Hungarian Online Resources

est. 1993 by UMCP Hungarian American Student Association

EZER SZÉKELY LEÁNY NAPJA

EZER SZÉKELY LEÁNY NAPJA

A rendezvény programja

Szombaton reggel 9 órakor kezd?dik az Ezer Székely Leány Napja rendezvénysorozat programja ünnepélyes felvonulással. A résztvev?k a Vár tért?l indulnak, és a városközponton áthaladva érkeznek Csíksomlyóra. A két Somlyó hegye közti nyeregben található Hármashalom oltárszínpadnál köszöntik az érkez?ket, majd az ünnepi beszédek elhangzása után ünnepi szentmisén vesznek részt a jelenlév?k. A hagyomány?rz? csoportok el?adásai között ügyességi lóversenyt tartanak a találkozón magukat képviseltet? falvak lovasai részvételével. A verseny díja egy hagyományos magyar íj. Íjászbemutatón csodálhatják meg a néz?k az íjászok ügyességét. A népviseletben megjelent néz?k között egy csikót sorsolnak ki. A rendezvénysor az ezer székely leány táncával és táncházzal zárul.

Este fél 9-kor kezd?dik az István, a király rockopera el?adása Varga Miklós, Vikidál Gyula, Bródy János, Novák Péter és Kováts Kriszta f?szereplésével.

A rendezvény f?védnöke Mádl Dalma, Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök felesége.

SARÁNY ISTVÁN