A Magyar Kultúra Napja január 22-e. Ezen a napon írta Kölcsey Ferenc
1823-ban a Himnuszt. (Talán nem mindenkinek van kéznél, ezért
idemásolom.- Egy meghalt magyar hős az ÚR zsámolya előtt fekszik, és
hazájára áldásért, a végén már csak szánalomért, könyörök. Aki
megteheti, olvassa el utána Vörösmarty Mihály 1836-ban írt Szózatát.
Mennyire ugyanaz, mégis mennyire más! Ugyanaz a versszerkezet, stb.,
ugyanaz a szándék, de itt már egy emelvényről a nemzet tagjai vannak
felszólítva: "Hazádnak rendületlenül Légy híve, oh magyar,"
Kölcsey Ferenc: HYMNUSZ (A magyar nép zivataros századaiból)
Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztedőt,
Megbünhödte már e nép
A múltat s jövendőt!
Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sánsára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.
Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegekben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.
Hányszor zengett ajkain
Ozmán vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazánk kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!
Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger felette.
Vár állott, most kőhalom;
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!
Szánd meg Isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A múltat s jövendőt!
(Cseke, 1823.január 22.)
– A műhöz Erkel Ferenc szerzett zenét. –

