Minden idok legnagyobb magyar nyelvu szabadtéri eloadása ·
Újjászületni vágyó nemzetként jöttünk ide
2003. július 7. (5. oldal)
Lukács Csaba (Erdély)
Évtizedes álma valósult meg az erdélyi magyarságnak szombat este
Csíksomlyón, ahol háromszázezres tömeg volt kíváncsi az István, a király
címu rockoperára. Az Ezer Székely Leány rendezvénysorozat záróeseménye
minden idok legnagyobb magyar nyelvu színpadi produkciójaként vonulhat be
a köztudatba.
A háromszázezres közönség zöme, az elso sortól az utolsóig, kívülrol
fújta a dalok szövegét Fotó: Tóth Tibor
Hetek óta a rockopera erdélyi premierje volt a fo beszédtéma a romániai
magyarság körében. Nem csoda, hiszen az István, a király a nehéz idokben
– amikor a határon elkobozták a kazettát, ha megtalálták – a történelmi
tudat ápolása mellett a nemzet együvé tartozásának érzését is erosítette
a Ceausescu diktatúrája által nyomorgatott erdélyi magyarságban. Az
ingyenes szabadtéri eloadás hírére a legkisebb falvakból is autóbuszokat
szerveztek. A Csíksomlyótól százharminc kilométerre lévo Gyulakután
például egy focimeccs után mindkét csapat felült az egyik buszra, a
szurkolósereg pedig a másikra, és a fiókok mélyérol elobányászott magyar
zászlókat lobogtatva jöttek a koncertre. A tömbmagyar vidék mellett sokan
érkeztek a szórványból is. A végeláthatatlan kocsisorban sok autón
láttunk máramarosi, bihari vagy éppen szebeni rendszámot. A színészek – a
húsz esztendovel ezelotti, királydombi eloadáshoz hasonló szereposztásban
– öt napig próbáltak a csíkszeredai Vákár Lajos-mujégpályán, majd
csütörtökön és pénteken a helyszínen is gyakoroltak. A pénteki, éjszakába
nyúló fopróbára több ezren voltak kíváncsiak. A végén – hajnali egykor –
a hullafáradt színészekhez felszólt egy rekedtes hang a közönség
soraiból, hogy nem lehetne még egy kicsit közösen énekelni? A városban –
az esetleges provokációk elkerülésére – péntek estétol alkoholárusítási
tilalmat vezettek be. A Hármashalom-oltárnál felállított színpadnál
méltóbb helyet nehéz elképzelni a rockopera bemutatására: a fantasztikus
környezet maga is díszletként szolgált, a keresztények például a
Salvatore-kápolnából jöttek le téríteni, a pogányok jurtáját pedig az
erdo alá építették fel. A Novák Ferenc rendezte eloadásban fontos
szerepük volt a helyieknek is, hiszen a legalább százfos tánckart – a
budapesti Honvéd Együttes tagjai mellett – a csíki Hargita és a
sepsiszentgyörgyi Háromszék együttesek muvészeibol verbuválták. A
produkció az Ezer Székely Leány elnevezésu hagyományorzo
rendezvénysorozat záróeseménye volt. A programok már reggel elkezdodtek
Csíkszereda központjában, ahol a tizenhét amator tánc- és népzeneegyütes
tagjai utcai felvonulással csalogatták a város fölötti hegynyeregbe a
közönséget. A találkozón volt íjász- és lovasbemutató, a végén pedig egy
gyönyöru szép – jegymentes – fekete csikót sorsoltak ki a közönség azon
tagjai között, akik népviseletben jöttek el. Az együttesek fellépését
követo össztáncot, amely alatt több száz székely ruhás fiú és leány
ropta, a szemmel láthatóan megilletodött Szörényi Levente is
megörökítette videokameráján. A neves zeneszerzot gyakorlatilag
lerohanták az autogramkérok, leggyakrabban a „Székely vagyok, nem
piskóta!” feliratú pólóra kellett tennie a szignót. Az ido nem volt
kegyes a délutáni eloadások résztvevoihez, hiszen jókora zápor zúdult a
hegyre. Az égi áldás nem riasztotta el a közönséget: az emberek
végeláthatatlan folyamban indultak meg az este fél kilencre hirdetett
eloadásra. A hatalmas terület lassan, de megállíthatatlanul telítodött,
és két órával az eloadás elott az égiek is meghallgatták a tömeg imáját,
hiszen a hegycsúcsra kituzött hatalmas magyar zászlón megjelent a
napsugár. Amikor a rendezvény fovédnöke, Mádl Dalma asszony megérkezett a
helyszínre, már egy tut sem lehetett leejteni. A köztársasági elnök
felesége az ot fogadó újságíróhadnak azt mondta: ne velem foglalkozzanak,
inkább azt filmezzék, milyen örömmel jönnek fel az öregek és fiatalok a
hegyre. A kezdésre várva a színpad mellett a közönséget csodáltuk Varga
Miklóssal, aki nyakában Nagy-Magyarországot ábrázoló medált viselt. – Az
eltelt években már-már feladtuk, hogy eljutunk ide a darabbal, de a
húszéves évforduló kapcsán újra nekirugaszkodtak a szervezok – mesélte. –
Borzongató érzés most itt állni, azzal a tudattal, hogy ez a hatalmas
mennyiségu ember arra vár, varázsoljuk el oket. Az eloadás elott – a
szent hely szellemének megfeleloen – egy lelkész szólt a tömeghez. – Nem
szórakozni vágyó tömegként jöttünk ide – mondta -, hanem egyesülni,
újjászületni, megújulni vágyó nemzetként. A csoda pontosan kilenc órakor
kezdodött. A háromszázezres közönség zöme az elso sortól az utolsóig
kívülrol fújta a dalok szövegét. Hatalmas taps köszöntötte Vikidált,
Varga Miklóst és Bródyt, a gyorsabb számoknál pedig egy emberként ugrált
a tömeg. A hegyoldalt bevilágították a nézok gyertyái és öngyújtói,
amikor az Istvánt alakító Varga Miklós államalapító királyunk
dilemmájáról énekelt. A téma aktuálisabb, mint valaha: Európával
egyesülve mindenáron meg kell próbálnunk magyarnak maradni. Erdélyben ez
kettos feladat, hiszen az itt élo közösséget a globalizáció veszélyei
mellett a többségi nemzet beolvasztási kísérletei is fenyegetik. A
fantasztikus mozgás- és pirotechnikai elemekkel tarkított eloadást a
Himnusz és tuzijáték zárta. A hosszú percekig tartó taps színpadra
követelte a szerzok mellett a rockopera alapjául szolgáló dráma alkotóját
is. Boldizsár Miklós életében eloször járt Erdélyben, de minden bizonnyal
soha nem felejti el a többszázezres tömeg vastapsát. Az emberek a hoszszú
ováció után sem akartak mozdulni, ezt látva a színpadon álló Varga Miklós
és Vikidál Gyula belekezdett a székely himnuszba. Az éneklo-zokogó tömeg
élményét nem lehet leírni – a mellettem állók a végén csak annyit
mondtak: ezért érdemes volt élni. Az eloadás után a székely ruhába
öltözött csíkszeredai polgármester, Csedo Csaba lapunk kérdésére
elmondta: a legfontosabb az, hogy itt az emberek szeretettel vették körül
egymást. Életében még nem tapasztalt ennyire felemelo érzést, és a siker
azt bizonyítja, hogy az erdélyi magyarságban elementáris igény van a
kultúra és a történelem iránt. Szörényi Levente, a darab zeneszerzoje
oszintén sajnálta, hogy vége lett az eloadásnak, szerinte a közönség is
örült volna annak, ha rögtön a befejezés után újra eloadják. Abban bízik,
hogy az emberek egy kicsit boldogabban mennek haza, mint ahogyan
idejöttek. A produkció alatt elemi erovel tört fel az évtizedek alatt
tudatosan elfojtott érzelmi világ. A zeneszerzo biztos abban, hogy a
tömegbol egy eloadásra való kituno énekest ki tudott volna választani.
Nekünk sem volt mindegy, hogy eljutunk-e Csíksomlyóra – mondta búcsúzóul.
– Biztos vagyok benne, hogy a közönségbol sokan látták már a produkciót
Magyarországon, de itt az egész valami másról szól. Arról, hogy
lehozhatják az otthon rejtegetett zászlót, és talán arról is, hogy egy
napra helyreáll itt valami. A hegyrol példás fegyelemmel botorkált le a
hatalmas tömeg, a sötétben az emberek egymásba kapaszkodva óvták magukat
az elcsúszástól. Éjfél után aztán több kilométeres autófolyamok indultak
el Székelyföld és Erdély minden szeglete felé, hogy magukkal vigyék az
együvé tartozás és a közös múlt élményét. A csíksomlyói templom elott még
hajnali kettokor is jókora tömeg álldogált. A templomból egy öreg
házaspár jött ki, biztosan megköszönték Máriának a csodát. A székely
asszony halkan azt mondta az urának: két dologra vágytam igazán így, öreg
koromban. Hogy lássak magyar zászlót a Hargitán, és halljam éloben
beszélni Orbán Viktort. Az egyik most teljesült.
