Szeretnék bemutatkozni és bemutatni Erdélyből, a székelység életéből arcvonásokat, illetve élethelyzeteket. Ahogy örülnek és küszködnek a Kárpátok lábánál a székelyek.
Bartos Károly vagyok, születtem a háromszéki Kovászna városkába, a Kőrösi Csoma Sándor, gróf Mikes Kelemen — a szabadságharc hűséges szolgája — szülőfaluinak szomszédságában. Ott, ahol a Komandói Wass Albert által emlegetett magyar ezeréves határ húzódik, és szomorúan emlékeztet dicső multunkra, és kötelez a jelenünk formálására.
Isten hívására 1990-től papi szolgálatomat teljesítem, jelszavamként Szt. Pál szavait választva: “Mindenkinek mindene lettem, hogy minél többet megnyerjek Krisztusnak.” Ez az életforma sok lehetőséget teremt nemcsak Isten szolgálatára, hanem embertársaim segítésére.
Gyerekkoromtól az édesanyai áldozaton és édesapám helytállásán keresztül megtanultam, mit jelent kisebbséginek és kereszténynek lenni. A szomszédok segítése, az öregek tisztelete és a helyi papnak együttérző, szegényeket megértő magatartása hatással volt egész életemre.
Jelenleg a Hargita aljában, Székelyudvarhely mellett, a Vágás nevű egyházközségben öt faluban teljesítek szolgálatot. Szentföldnek nevezik, mivel az egyházközség 1346-os feljegyzések szerint a pápai vizitátorok hét banálist szedtek be a három faluból, Béta-Dobó-Vágásból. Nevezetes arról, hogy a török időkben Erdélyben, Vágásban és Gyulafehérváron működött fogolykiváltó rend, ahol pénzt gyűjtöttek, vagy személyesen váltották ki a török rabságban sínylődő édesapákat, hogy családjaikhoz hazatérhessenek. Ennek a kolostornak csak a szentségtartója maradt meg, ahol Szent Ilona császárnő csontjainak szilánkjából őrzünk egy ereklyét. A természet csodáit sem felejthetjük el, a 350 éves tölgyfákat, amelyek körülveszik a régi kolostor helyét.
Szentföld a maga nemében, mert tisztán magyar falukból áll, de ha vendéget kell fogadni, kész a saját tarisznyáját is átadni. Erről tanúskodtak a jó székely emberek, amikor 2003 pünkösdjén a somlyói búcsúra 350 vendéget fogadtak, pedig csak 1000 lélekszámot számlálnak. Ekkor megtörtént az új pünkösd, mert Nagy-Magyarország területéről érkeztek autóbuszokkal a vendégek — az Al-Dunához kitelepített székelyek Székelykevéről, Sándoregyházáról, Hertelendfalváról és Versecről, akik felkeresték Bukovinát és Mádéfalvát; a Győr-Bácsa testvérközösség, a lánycsóki barátaink, akik a templomkertben előadták az István, a király rockopera engedélyezett változatát; a felvidéki Farnadról palóc énekeket énekeltek, és a Csolnak bányavidék svábjai sem maradtak alább. Így lett Vágás a világ közepe azon a napon.
A vendégszeretetben nem maradnak alul, de a munkától sem futamodnak meg. Hagyományos a szalmafonás és abból a kalapkészítés, jobb időkben a díszek készítése, ami a karácsonyfákat és asztalokat teszi díszesebbé. Küszködő nép, mert a három iskolát 60%-ban önmaga tartja fenn, és a kultúrházak és templomok sorsa is tőlük függ, mert a kormánynak nem érdeke a kisebbséget támogatni. Itt a pap, a tanár és a régi nevén nevezett falubíró együtt működik.
Reményünk a sok születő gyermek, mert még van hitük a jövőben. A gyerekek magabiztosan lépnek fel a templomi szolgálatokban, színdarab-versenyeken, sőt színészetre is készül két lány. Bétában szorgos tanítónőnek és önkéntes táncmesternek köszönhető a tánccsoport és a színjátszás; Dobó-Vágásban egy nyugdíjas volt népnevelő tanárnő jött el a kérésemre színjátszást tanítani, amit a fiatalok igényeltek, és már három éve rendszeresen szerepeket tanulnak. A szüreti bálok végig harsogják a vidéket, mindenki kigyűlve nézi a felcseperedett fiatalokat, és visszagondol fiatal korára.
Személyi adataim, munkásságom: Bartos Károly székelynek születtem 1965. január 30-án a háromszéki Kovásznán, a Kárpátok kanyarulatánál. Szüleim egyszerű emberek, van két testvérem, egyikük ugyancsak katolikus pap. 14 éve paposkodom — Kolozsváron, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön segédlelkészként, majd 1998-tól a Vágás egyházközségben, a Szt. László-freskóiról híres bögözi kerületben, 16 faluban, amely összesen 1450 katolikus hívőből állt. A környéken együtt élünk református, unitárius testvéreinkkel. A célom nemcsak a papolás volt, hanem a népnevelés: az első komputert a faluba három évvel ezelőtt vittem be, egy teleház reményében az iskolába további 3 gépet vittünk, a gyerekek iskoláztatására egy ausztráliai utam során szereztem támogatást. Testvérközösségeinkkel találkoztattuk a családokat, így sikerült először életükben sokaknak kimozdulni a faluból. A házaspároknak a Házas Hétvégét indítottuk.
Terveink
A jó diagnózis a gyógyulás kiinduló pontja. Így az adott helyzetünkből kiindulva tudunk bármit tervezni a jövőt illetően. Ezeket úgy próbálom felvázolni, ahogy a magam részéről hozzájárulhatok a véghezvitelhez, számítva mások ötleteire, támogatására, a falvak pedagógusai és falubírói segítségével.
Földrajzi, gazdasági adottságaink: Mivel a Hargita aljában, Székelyudvarhelytől 15 km-re, köves úton, dombok között, erdő alatt fekszik a három falu, elképzelhető lenne egy panzió működtetése is, csak a rossz út miatt rettennek vissza sokan. Gazdasági tevékenység egyedül a palás, agyagos földön a földművelés. Az állattenyésztés — kb. 220 tehén, 1100 juh — lehetőséget teremtene bio termékek termelésében egy kisebb tejfeldolgozóban, hogy a népnél maradjon a pénz és a munkahelyi lehetőség. Egyénileg termelnek juhsajtot és túrót, de kevés a piacolás. Bükkfa erdőinkből lehetne az asztalosaink által kisebb vagy nagyobb eszközöket megmunkálni.
Kulturális, népnevelő tervek: A falvainkban 3 éve beindult az amatőr színjátszás. A táncot elkezdték feléleszteni szakszerűen — eddig a fiatalok önmaguktól tanulták be a szüreti bálra. Sokszor még a székelyruha készítése is gond, mert nem mindenik szülő engedheti meg a havi 110–130 dolláros fizetéséből. Az iskoláztatás népünket felemelné, hogy a kisebbségi sorsból a nagy nemzetekkel egyenlő sorba kerülhessenek. Terv, hogy a szegényebb vagy alkoholizáló szülők értelmes gyerekeit iskoláztassuk, sőt egyetemre juttethessük. Az alkoholizálók szakszerű segítése a lemondásban egy nagyon fontos terv.
Egyházon belüli és sürgős tervek: Iskoláinknak a fedőszerkezeti felújítása tervszerű, különösen Béta faluban. A vágási iskolának már két éve tervbe van véve a WC újracsinálása. Az informatika továbbfejlesztése szükséges. A cserkészet elindítása a már létező ministránsokból, ifjúsági csoportokból — nehézségünk egy világi vezető találása. A templomunk cserepének lecserélése szükséges, mivel már mohás, kb. 75 éves. A plébánia fűtésének felújítása is fontos volna, mivel nincs senki a plébánián rajtam kívül a hat hónapos tél alatt.
Ehhez kérek szívbéli ötleteket, elirányítást, kapcsolatteremtést illetékesekkel és esetleges anyagi támogatást. Isten fizesse mindenkinek százszorosan.
Tisztelettel, Bartos Károly pap
