket teljesítette és a multban már itr a sajtónak és az EU illetékeseinek, de az akciónak nincs vége.
El kell érnünk, nem csak azt, hogy kedden ott legyen a világsajtó Dunaszerdahelyen, de el kell érnünk azt is, hogy minden a Felvidékkel törődő magyar ott legyen kedden délután 3-kor ott legyen a világ minden szlovák követsége elött. A köverségek címei alább találhatóak:
A tüntetések vezetőinek, a plakátok és röpcédulák kidolgozóinak neveit és elérhetőségét később közöljük. Kérem jelentkezzenek.
Használjuk ki ezt az alkalmat arra, hogy felhívjuk a világ figyelmét felvidéki honfitársaink elnyomott megalázott helyzetére és alapvető emberi jogára az autonómia adta védekezéshez.
Kérem, hogy a tüntetéseken osszunk rövid és jól érthető tájékoztató röplapokat ilyen szövegekkel:
"A szlovák nyelvtörvény elrendeli a szlovákiai kisebbségek anyanyelv-használatának hihetetlen mérvű korlátozát. Elrendeli pédáúl azon szobrok, emlékművek, sőt síremlékek feliratainak újrafaragását, amelyeken nincs legalább akkora méretű szlovák nyelvű felirat, mint amekkorát az elhelyezők korábban saját anyanyelvükön rávésettek. Ilyent még Franko Spanyolországában sem tettek. Segitséget kérünk, a demokratikus államok segitségét! Mit szólna Ön, ha ezt az Ön szülei sírjával akarná megtenni valaki? Kérjük tiltakozzon Ön is!
Egy ilyen tömören fogalmazott szórólap üzenetét megérti a média is és mindenki más is, ha osztjuk azokat a szlovák követségek elött.
Kérem, szánjon rá pár percet a levelek elküldésére és legyen ott a tüntetéseken kedden délután 3-kor. A teendők részleteiröl ezen a címen olvashat:
Tisztelettel, Lipták Béla

