VÉGVÁRI-VERSEK (álnéven publikált versei)

Azért, mert idefenn
Dermeszto tél havaz,
S rajtunk szeszélyeit,
Zsarnok szeszélyeit
Tölti — csitt, semmi az,
A mélyben szent és örök a tavasz.

A fák lombja hová lett?
Elhalt, elfeketült?
Csitt, szunnyad új rügyekben,
Csupán beljebb került,
Beljebb az anyafába.
Erosb várba és nagyobb biztonságba.

A rét virágai,
Mezok pompája hol?
Csitt, csak alább süllyedt,
Ott szunnyad valahol
A néma, os gyökérben:
Örök nyárban és örök erosségben.

Azért, mivel a Csend
Oly dermedt, hangtalan,
Csitt, Isten tudja csak,
Mennyi örvénye van!
S aki tanult a viharokkal bánni,
A csendet nem tudja megzabolázni.

Szín, illat, álom,
Rajongás: hová lettek?
Csitt, élnek mind,
A mélybe menekedtek!
A mélybe ás, aki aranyat ás
S a mélybol jön minden megújulás.

<i>1919 február 18.</i>