Bármilyen falusi mulatságban Erdély-szerte még általánosnak mondható az úgynevezett táncszók vagy tánckiáltások használata. Elnevezésük vidékenként változik. Ujjogtatás, csujogatás, mondzsikálás, verselés, rikótozás, stb.

Az észak-Mezőségi tájegységről szeretnék egy sor tréfás jellegű táncszót közreadni. A táncszókat tartalmilag két nagy csoportra tagolhatjuk. Kimondottan tánc alkalmával mondottakra és kimondottan csak lakodalom alkalmával, a lakodalom mozzanataihoz fűződő táncszókra.

Az észak-mezőségi falvakban csujogatás vagy rikótozás elnevezéssel tarják nyilván ezeket a kis versikéket.

A csujogatás legalább két, hét- vagy nyolcszótagos versorból tevődik össze. A sorok ritmusa tehát ennek megfelelően kétféle lehet.

Általában kétsorosak, de előfordul három-, négy-, sőt többsoros is. Néha egyetlen kis versen belül is váltakoznak hét- és nyolcszótagos sorok. A táncszavak többsége azonban izoritmikus. A csujogatáshoz szorosan hozzátartozik, mintegy befejezésként, az “u-ju-ju”, “csu-ju-ju-ju-ju-ju” kiáltás is. Ez a befejező kiáltás ritmikailag több változatban is előfordulhat:

Ezt magas fejhangon szinte sikítva kiáltják. Innen ered valószínűleg a táncszavak “csujogatás”, “ujjogtatás” elnevezése, melyek egyszerű hangutánzó szavak.

A közölt néhány tucatnyi csujogatásból is kitűnik, hogy tartalmilag milyen sokrétűek, változatosak lehetnek. Java részük tréfás, csipkelődő tartalmú, leányok, legények, asszonyok egymást, vagy akár a lakodalomban a mátkapárt figurázzák ki bennük. A lakodalmi csujogatások a násznagytól a szakácsnéig mindenkire vonatkoznak. Násznépre, vőfélyekre, nyoszolyólányokra, mindenkire.

A táncszók élces csipkelődése leginkább a másfalusiakra, haragosokra vonatkozik. De ez az élcelődés, minden egyes lakodalom alkalmával a vőlegény és a menyasszony vendégserege között is általános, akárcsak a legények és a leányok között. Nem kímélik a lakodalomban vagy kalákában felszolgált ételeket sem, de még a szent és sérthetetlen papot sem hagyják nyugodni. A gyermekek is ezekkel a versikékkel gúnyolják ki egymást. A két szomszédos falu határában marhát legelteető gyerekek egymásnak kiabálják át a “falucsúfoló” táncversikéket. Sohasem esik meg lakodalom vagy tánc anélkül, hogy ne legyenek másfalusiak is hivatalosak a mulatságba. Ilyenkor aztán versengenek a csufolkodásban, hogy ki tud nagyobbat mondani a másikra.

A szöveget az adott viszonyokhoz mérten állandóan változtatják. Egyesek maguk is költenek a már meglévőkhöz, vagy az ismerteket alakítják át.

A lakodalmasok esküvőről visszajövet mindenkibe belekötnek az úton, akivel szemközt találkoznak. Még az udvarra is bekiabálnak, bárki legyen ott, öreg vagy fiatal. Különösen jó alkalom kínálkozik erre, ha más faluból hoztak vagy vittek leányt. Ilyenkor 10-20 falun keresztül is folyik a tréfás csúfolkodás, kiabálás.

Tánc vagy bál alkalmával mindenki egyénileg csujogat, a lakodalomban viszont asszonyok, leányok csoportosan is összeállnak kiáltozni a zene, tánc ritmusára. A rikoltozás mindig a zene ritmusára történik. Egyes mezőségi falvakban külön dallamokat tartanak számon kimondottan a csujogatás céljára a lakodalom alkalmával.

A jóhírű csujogató asszonyok és leányok különösen szívesen látott vendégek a mulatságokban. Ezek a fő hangadók, akik egy-egy jól sikerült, találó táncszóval a végsőkig tudják fokozni a hangulatot.

Tulajdonképpen egyes helyeken a vőfélyeknek, de főleg a nyoszolyólányoknak egyik fő feladatuk a lakodalomban a csujogatás. A fiatalok tánc közben egy-egy csujogatással érzelmeiknek is hangot adnak, ha kedvesükkel jó viszonyban vannak, vagy épp akkor haragot tartanak.

A csujogatásokat az alábbi észak-mezőségi falvakban jegyeztem: Buza, Feketelak, Mezőkeszü, Ördöngősfüzes, Szépkenyerűszentmárton, Válaszút és Visa.

Csujogatások tánc vagy lakodalom alkalmával

Vót szeretőm, vót egy pár,
kiér szívem hótig fáj.

Addig élek, amíg élek,
amíg bennem zeng a lélek.
Zeng a lélek, zeng a szó,
zeng a szerelemajtó.

Hosszú szárú tulipánt,
ingen a szerelem bánt.
Nincsen nagyobb gyötrelem,
mint az igazi szerelem.
Mert ki aztat próbálja,
nincs egy boldog órája.

Jaj de sáros ez az út,
vót szeretőm, de megúnt.

Édesanyám azt mondta,
férjhez ád a faluba.
Én azt mondom, nem menyek,
én senkit sem szeretek.
Csak a csokros violát,
szegény embernek fiát.

Az én rózsám katana,
ragyog rajta a gunya.
De az ősszel leszerel,
hazajün is veszen el.

Magos fán terem a fiszek,
én a legénynek nem hiszek.
Százszor esküszik napjába,
mást szeret minden órába.

Vót szeretőm, de elhagyott,
szebbre vágyott, mint én vagyok.
Szebbre vágyott, de nem kapott,
még olyant se, mind én vagyok.

A szeretőm tavalyi,
ismét akar hozzám járni.
Talán meg nem bolondultam,
hogy szeressek, kit megúntam.

Az eltitkolt szerelem,
nem csal meg oly hirtelen.
De ha azt a világ tudja,
a két szívet szijjel marja.

Aja-haja retek haja,
beteg a szeretőm anyja.
Adná Isten, hogy meghalna,
barna lánya rám maradna.

Ne nízz rózsám a szemembe,
meghalok szigyenetembe.
Nizzünk mindketten a fődre,
Úgy vállik becsületünkre.

Vót szeretőm tizenhat is,
most jó lenne még egy vak is.

Vigyázz babám magadra,
sokan lesnek utadra.
Nappal ne is nizz reám,
csak esténként járj hozzám.

Ne hallgass mendemondára,
ülj a térdem kalácsára.
Átölellek két kezemmel,
hadd nizzen más irigy szemmel.

Édesanyám lánya vótam,
míg szeretőt nem taartottam.
Mióta szeretőt tartok,
a búnak is helyet adok,
édesanyám megtagadott.

Kík ibolya a temetőn,
haragszik rám a szeretőm.
Ha haragszik, nem bánom,
mással ílem világom.

Csillag íg a hegytetőn,
hamis az én szeretőm.
Ha hamis is, legyen is,
az vagyok én magam is.

Jaj Istenem, de megvertél,
hogy két szeretőt rendeltél.
Az egyiket nem szeretem,
a másik nem szeret ingen.

Tán azt hiszed azt gondolad,
ha elhagytál, mást nem kapak?
Szeret ingem két szép rózsa,
egyik titkon, másik tudva.
Ha a titkost megfoghatnám,
magam boldognak mondhatnám.

Magas dombról hallszik a szó,
ott terem a rózsabimbó.
Minden ágon kettő-három,
szakasztanék, de sajnálom.
Ha azt tudom, hogy meghalok,
mégi egyet leszakasztok.

Nincs magasabb a hegyeknél,
nincs nagyobb a szerelemnél.
Nincs magasabb a rotonynál,
sem nagyobb az unalomnál.

Nincs édesebb a nádmíznél,
sem huncutabb a legénynél.
Este a lányt megcsókolja,
félrefordul, kikacagja.

Fekete felleg az égen,
ne szeressen anyám nékem.
Mert kit anyám szeret nekem,
az engemet el ne veszen.

Ez az utca szük utca,
ruzsmarint száll szakítsa.
Ha szakítsa, ha nem is,
szeretlek még azért is.

Hej te legény, mit gondoltál,
mikor ide kiállottál?
Kiállottál, de kiért?
A rígi szeretődért.

Iker ablak, nyílj kétfelé,
rígi babám, nízz kifelé!
Nízz ki rajta keservesen,
hogy ölelem a kedvesem.

Alig várom szüretet,
szüret után egyebet.
Hogy vigyék el nénémet,
néném után ingemet.

Húzzad cigány reggelig,
reggel is egy darabig,
míg a pendely langallik.

Válaszúti szegfűszál,
jaj, de szépen kinyíltál.
Téged csókolni nem kár,
míg a nap az égen jár.

Húzzad édes muzsikásom,
mer én neked megszógálom.
Vaj aratak, vaj kapálok,
vaj egy éjen véled hálok.
Csak uramnak meg ne mondjad,
fersingemmel megborítlak.

Ez a kicsi legénke,
ha kiskertembe jünne,
rózsát tennék kalapjába,
páros csókot az ajkára.

Ez a kicsi legénke,
fekete szemöldöke.
Fekete szem, piros orca,
nem minden legény hordozza.
Piros orca, fekete szem,
az ingem a fődbe teszen.

Kláris bimbó lehajlott,
a szeretőm elhagyott.

Mondd meg rózsám az anyádnak,
ne átkozzon fűnek-fának.
Mer az átok helyet keres,
azt fogja meg, kit érdemes.

Szivárványos az ég alja,
haragszik rózsám anyja.
Mér szeret engem a fia?
Ha haragszik, tegyen róla.

Kössön béklót a lábára,
vaskarikát az orrára,
mégis én leszek a párja,
leányoknak bosszújára.

Ez az utca tekerményes,
ez a leány, jaj, de kényes.
Mit ér az ő büszkesége,
ha nincs egy csepp ügyessége?

Az én szívem olyan víg,
mint akinek háza íg.
Az én szemem olyan kerek,
ahányat lát, annyit szeret.
De a szívem olyan igaz,
ezer közül egyet választ.

Ne bánd édes virágom,
hogy így élem a világom.
Éljed te is, nem bánom,
tiszta szívből kívánom.
Tiszta szívből, szeretetből,
éljed te is jókedvedből.

Én se kicsi, te se nagy,
ippeg nekem való vagy.

Járj előttem lábújjhegyen,
hogy vigyelek át a hegyen.
Öste jüvek, reggel menyek,
még a világ nálad leszek.

Olyan leány, mint egy kocsány,
olyan legény, mint egy lepény.

Ez a tánc a legényeké,
nem a házasembereké.

Beteg fekszik, felkél, eszik,
legényekkel ölelkezik.

Igaz vótam, mint a gyertya,
mégse hittél nekem soha.
Olyan igaz vótam hozzád,
mint tulajdon édesanyád.

Válaszúti hegy alatt,
szántottam egy darabat.
Vetek belé lenmagat,
hogy teremjen galambat.
Hogy teremjen ki szőkét,
ki barnát, ki feketét.

Piros alma, ződ retek,
elmentek a leginyek.
Fodorminta, bokréta,
ém Istenem, hozd vissza!

Hogy üljek az ölekbe,
hogy nízzek a szemekbe.
Úgyse ülek sokáig,
csak tizenkét óráig.
Az a tizenkét óra,
nekem csak egy minuta.

A visai laposon,
ül a kakas a tyúkon.
A visai legények,
most kergetik szegínyek.

Bonchidai faluvégen,
megdöglött egy pipe éhen.

Három kislány Kidébe,
kiment a kenderfődre,
níztek egymás szemibe,
melyiknek szebb a szőre.

Válaszúti leányok,
mind a patakra járnok.
Hazajönnek vízesen,
csókot adnak szívesen.

A kérői határon,
nem vót eső a nyáron.
Nem nőtt meg a kenderek,
kurta lett a pendelyek.

Dengelegi leányok,
csepü pendelybe járnok.
Nem is kell vakarózzanak,
a pendelybe csak mozognak.

A kidei nemesek,
bocskorosok szegínyek.
A bocskort is úgy kötik,
hogy a fődet seperik.

Kis menyecske, gyenge teste,
megkívánja minden este.

A menyecske drága kincs,
sose mondja, hogy kilincs.

Hallgass el te fekete,
többet tudak én, mint te.
Cserép tángyér, csapd össze,
nyálas szádat fogd össze.

Igazad van, eltaláltad,
egye meg a fene szádat.
Három kosár piros alma,
olyat szóltál, mint egy marha.

Kicsi kutya, ne ugass,
van a zsebembe egy vas,
neked adam, csak halgass!

Úgy táncolnak Kidébe,
mint a légy a cibrébe.

Úgy táncolnak Bádokba,
mint a csizma lábomba.

Úgy táncolnak Dobokán,
mint a bolha tűfokán.

Úgy táncolnak Fejérden,
mint a szamár a réten.

Úgy táncolnak mifelénk,
mint egy leány s egy legény.

Válaszúti leányok,
pohárbéli virágok.
Legények, ha akarják,
kalapjukba hervasszák.

Csomafáji legények,
szilvaízes lepények.
Leányok, ha akarják,
a hamuba takarják.

Násznagy uram, tegye meg,
borzas tyúkom vegye meg!
Tíz csók annak az ára,
öste jühet utánna.
Jámbor a kis borzoska,
násznagy uúr megfoghassa.

Násznagy asszony azt hiszi,
hogy a násznagy szereti.
De az biz’ engem szeret,
reám níz, is rám nevet.

Mer az én szám ides míz,
minden férfi reám níz.
Mer az én szám mandula,
násznagy úr megcsókolja.

A menyasszony irul-pirul,
lába közé szorult a nyúl.
A nyúlnak az angyalát,
hova dugta az orrát?

Azért jüttem hozzátok,
tudam, van pálinkátok.
Láttam, mikor hoztátok,
az ágy alá dugtátok.

Örömanya jüjjen ki,
a nagy kaput nyissa ki.
Mer mi hozunk segítséget,
a fiának feleséget.

Jól tud főzni, mosogatni,
a pucikba sírdogálni.
Lesz aki seperje házát,
ki megdöngesse a hátát.

Örömanya jüjjen ki,
a nagy kaput nyissa ki.
Ne jüjjen ki üres kézzel,
de feresztő tekenyővel.

Isten áldja jó anyám,
nem lesz már itt a hazám.
Csak eccer egy esztendőbe,
hogy nízzek a ked szemibe.

A menyasszony alig várja,
hogy feküdjék le az ágyba.

A menyasszony udvara,
csupa pihe, pozdorja.
A menyasszony bújába
bent ül a szobájába,
tükröt tart a markába.

Hej kisasszony, kisasszony,
lehetne már nagyasszony.
Megnőtt már a csicsikéje,
lehetne már kicsikéje.

Aki rajtunk csudálkozik,
az is közénk kívánkozik.
A sok leány csudálkozik,
menyasszonynak kívánkozik.

Válaszúti vőfélyek,
szígyellősök szegínyek.
Szígyellősek, nem merészek,
kilenc óra után fílnek.

Kicsi vőfi, nagy vőfi,
mint a kettő mennyen ki.
Mennyen ki a tálak után,
ne járjon a lányok után.

Kicsi nyúl. házinyúl,
még a pap is odanyúl.
Oda biz’a ne nyúljon,
hogy a körme lehulljon.

Igyál kántor, igyál pap,
hónap nem lesz ilyen nap!

Tiszteletes udvarán
szaporodik a bárány.

Szeretem én a papat,
veszek neki kalapat.
De még jobban a papnét,
veszek neki kanapét.

Atya-fiú szentlélek,
én a paptól nem félek.
Mer a pap is hibázik,
ha sötétbe irkezik.

A szakácsné jüjjen be,
hogy mondjam a szemibe,
hogy a hús nincs megsülve,
se megsózva, se megfőve,
nem lettem szerelmes tőle.

Átalhágtuk a hegyeket,
nem adtak csak tyúkbegyeket.
Átalhágtuk a garcakat,
nem adtak csak tyúknyakakat.

Elindult a hagymalé,
arra Bonchida felé.
Utána a fuszulyka,
mert az utat jól tudja.

Násznagy uram, halljon szót,
álljon térdre, nyaljon sót.
Ha nem akar nyalni sót,
nyalja meg a sótartót.

Az én uram olyan vén,
mint egy hosszú nyakú gém.
Tiped-tapod, ahogy tud,
hátra kapar, mint egy tyúk.

Elszáradt a bodzafa,
hol hálunk az éccaka?
Ajtó mellett a padon,
a te gyenge hasadon.
Veled bizony nem hálok,
mert bitangot csinálok.

Ez a leány olyan vót,
eccer kapatt, majd meghótt.
Ha még eccer kapatt vóna,
bizonyosan meghótt vóna.

Ezeknek a legényeknek,
kell valami szegényeknek.

Ez a leány olyan szép,
mint egy három lábú szék.

Száraz kóré nem nedves,
a vénasszony nem kedves.

Öregember, lóg az ina,
nem kell neki már a …. pipa.

A legénynek jár a keze,
a leánynak legyen esze.
Hagyjon békét, ne nyugodjék,
jaj Istenem, mér hágy békét?

Úgy szeretem a táncot,
mint a cigány a pánkót.
De még jobban a legényt,
mint a purdé a lepényt.

Akármilyen vénasszony,
férjhez menyen, menyasszony.

Hol a leány?
Pajta hijján.
Hát a legény?
Lesi szegény.

Násznagy assony kakasa,
felugrott a palántra.
Mind azt kukorigujja,
násznagy asszony jó vóna.

Gyere velem a kert mellé,
nézd meg, mivel állok elé!

Jaj, de sáros ez az út,
az én rózsám hogy megúnt.

A menyasszony szeme-szája,
többet ér, mint a pajtája.

A szakácsné részeges,
mind elsózta a levest.
Úgy jóllaktam laskával,
nem bírok a hasammal.
Úgy jóllaktam darulével,
majd megüt a guta éhen.

Forrás: Szőttes – Népdalok (Kallós Zoltán: Tánc- és lakodalmi kiáltások). A szöveg eredeti oldaláról a ritmusjelek nem maradtak meg.