A Fekete Hétfő – 2005 szeptember 26 – bizonyos értelemben még súlyosabb csapás volt a magyar nemzeti érdekekre mint a gyászos 2004 december 5-e, mert míg itt ha színből is, vagy félszívből a legnagyobb ellenzéki párt végül is támogatta a kettős állampolgárságsági népszavazást – legalább is a kampányt, addig a Fekete Hétfőn mutatott “feles megoldásával” Romániát feltétel nélkül az EU-ba juttatta s így az utolsó adut ütötte ki az anyaországi nemzeti erők kezéből az erdélyi háromszintű autonómia megteremtésére.
Ezzel a nemzeti színben az elmúlt tizenöt évben grasszáló ellenzéki pártok az utolsó árulást követték el a Trianonban és Párizsban szétszabdalt nemzet ellen. Az elsőt és a másodikat az Antall kormány tette. Ugyanis feltűnően semmit sem cselekedett a Szovjetunió felbomlása után az Ukrán állam megteremtésekor a kárpátaljai magyarságért. Elérhette volna legalább autonómiájukat – ezt szabván államuk elismeréséül, de nem tette. A másodikat Csehszlovákia felbomlásakor követte el, amikor a szlovákiai magyarság határmenti tömbjének autonómiáját teremthette volna meg, ugyancsak ezt téve a Szlovák állam elismerésének feltételéül. Ám semmit sem tett ezügyben, vagy mert gyáva volt vagy mert nyugatról most is “jóindulatúan” lebeszélték, hogy majd az EU mindet megold! Mára derült ki, hogy semmit sem old meg, mert erre nincs is mandátuma. A harmadik árulás a Fekete Hétfőn történt – mindössze nehány gomb megnyomásával a parlamentben – ilyen egyszerű volt. S ehhez az ellenzék tapsolva járult hozzá, anélkül, hogy feltételül szabta volna az erdélyi autonómiát, ami már egyszer létezett! Még a feles szavazásnál is lehetőség lett volna ezt kikényszeríteni, amint ezt aztán kimutatták. Elfelejteni azt az alaptételt, hogy a nemzetközi politika a békés kényszerítések eszköze – több mint vétek.
A Román EU tagság megszavazását úgy az uralkodó pártok mint az ellenzékiek sajtója szinte elhallgatta, mint valami mellékes eseményt. Amikor szűkszavúan kénytelenek voltak erről nyilatkozni, akkor elsőként úgy tüntették fel, mintha Románia EU tagsága elleni szavazatra buzdított volna a nemzeti oldal belülről és külföldről. Erről szó sem volt, csupán arról, hogy akkor szavazzák meg, ha biztosítékot ad Románia az autonómiákra. Napok alatt meg lehett volna ezt adni és akkor beszavazni Romániát az EU-ba – ha nem is másodikként, hanem harmadikként – még mindig nem lett volna késő. Garanciára pedig azért lett volna szükség, mert tanulni kellett volna 1918 december elsejéből. Amikor is a gyulafehérvári román “nemzetgyűlés” nagy garral ígérte meg az erdélyi magyarságnak az önrendelkezést s még írásban is adták – amiből aztán nem lett semmi, de lett az erdélyi magyarság szisztematikus, permanens és máig tartó kifosztása. Ha megadták volna akkor, nem kellene most 86 év után ezért harcolni! Horribile dictu: Sztalin kényszerítette ki a boldogtalan rövidéletű Maros-Magyar Autonóm Tartományt! Ezzel ő ebben demokratább volt a mai nagy demokratáknál a határon innen és túl! Érdemes hozzá mérni a maiakat, hogy kitessék hova süllyedtek. A másik érv az volt, hogy az RMDSZ vezetője kérte ezt. De mit lehet várni attól aki egyben a román állam miniszterelnök-helyettese is? Ő egyszerűen állami hivatala miatt csak ezt kérhette. Vajon ez magyar érdek volt és nem román? Ó, milyen ügyesen fordítottak egy magyarul is beszélő erdélyi politikussá vedlett írót az ottani magyarok és az anyaországiak átejtésére. Pont úgy mint a szlovákok, ahol a MKP is kormánytényező – ám autonómiáról ott sem lehet szó! További érv volt, hogy az erdélyi magyarság “elsöprő többsége” akarta Románia EU tagsága azonnali megszavazását. Ha ez így lenne, vajon nem így volt-e néhány héttel ezelőtt is a tusványosi beszéd idején? Miért hangzott el akkor és ott az autonómia kiharcolásának szükségessége s a vétó várható alkalmazása? Ha az elsöprő többség igénye lett volna, akkor miért jelennek meg a magyar ellenzéket igencsak elítélő cikkek az erdélyi magyar sajtóban? Az utolsó érv az volt, hogy a feltételszabás nem volt az ellenzék külpolitikai “eszköztárában”. Az persze ott volt, csak úgy döntöttek, hogy nem veszik ki onnan, s nem használják. De miért nem? – annak ellenére, hogy ennek bevetését csak nehány héttel előbb biztosra ígérték az ellenzék prominens vezetői. A miértre csak egy magyarázat lehetséges: az, hogy a világpolitika nyugati boszorkánykonyhájának vezetői egyszerűen nem engedték ennek feltételnek az ellenzék által való bevetését.

Ezzel több legyet véltek ütni egycsapásra. Mindenekelőtt Romániát gyorsan és véglegesen az EU-ba kebelezni mert ez a nyugati globális stratégia szerint sürgős, mivel az iraki, iráni helyzet s ezzel az egész muzulmán világ kiszámíthatatlan helyzetbe került. Továbbá: hiteltelenné tenni a véleményük szerint túlságosan megnőtt magyar ellenzéket saját szavazótábora előtt; ezzel elősegíteni a jelenlegi kormányzó balliberális koalíció győzelmét a jövő tavaszi választásokon, amelytől remélik az ország további kiárusítását, népének átnevelését egyház és nacionalizmus ellenességre, a kozmopolita ideológiára való átnevelését, azaz elnemzetlenítését; a trianoni és párizsi békediktátumok által szétszabdalt magyarság szétdarabolásának, felőrlésének, kicsire szabottságának permanensé tételét. Mindezek megvalósításában magyar “quislingekre” támaszkodnak, amelyek úgy látszik megtalálhatók nemcsak a ma uralkodó hanem még az ellenzéki pártok elitjeiben is. Végül szükség volt erre a gyors szavazásra a magyar miniszterelnök és pártja “imázsának” javitására, amely a szégyenteljes december 5-i ellenkampány után alaposan összetört határon innen és túl. Az “imázsjavitás” ugyanis egyik feltétele a jövő évi választási győzelmének. Lehetséges, hogy jutalmul a magyar miniszterelnök Bukarestből a közeljövőbeli látogatásáról hazajövet, kiszállva a repülőgépből egy papírt fog lobogtatni rajta a román aláírással az erdélyi magyar autonómia megadásáról. Azonban nem kell túllelkesedni, mert már láttunk ilyet: egy Nevill Chamberlain nevű angol úr, aki történetesen a miniszterelnök volt, már eljátszotta ezt a jelenetet 1938 őszén a londoni repülőtéren és jól ismerjük a tragikus következményeket. Volt státusztörvény is – lelkesen megszavazva – a papírja még talán megvan valahol. Verba volent, scripta manent (A szó elrepül, az írás megmarad) – mondja a régi Latin, azonban olyan korban élünk ahol nemcsak a szó hanem még az írás is elszokott repülni.
Egyébként az eddigi tapasztalatok alapján megjósolható, hogy a jelenlegi felállásban a tizenöt éve folyó nemzetárulás folytatódni fog; hasonló sorsra fog jutni a vajdasági és a kárpátaljai autonómia törekvés is, nem is beszélve a már odajutott felvidékinek.
Miért viselkedik így az ellenzéknek hitt és vélt ellenzék? Magyarázatot lehet találni abban, hogy a tizenöt éve még fiatal vezetőik túl későn születtek ahhoz, hogy nemzeti emlőkön nevekedjenek fel, s tudjanak egy egészséges deffenzív nacionalizmusban hinni, mint ahogy megmutatták ezt az egy nemzedékkel előbbiek 1956-ban. Ehelyett nekik a felnövekvés miliője a regnáló kommunizmus volt, s ez kitörülhetetlen nyomokat hagyott. Továbbá kiválasztott vezetőinek nagy része Soros ösztöndíjjal angol egyetemeken tanult. Mindezek után ezek az SZDSZ-ből váltak ki, akkortájt, amikor az akkori rendszermódosító pártból egy radikális rész önállóvá lett. Bizonyára ekkor javasolták a nyugati politikai boszorkánykonyha vezetői ezeknek a fiatal politikus-növendékeknek az ellenzéki magatartás felvételét, hívén azt, hogy velük majd az elfojtott és felszabaduló “veszedelmes” magyar nacionalizmust kordában lehet tartani, s megőriztetni az igazságtalan status quot.
Innen lehet megérteni, hogy más ellenzéki pártokat miért vertek szét, s hogy miért szerették volna tönkretenni az MVSZ-t – “két dudás nem fér megy egy csárdában”, pláne ha a másik hitelesebben, jobban játszik!
Az álarc leesett az ellenzékről, mert nyilvánosan kompromittálódott, de a nyugati politikai kotyvasztókról is, sőt az RMDSZ vezetőjéről is. Ez a helyzet hangosan kiált egy valóban magyar érdekeket bátran, okosan de megalkuvás nélkül képviselő párt létrehozásáért, parlamentbe juttatásáért amely nincs semmiféle külföldi hatalom járszalagján, s amely békés eszközökkel valósit meg eddigelé elodázott, elárult jogos és méltányos nemzeti érdekeket, amint az tették és teszik más nemzetek politikusai mint pld. a körülöttünk élők s a rokon másfélmilliónyi észtek. Ez most fájdalmas lehet az ellenzéknek, mint minden születés az, ám segíthet helyretenni az ellenzék megbillent egyensúlyát és értelmes megegyezésre jutni a választások eredményének függvényében.
2005, október hava.
Dr. Pungur József
Kanada

Discussion/Fórum