2003. augusztus 4. (7. oldal)
Lukács Csaba
Nemcsak a könyveknek, a tábláknak is megvan a maguk sorsa. Erdélyben különösen: bár egy ideje törvény írja el?, hogy azokon a településeken, ahol a lakosság húsz százaléka egy adott kisebbséghez tartozik, ki kell írni a minoritás nyelvén is a város nevét, a jogszabály alkalmazása nem mindenütt sikerül maradéktalanul.
Marosvásárhelyen ki tudja, hányszor mázolták le „ismeretlen tettesek” a magyar feliratot, de aki mostanában utazik a Székelyföldre, maga is szép számmal láthat festékszóróval olvashatatlanná tett magyar bet?ket. Kutyfalván, Marosludason, Héjjasfalván és ki tudja, még hány tucatnyi helyen hónapok óta ott virít a bizonyíték, hogy a tolerancia területén van még mit tanulnia annak az országnak, amely minden áron tagja akar lenni az uniónak.
A táblák cseréjét mindenesetre megunták az érintett önkormányzatok, de az is lehet, hogy egyszer?en csak elfogyott a pénz. A lényeg, hogy hetek, hónapok teltek el a „bátor”, hazafiasnak szánt mázolás óta. Igaz, van ellenpélda is – akad olyan település, melynek vezet?sége gesztust tett a húsz százalékot el nem ér? kisebbség felé, és bár nem lenne kötelez?, a város határában kikerült a német és esetleg a magyar felirat is. De ezek az esetek leginkább szabályt er?sít? kivételek, általában nincs magyar felirat, vagy ha mégis, sebtében odamázolt festék takarja.
Nemrégiben fordított esetre is történt, éppen Funar városában, Kolozsváron. Abban a városban, ahol a polgármester ellen hatszáz per van folyamatban, és ahol évekig mulasztásos törvénysértést követtek el azzal, hogy nem írták ki magyarul a város nevét. Most sem a Cluj Napocát fújták le az ismeretlenek, hanem kiegészítették a táblát a Kolozsvár szóval. A polgármesteri hivatal rekordid? alatt kicseréltette a kiegészített táblát, Gheorghe Funar pedig azonnal nyílt levelet írt a belügyminiszternek azt követelve, azonnal állítsanak ?rt az összes táblához. Szerinte az elmúlt három esztend?ben ötször történt hasonló inszinuáció, hogy „bomlott esz? magyarok a városnak a magyar megszállás idején használt nevét” festették a táblára, kicsúfolva ezzel az egész románságot.
Még egy fontos adalék az ügyhöz: a város nevét tartalmazó felirat fölött hét nyelven üdvözlik a városba érkez?ket, ám a magyar nincs közöttük – minden bizonnyal a japán, spanyol és orosz turistaáradat miatt kerülte el az illetékesek figyelmét a közel húszszázaléknyit kitev? magyar kisebbség, mely nem is olyan régen még többségben volt kincses Kolozsváron. Azt is jó tudni, hogy a mázolás pénteken délben, tehát fényes nappal történt: a Krónika napilapban nyilatkozó szemtanú szerint két jól öltözött úr szállt ki egy kolozsvári rendszámú autóból, és míg az egyik b?szen mobiltelefonált, a másik akkurátusan felírta a kilenc bet?t a helységnévtáblára.
Vajon mit?l voltak ilyen bátrak a törvényszeg?k? Provokáció vagy románellenes aktus történt a város határában? Néhány magyar elégelte meg minden mindegy alapon a városvezet? önkényeskedését vagy éppen a városvezet? utasítására történt mindez, muníciót adva az újabb magyarellenes kirohanásokhoz?
Aki Kolozsvár belvárosába látogat, naprakész információt szerez a „csak azért is a mi hazánk Erdély” cím? össznépi vetélked? állásáról: piros-sárga-kékre mázolt kukák, padok, oszlopok, zászlóerd? és a funari önkény megannyi nemzetiszín? görcse próbálja átmázolni a múltat. A jelent már Ceausescunak sikerült – Kolozsvár (sajnos) jó ideje csak szórványtelepülésnek számít magyar szempontból.
