szűcs ferenc

ballada a nemzetfáról

messze tájon nyugat ázsiában
bősz vihar dúlt végig hajdanában
nemzetfákat csavart ki tövestül
s az egekbe emelt mindenestül
szárnyra kapva lombok és virágok
útra keltek látni szebb világot
úgy szóródtak a világban széjjel
mint a magvak az ördögszekérrel

napkeletről nyugat felé törve
gyökerestül vihartól söpörve
csak egy szárnyalt árván egymagában
hadak útján csillagok nyomában
az egekből új hont kiszemelni
gyökereknek jó talajra lelni
berepülvén kárpátok fölébe
élet völgye tárult ott elébe

alászállva beteljesült vágya
nemzetfának lett az melegágya
magas bércek láncai ölelték
mint a bástyák isten édenkertjét
nemzetfáját az úr elültette
és azóta őrködik felette
gyökeret vert magyarságnak fája
virult lombja díszes koronája

vadon élve örök hadban állva
század évig nyugvást nem találva
e hazában a pogánykodásnak
gátat vetni népek vermet ástak
kereszténység sűrű erdejében
egy pogány fa nem maradhat épen
ám de isten védelmébe vette
vadfa lombját megnemesítette
kiragadva talajából
elszakítva őshazától

beoltotta szeretet hitével
keresztelte szent folyók vizével
boldogasszonyt küldé védszentjének
hogy őrködjön sorsán nemzetének
valahányszor vészes vihar tépte
e fa lombját gyümölcsét megvédte
tatárjárás bár megtizedelte
török-dúlás igába terelte

ősidőktől gyűlölet hevében
szomszédoknak szálka a szemében
világégés vonult el felette
ellenségek prédájává tette
mint a sáskák éhcsillapításának
nekiláttak a nagy csonkolásnak
századoknak bosszúérlelése
magyarságnak lett isten verése

ám a bosszút erőszak nem szülte
a magyarság azt mindig kerülte
de e népnek szelleme és lelke
az irigyek táborát növelte
ezer éve istván király óta
a másságot e hon felkarolta
otthont adva világutazóknak
vándorlóknak és földönfutóknak
kiragadva talajából
elszakítva őshazától

egynyelvű és egy szokású állam
romlandó és törékeny magában
ha e tájon megértésre lelne
szent istvánnak eme bölcs intelme
sötét múltnak nemzedékváltása
ősi álmok megvalósulása
szenvedések verejtéke végre
igazgyöngyöt varázsolt az égre
kiragadva talajából
elszakítva őshazától

boldogasszony hazánk patrónája
tőled most is nemzeted imája
balsorsának fordulását várja
véres ezred ha már végét járja
csillogtasd meg új ezrednek fényét
nemzetednek egyetlen reményét
elfeledni ne hagyd dicső múltját
jövőjének világítsd meg útját
nyerje vissza szép önbecsülését
erősítsd meg múló büszkeségét
nemzedékit áldd meg életkedvvel
gyarapodjon régi lendülettel
szálljon áldás otthonunkra
ezer éves államunkra

*/

gyimesi népdalok

az én uram a bányába dolgozik
minden este kikapja a fizetést
enni vinnék nincs mibe
fazekamnak nincs füle
a szotyromnak kilukadt a feneke

nyisd ki babám ződre festett kapudat
ereszd bé a rég nem látott babádat
nem eresztlek nem nem nem
mert férjhez vagyok menve
jó az uram meg vagyok elégedve

a mi macskánk férjhez akar menni
a szomszédét el akarja venni
kicsi cicus ne hagyj el bennünket
ki fogja meg az egereinket

végigmentem a temető mellett
párom fekszik egy szép menyecske mellett
mondtam neki szerencsés jó estét
ne bántsa kend ezt a barna menyecskét
mert ha bántja baja lesz baja lesz
tíz hónapra egy fia vagy lánya lesz

adjon isten jó estét jó estét
hazahoztam ezt a barna menyecskét
nem azért hogy szerettem szerettem
csak a boldogságomat kerestem

# #5
# :bunyevác táncok (cape, stari rokoko, suboticko kolo)
#

dunafalvi népdalok

láttál-e már vizen gyöngyöt úszni
szőke legényt barna lányhoz járni
láttam bizony magam is az vagyok
babám szőke én meg barna vagyok

én a legényt csak addig szeretöm
míg a cukrot a zsebéből kiveszöm
azután meg utat adok néki
elmehetsz már úgy sem szeret senki

szánt az eke recece csireg-csörög a járom
kemény a föld a dunafalvi határon
kemény a föld még az eke se járja
minden falvai lánynak katona a babája

érik érik a cserösnye
bodorodik a levele
mennél jobban bodorodik
az én szívem szomorodik

ki az urát nem szereti
sárgarépát főzzön neki
jól megsózza paprikázza
hogy a hideg is kirázza

irigylik a lányságomat
azt az egy szál pántlikámat
bokorra kötöm a végit
úgy megyek az utcán végig

egy szöm szilva két szöm szilva
tátott szájú csizmadia
mért etted a vakacsot
azért nem nőtt meg a bajszod

megette a tyúk a meggyet
ketten ne szeressünk egyet
ha ketten szeretünk egyet
megver az isten bennünket

tisza menti dalok

(dél-bácskai tisza-mente)

az olájok az olájok facipőbe járnak
azok élik világukat akik ketten hálnak
lám én szegény árva gyerek csak egyedül hálok
akármerre kaparászok csak falat találok

mindennek van szeretője csak énnékem nincsen
kinek kettő kinek három nékem egy szem sincsen
ha az isten egyet adna jaj de megbecsülném
kezét-lábát összekötném a füstre föltenném

kiállították a karót be is állították
a leányok java részét mind kiválogatták
maradt nékem egy nagy borzas mit csináljak véle
. dugok az orrába hadd mulasson véle

tisza partján nem jó lefekünni
mer az árvíz ki szokott önteni
a rózsámat el találja vinni
keservesen meg tudnám siratni

árok partján kácsa tojás
ez a kislány jaj de ruhás
ruhás lehet mert van neki
édesanyja vette neki

CD: Fábri Géza – Kanalas Éva / Recés a szőlő levele