Csapó Endre
Lendületben az ország – sorvad a nemzet!
(Magyar Élet, 2005. szeptember 1.)
A cím első részét a liberálbolsevista kormány fogalmazta és forgalmazza, míg a második fele a nemzet sorvadására utal. Valamikor, az emigrációban úgy fogalmaztunk, hogy: ha elmennek az oroszok, a magyar nép felszabadul az elnyomástól, és akkor helyreáll az élet természetes rendje, mert működésbe lépnek a történelem tapasztalatai, és a nemzet emlékezete, az államalkotó géniusz, és a génekben rejlő reflex helyreállítja mindazt, amit kisiklatott egy szerencsétlen háború még szerencsétlenebb következménye. Tizenöt év elmúltával itt áll előttünk egy torz realitás, az eltávozott oroszokkal megyszűnt ugyan egyfajta rend, amiben a szocializmusnak nevezett kötött regula szabályozta a népet, és leplezte az ország anyagi és szellemi világa élősködőinek tevékenységét.
A szovjet eltávozása és az egypárturalom felszámolása nem a magyar nemzet felszabadulását hozta magával, hanem a pártállam kegyeltjeinek a felszabadulását a leplezés kötelme alól, hogy már nyíltan magánvagyonukká tegyék az általuk igazgatott állami vagyont, amely tevékenységnek a súlyát és értelmét a fásulttá ostobított társadalom nem is érzékelte. Azt az állami vagyont, amit részben magánosoktól raboltak el (komonizáltak, államosítottak), nagyobb részben amit az ország dolgozói létrehoztak a munkatábor-országban. A pártállam foloszlatásakor nem adták vissza sem a megraboltaknak, sem a kizsákmányoltaknak a javait vagy azokhoz való jogosultságot.
Az eltulajdonításnak a többpártrendszerű demokrácia intézményrendjére emlékeztető közhatalmi rend felállítása által adtak törvényességet és gyakorlati lehetőséget, mégpedig olyan párt kormányzata alatt, amely párt a kommunista uralom eltakarítását ígérte a választások idején. A rendszerváltoztatás politikailag bolsevista cselekedet, az állami vagyon szétszedése törvényesített fosztogatás volt. Ez a mai magyar jogállam.
A mai magyar jogállam nem érez felelsséget a nemzetért, de az ország népe jólétéért sem. Az ország további és folyamatos parlamenti demokráciás díszítményei mellé ideológiai bástyát is maga köré von a nemzet fölé emelkedett betyártársadalom, a szabadelvűség elvét. Ennek lényege: a gazdasági életben az érvényesülésnek szabad utat kell adni, az életképesség (a gyengék legázolása) kiválasztó mechanizmusa lendíti elő a gazdaságot, ami végülis mindenkinek javára válik.
Nos, ez a "végülis" soha, sehol nem mutatkozott meg, ellenkezőleg, ahol hirtelen sok gazdag keletkezett, ott csak nőtt a szegénység. Az történik ma Magyarországon is, hogy a tőkés réteg kivonja magát a közösségi felelősség alól, azt az állam nyakába varrja, miközben folytatja az állami vállalatok felszámolását, amelyek eddig megtermelték a szociális juttatásokat. A bolsevista tőkés társadalom már a rendszerváltoztatással beépítkezett az államba és a törvényhozásba, amely ennek eredményeként kezdettől fogva olyan törvényeket alkot, amik biztosítják az ország folyamatos kizsákmányolását. Ez biztosítja a lakosság nagyobb része szegénységben tartását, ami fontos az olcsó munkabér állandósításához.
Nehéz eltekinteni a szimbólumok jelentőségétől. A Szovjetunió jelvénye az ötágú villag, vörösben. Az Egyesült Államok harci gépein ugyanolyan ötágú csillagot láttunk, fehérben. A fehér bolsevizmus Magyarországon épp olyan nemzetellenes, mint a vörös volt. Ez ma növekvő nyugtalanságot teremt a magyar nép körében. Lendületben az ország hirdeti a kormány. A gazdasági mutatók ezt valamelyest igazolják is. Csakhogy, a gazdasági mutatók a gazdasági vállalatok gyarapodását idézik, ám azok nagy része külföldi tulajdonú. Arról nem látunk kimutatást, hogy melyek a magyar, melyek a külföldi vállalatok, illetve a sorozatban tönkrement vállalatok előbbi avagy utóbbi csoportba tartoznak. Arról viszont sokat hallunk, hogy régi neves magyar vállalatok megszűnnek. Például most éppen tönkrement a gyulai hentesárugyár, ahol a hungarikumnak számító csabai kolbászt gyártották. A tokaji borpincék nagyobb részét franciák vásárolták meg. (Nekik szabad, Orbán családjának nem.)
Országszerte látványos a házépítés. Budapesten különösen. A bérbeadás céljából birtokolt lakás ma nagyon vonzó jó befektetés a tőkefelesleggel bíró egyéneknek vagy vállalatoknak. És a nemzetköziségnek megfelelően a külföldieknek. Arra haladunk, hogy magyar ember saját hazájában csak bérlője lesz a a külföldiek honi ingatlanának. Az is igaz, hogy ebben a szép Unióban magyarok is vásárolhatnak ingatlant egyéb országokban is, spekulációs célra. Ez a nemzetköziség szebbik oldala, azonban ebben a kölcsönösségben a hamisság oszt rendet, itt is ott is a kiválasztottaknak jut lehetőség. "Luxuslakásdömping Pesten" a címe a Népszabadság cikkének, amiből az alábbiakat olvassuk: "A luxuslakás építése azért jó befektetés, mert a gazdagok biztos keresletet jelentenek, miközben valóban igényes lakásból meglehetősen szerény a kínálat is. A luxuskategória első lakásai természetesen a budai oldalon épültek: a legjobb helyeken, kevés lakásból álló igényes társas házakat húztak fel a befektetők.
Ám a megfelelő helyszínek elfogytak, így eveztek át az ingatlanfejlesztők a Duna másik oldalára, és a belvárosi területeket is felfedezték a befektetők. Először persze leginkább a külföldiek. Pest egyik legértékesebb terétől a Lánchídra futó Roosevelt tértől néhány lépésnyire 1 millió forintos négyzetméterár körül keltek el a lakások. Méghozzá úgy, hogy azokat meg sem hirdették, a fejlesztő külföldi vevőknek adta el a zömét. Írek, izraeliek és újabban spanyolok érdeklődnek a magyarországi lakáspiaci lehetőségek iránt nagy
hévvel."
Több kerületben, egészen látványosan a IX. kerületben utcatömböket bontanak, ahol szép, modern társasházak emelkednek. "Lendületben az ország". Gazdaságilag egyesek és mások részére. Külföldi befektetők részére, mert a világon mindenütt sok a pénz, ami országokat foglal, jobb kedvében USA-fegyverekkel. El kell ismerni, hogy ez a rendszer nagy lehetőséget ad a tehetőseknek, az elvtársilag kiemelkedőknek, a minden téren vállalkozó szelleműeknek. Ők teremtik meg a lendületet, de aki a nemzet egészében gondolkodik, az meglátja ennek a féloldalas fejlődésnek a kártételeit is.
Az esély nem általános. Ez a probléma, amikor az ország egészének felemelése lenne a történelmi feladat. Szocialista örökség, hogy a városok lakosságának fele, a vidék lakosságának kétharmada jövőtlenül tengeti magát, mialatt lebomlik a gondoskodó állam, amikor az államnak ma már az lett a szerepe, hogy a vállalkozók lehetőségeit maximálisan kiszolgálja. Ilyenkor pusztul a természet, szennyeződik a táj, a bérért dolgozók kevesebbet kapnak, mint ami kellene munkában maradása feltételeinek újjátermeléséhez és a haladást által diktált fejlődéshez. Romlik a közoktatás, az egészségügy, a jövőépítés. Aki teheti, kivándorol, mindenütt másutt jobban értékelik a tudását. Családalapításra, gyermekvállalásra nincs mód, minden évben egy kisvárosnyi magyar eltűnik a statisztikai táblázaton. A szomorú összlétszámon csak az évi egy-két tízezer bevándorló javít, akiknek azonban csak egy részük magyar.
Mindezek tetejébe rossz közérzetet keltenek a baloldali médiumok, legfőképpen a televíziós csatorák. Hírműsoruk, szórakoztató műsoruk nem a magyarság politikai és erkölcsi megerősödését szolgálja, sokkal inkább megkedveltetője mindenféle nyugati dekadenciának.
Augusztus 20-a műsora üdítő kivétel volt a közszolgálati televíziós állomásokon. Magyar nap volt, a magyar nemzet napja. Szent István ünnepe az ország népe elé hozta azt a Magyarországot, amilyennek lenni kellene az év minden napján. Amelynek létre kellett volna jönnie 15 évvel ezelőtt. A tisztavatási ünnepséggel kezdődött a nap. Először hangzott el a honvédtisztisztek esküszövege végén: Isten engem úgy segéljen. (A határőrök tisztavató esküjükben viszont még nem szerepelt.) De a fogalomzavar még tart, az eskü szövegében "Hazámat, a Magyar Köztársaságot megvédem…" kifejezés hangzott el.
Az egypárturalom idején keverték össze a fogalmakat, szándékosan, Magyarország helyett Magyar Népköztársaságot mondtak, a hűséget az iránt követelték meg. A Magyar Köztársaság politikai intézmény, amely Magyarországot igazgatja. Olyan intézmény, amelyet politikusok, politikai pártok és hatalmi szervezetek tartanak fenn, méltatlan eskü vételére.
Sólyom László köztársasági elnök ünnepi beszéde helyre tette a fogalmakat, és remélhetően példát ad a politikusoknak, a hatalom megvalósítóinak a dolgok lényegéről. Már a megszólítás is súlyos üzenet: "Magyarország állampolgárai! A magyar nemzet tagjai! Ez a megszólítás illik és jár azoknak, akik a mai ünnepen a magyar államfőt hallgatják. Ez az a közösség, amelynek ünnep Szent István napja, amely képes meghallani ezer év távolságából is e nagy király üzenetét…"
Sólyom László tudta, hogy ezen a napon a szomszéd államok magyarsága és a távolabbra került magyar százezrek is vele ünnepelnek. Aki nem ünnepelt, az maga rekesztette ki magát a megszólítás érvényéből.
Az Európai Unióval kapcsolatban utalt, nem megnevezve, de félreérthetetlenül a magyarságot érintő külön problémákra, és azokat az ország vezetőinek, a magyar érdekképviseletek, a civil szervezetek felelősségébe helyezte: "Miért kellene nekünk nemzetközi kérdésekben mindig csak alkalmazkodni, mintát követni? Tanuljuk meg István királytól, hogy képesek vagyunk önálló hozzájárulásra, önálló teljesítményre Európa és a világ dolgaiban! Igenis előállhatunk olyan megoldásokkal, amelyek talán szokatlanok, de amelyek a mi problémáinkra vannak szabva, és aztán türelmes munkával elismertethetjük őket. Valóban részesei vagyunk a nemzetközi jog jogrendjének, és kötelezettjei vagyunk az európai jognak.
De mégis új egyensúlyra van szükség, egyrészt a megszokott mintákhoz való alkalmazkodás, másrészt pedig a jól megalapozott saját kezdeményezések között. És igen, ezzel a határon túli magyarok ügyéro›l is szólok. Az ő magyar állampolgárságuk fájdalmasan félresiklott. És ez nem maradhat így! Megoldást kell találnunk annak tudatában, hogy ez nem puszta jogi kérdés, hanem politikai is. Én egész életemben a jog fejlődését kutattam, azt, miként születnek új jogi megoldások, aztán miként terjednek, miként ismerik el őket. Higgyék el nekem, a jogban is vannak találmányok, vannak nagy felfedezések, és máris léteznek olyan jogi újdonságok, amelyek arra figyelemmel is születtek, hogy a magyarság határokkal van szétszabdalva. Például ilyenek az anyaország jogai határon túli nemzetrészei azonosságának fenntartásában, amely máris a nemzetközi elismerés útján van. De ismétlem, ez nem csak jogi kérdés.
S meg kell ismerni szomszédainkat, az ottani magyarokat ahhoz, hogy békességes megoldást találjunk. Így tudjuk csak belátni, mi az, ami sértheti, ami jogosan sértheti az ottani népek érzékenységét, és mi az, ahol nem engedhetünk a magunk igazából. És aztán kellő tudással és empátiával nyugodtan nézhetünk Európa szemébe, amikor új megoldásokat javasolunk."
Legyen ez a Szent István napi beszéd a magyar nemzetpolitika uj "Húsvéti beszéd"-je. Ha lenne még Ausztráliai Magyar Szövetség, Memorandumot küldenénk a magyar köztársasági elnöknek, üdvözlendő a támogatásunkat elnyerő gondolatokat, megkérve őt, hogy javaslattevő hatáskörében kezdeményezzen olyan törvényeket a magyar országgyűlés részéről, amelyek a javasolt kérdés tanulmányozását és a megoldás gyakorlatba tételét megvalósítja. Néhányszor már javasoltuk, hogy hozzon a magyar országgyűlés olyan törvényeket, amik törvényes és jogi keretet adnak az egész magyar nemzetnek az államhatároktól függetlenül. Mert miért ne lehetne felemelni a nemzet fogalmát olyan köztudati, közjogi és alkotmányjogi szintre, mint amivel felszerelte a polgári liberális államfelfogás az állampolgár fogalmát.
Ne legyen megemlékezés a Szent István-i magyar államra annak felidézése nélkül, hogy a magyar jogfejlődésben soha nem volt olyan szégyenletes példa, országunk nem egy szétdaraboltatása során, hogy valamely országrész idegen megszállásakor a magyar nemezettesttől elszakadt testvéreket a maradék ország eltaszította, tőlük a nemzethez tartozás minden jogi és érzelmi kötődését megtagadta volna. Ezt a Szent Korona eszmerendje nem engedte.
A fogalmak tisztázása ott kezdődik, hogy megértsék főleg az illetékesek, hogy a Magyar Köztársaság, tehát a magyar állam nem azonos Magyarországgal, és az állampolgárok összessége nem azonos a nemzettel. Éppen ideje megtagadni és meghaladni a trianoni szemléletet, és felépíteni helyette az élet azon realitásán nyugvó új nemzetpolitikát, amely tudomásul veszi a nemzet egységét, és lebontja a nemzetet szétválasztó államhatárok magyarellenes hatásait.
