Hungarian Online Resources

est. 1993 by UMCP Hungarian American Student Association

Kövér: romjaiban hever az ország és a közhangulat

A Fidesz politikusa szerint a kormány eltereli a figyelmet a valós problémákról
2005. március 23. 21:24

MNO
Egy romjaiban lévő országban élünk, ahol olyan a közhangulat, mint amikor
valakinek leég a háza – mondta Kövér László, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség
országos választmányának elnöke szerda este egy politikai fórumon.

Romokban hever a hadsereg, a titkosszolgálatokat az ügynökügy kapcsán most
verik szét, a rendőrségtől pedig százával távoztak tavaly a diplomás,
tapasztalt tisztek. Az oktatási rendszer is az összeomlás előtt áll, a
felsőoktatási intézményekben pedig sztrájkhangulat van, ahol "kiröhögik a
miniszterelnököt" – mondta Kövér László, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség
országos választmányának elnöke egy Balatonfüreden tartott fórumon. Ebben a
helyzetben az emberek hitét lesz a legnehezebb visszaadni – tette hozzá Kövér.

"Ne higgye el bárki is, hogy radikális, szélsőjobboldali öregurak csinálták
Debrecenben a fesztivált, csinálták ők is, amit szerintem nem kellett volna,
mert így elterelték a figyelmet arról, hogy bent az egyetemisták röhögték ki a
Magyar Köztársaság miniszterelnökét, és tették lehetetlenné" – vélekedett a
Fidesz politikusa. Kövér ugyanakkor hozzáfűzte, a kormányfőt valóban
megszégyenítették, de ahhoz véleménye szerint "szégyenérzetének is kell lenni
az embernek".

Az ügynökügy kapcsán Kövér László a politikai fórumon úgy vélekedett: ez az
egész azért került elő, mert Magyarországon nincs olyan terület, ahol
valamennyire normálisan mennének a dolgok, ezért a kormányon lévők a
figyelemelterelés taktikáját alkalmazzák. "Minden olyan konfliktus, legyen szó
az egyházakról, vagy bármi másról, amit a miniszterelnök látszólag
irracionálisan, értelmetlenül erőszakol a közéletben, az arról szól, hogy ne
arról szóljon a vita, amiről egyébként szólnia kellene" – mondta az ellenzéki
párt választmányának elnöke.

Az érdemi vitának sokkal inkább a költségvetési hiányról, az eladósodottság és
az infláció mértékéről, a munkanélküliség emelkedéséről kellene szólnia. Kövér
László hozzátette: "ezek mást sem csinálnak, mint megpróbálnak különböző
társadalmi csoportokban félelmeket kelteni". Az embereket mindig meg kell
fenyegetni valami aktuális dologgal, s abba lehetőség szerint bele kell keverni
a Fideszt és Orbán Viktort. A választmányi elnök úgy vélekedett: a kormányon
lévők úgy gondolják, hogy a 2006-os választásokat abban az esetben nyerhetik
meg "ha a Fideszt, s főleg annak a legnagyobb politikai tartalékát, tőkéjét
jelentő Orbán Viktort erkölcsileg, politikailag likvidálták". (MTI)