QR: Donate via Zeffy Support this work →

Hungarian Online Resources

est. 1993 by UMCP Hungarian American Student Association

Support this work → · Támogassa a honlapot!

Az antiszemitizmusról: egy izraeli tudósítás és ami körülvette (2006)

A Magyar Lobbi 2006. december 8-i akciólevelének „Az antiszemitizmusról” című rovata. Három, egymástól élesen elkülönülő részből áll: egy listatag bevezetőjéből, egy izraeli napilap budapesti tudósításából, és a lap honlapján érkezett olvasói hozzászólásokból. A hármat itt is elkülönítve közöljük, mert a rovat egésze csak így értelmezhető.


1. A közreadó bevezetője

A rovatot egy „Lajos” aláírású listatag küldte be, ezzel a felvezetéssel. A szöveg az ő álláspontja.

„Tájékoztatásul küldöm az alábbi, izraeli lapokból fordított – hiteles – sajtószemlét. Megdöbbentő, milyen módszereket használnak fel a magyarság ellen. Itt nyugodtan él magyar a zsidóval, másfél millió a százezerrel. Semmiféle antiszemitizmus nincs. Lehet, hogy akadnak antiszemiták, de antiszemitizmusról szó sem lehet. Íme a bevett dogma.

Létezik egy szűk réteg, lehetnek 150–200-an a zsidó származású honfitársaink közül, akiknek politikai, megélhetési érdekük azt kívánja, hogy ezt a hamis vádat – amelyre persze vevő a sajtó, a televízió – terjesszék. Ilyenkor azt mondom nekik: kellő óvatosság szükségeltetik, mert ettől a vádözöntől elvész az immunitás. S ha netán – talán éppen az ilyen felelőtlen, megélhetési antiszemitázók miatt – teret nyerne a nem létező veszély, az antiszemitizmus, akkor hiteltelenné válnának az ilyen hírek.

A felelős, nemzetért tenni szándékozó magyar értelmiség, újságírók dolga is, hogy felszólaljunk, tiltakozzunk hazug rágalmaik ellen! A megfelelő, kulturált válaszokkal, ha ezek a jelenségek továbbra is rossz hírünket keltik a világban.”


2. A tudósítás

Míri Hászon írása, megjelent a Jediót Áhronót című izraeli napilap Ynet nevű internetes változatában, 2006. november 14-én. Magyar fordításban, ahogy a hírlevélben megjelent.

Izraeli diákok Budapesten: félelemben élünk

A Zsidó Ügynökség jelentése szerint a világon, de leginkább Kelet-Európában ugrásszerűen megnövekedett az antiszemita incidensek száma. A Budapesten tanuló izraeli orvostanhallgatók szerint a szélsőjobboldal által két hónappal ezelőtt elkezdett kormányellenes tüntetések következtében kialakult belpolitikai bizonytalanság miatt legutóbb igen felerősödött az idegengyűlölet Magyarországon.

A múlt hét végén a budapesti földalattin egy ellenőr megtámadta Éti Lávi izraeli orvostanhallgatót. „Mentem hazafelé a kondicionálóteremből a barátnőmmel és a barátommal a földalattin” – nyilatkozza a 28 esztendős Lávi. „Amikor a metróellenőr meghallotta a héber nyelvű beszédünket, megkérdezte tőlünk, hogy miért beszélünk héberül és nem magyarul. S azt is tudakolta, hogy izraeliek vagyunk-e. Az utóbbi kérdésre igennel válaszoltunk, mire az ellenőr elkezdett kiabálni: Takarodjatok innen, itt senki nem kíváncsi rátok!” A szavakat rövidesen lökdösődés váltotta fel.

Éti Lávit az ellenőr agresszivitásánál is jobban elkeserítette a járókelők közönye. „Mindenki megállt és figyelt, de nem tettek semmit, senki nem segített. […] Valójában ez a közöny az aggasztó.”

Slomo Mola, a Zsidó Ügynökség igazgatósági tagja, aki a hetekben tért haza Magyarországról, ahol nemzetközi kongresszust rendeztek az antiszemitizmusról: „Aggodalommal töltenek el bennünket a világon, de leginkább Kelet-Európában egyre erősödő antiszemita megnyilvánulások. […] Félelmetes dolgok, így például az antiszemita karikatúrák, a vandalizmus és a kipát hordó vagy héberül beszélő zsidók elleni támadások tanúi lehetünk.”

Magyarországon mintegy 100 ezer zsidó él, közülük 80 ezren Budapesten. Éti Lávi szerint: „Már öt esztendeje élek Magyarországon, de amióta a szélsőjobboldali pártok elkezdték a kormányellenes zavargásokat, a zsidók szörnyen félnek. Helyi zsidó barátaink egyenesen azt ajánlották, hogy ne hagyjuk el a lakásunkat […] Néhány héttel ezelőtt, a zavargások idején félelem töltött el sok zsidót, és már elő is készítették az útlevelüket, hogy elhagyják Magyarországot.”

Magyarországon mintegy ezer izraeli fiatal tanult ekkor. „Ha most kezdeném a tanulmányaimat, akkor nem ide iratkoznék be, de nekem már ez az utolsó évem. Magyarországon régebben szinte élvezet volt tanulni, de mostanra az egyre erősödő magyar rasszizmus miatt minden megváltozott.”

Tamír Glázer izraeli orvostanhallgató: „Egy hónappal ezelőtt horogkeresztet és az SS jelét mázolták rá valamire a lakásom közelében, de senki nem távolította el onnan. A velünk együtt tanuló helybeli zsidó fiatalok mesélik, hogy Magyarországon mindig volt antiszemitizmus, de mostanában egyértelműen fokozódik a gyűlölet.” Hozzáteszi, hogy egy vele egyidős magyarországi zsidó barátja „semmilyen kötődést nem érez Magyarországhoz, s ez az érzés csak erősödik benne” – de hogy a magyarországi zsidó közösség idősebb tagjai nem ennyire szkeptikusok.


3. Az olvasói hozzászólásokból

A cikk alatt a lap honlapján érkezett hozzászólások, ahogy a hírlevél közölte őket. Ezek nem a tudósítás részei, és nem is a Lobbi álláspontja: névtelen vagy keresztnévvel jelzett olvasói kommentek. Több közülük durva általánosításokat tartalmaz. Változtatás nélkül közöljük, mert a bevezető éppen ezekre hivatkozott.

  1. „Az itt élő zsidók ritka kivételektől eltekintve nem tapasztalnak semmiféle antiszemitizmust. Másrészt viszont a magyarok mindig is antiszemiták voltak, de azért lassan ők is fejlődnek, primitív emberekből felvilágosultakká válnak.” (Magyarországon tanuló diák)
  2. „A magyarok 62 esztendővel ezelőtt mindössze hét hét leforgása alatt 450 ezer zsidót küldtek a halálba. […] Vannak még illúzióitok Magyarországgal kapcsolatban?” (Én, Izrael)
  3. „Lieberman Magyarországra is megérkezett? A hétszázát, ezt nem tudtam.” (Jehodijá)
  4. „Ötödik éve tanulok zenét Budapesten, s az utóbbi időben egyértelműen megromlott itt a helyzet. […] Már én sem teszem a nyakamba a Dávid-csillagos nyakláncomat, mert nem akarom, hogy megverjenek.” (Sáj Berman, Budapest)
  5. „A veszély minden eddiginél nagyobb […] Éppen ezért ne gyertek erre a szörnyű helyre.” (Magyarországon tanuló diák)
  6. „Mit keresnek ott a zsidók? Vándoroljanak ki Izraelbe. Magyarország a magyaroké, s nem szeretik ott az idegeneket, mint ahogyan Izraelben mi sem szeretjük az arabokat […] minden nép éljen a saját hazájában.” (Ávi)
  7. „A magyarok a második világháború idején is a német nácik leghűségesebb kiszolgálói voltak.” — és külön hozzászólásként: „A magyarok antiszemiták, s eredetileg Oroszország ázsiai területeiről érkezett barbárok. […] amiért az oroszok keményen megbüntették őket, s úgy látszik, megérdemelték.” (Magyarországon tanuló diák; Jehudá, Haifa)
  8. „Az antiszemitizmus Magyarországon elsősorban a rossz belpolitikai helyzet következménye […] Az ELTE liftjeinek ablakára horogkereszteket mázoltak, s a dékán többszöri kérésem ellenére sem hajlandó eltávolíttatni azokat. […] Gázában túléltük a terroristákat, s ezért ezt a magyarnak nevezett emberi trágyát is túléljük.” (Omer Dár, Budapesten tanuló diák)
  9. „Beszélek magyarul, de többet nem utazom Magyarországra. Fulladjanak csak bele a gulyáslevesükbe!” (Zoltán)
  10. „Gyertek át ide, mert itt nincs antiszemitizmus.” (Diák Romániából)
  11. „Ha manapság is lennének gázkamrák, akkor a magyarok ismét örömest oda küldenének bennünket. […] A magyarok lényege a gyűlölet és a gyilkolási vágy.” (Alexa, Magyarországon tevékenykedő üzletasszony)
  12. „Várható volt, hogy ez történik. A zsidók Magyarországon felvásárolták a lakásokat, sok üzletágon eluralkodtak […] s ezzel felverték az árakat. Nem csoda, hogy ez az ott amúgy is létező antiszemitizmus növekedését eredményezi.” (Sosi)
  13. „Családommal együtt Magyarországra akartam utazni, de miután olvastam az újságcikket, útirányt változtattunk. Nem félek, csak egyetlen eurót sem akarok betenni ezeknek a szaroknak a kasszájába.” (Juvál)
  14. „A magyarok a nácikkal lelkesen együttműködő undorító nép.” (Magyarországról származó, Tel-Aviv)
  15. „Úgy látszik, hogy a magyarok akkor szeretik a Dunát igazán, ha az vérvörös.” (Micsinász)
  16. „Hagyjátok a magyar nácikat, hadd rohadjanak meg a saját levükben az arab bevándorlókkal együtt.” (Jotám)
  17. „Budapesten tanulok, s ezért tanúsíthatom, hogy a legtöbb magyar enyhén szólva nem rokonszenves, vagy erősebb megfogalmazásban úgy is mondhatnám, hogy a magyarok trágyaemberek.” (Diák)

Forrás: Magyar Lobbi, 2006. december 8. A tudósítás a Jediót Áhronót / Ynet 2006. november 14-i cikke; a bevezető és a válogatás a hírlevél közreadójáé.