A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnökségének közleménye a III. Felvidéki Magyar Sziget fesztiválon történtekről, 2006. május 30-i keltezéssel, Toroczkai László elnök aláírásával. Megjelent a Magyar Lobbi 2006. június 2-i akciólevelében.
Az elmúlt hétvégén került sor a III. Felvidéki Magyar Sziget fesztiválra, amelynek idén is az érsekújvári járáshoz tartozó Kamocsa adott otthont. Már a rendezvényt megelőzően közleményben adtunk hírt arról, hogy több szélsőségesen magyargyűlölő szlovák szervezet nyíltan uszított a magyar nemzetiségi fesztivál ellen. Az ultrasoviniszta szlovák mozgalmak ennek megfelelően Nagysurány városában a fesztivállal egy időben, május 26-án több száz fős magyarellenes tüntetést tartottak, majd három busszal mintegy 150-en megindultak a Felvidéki Magyar Sziget fesztivál helyszínére. Bár tucatnyi csapatszállító járművel érkezett ki a szlovák rendőrség, a különleges alakulatok és a titkosszolgálat, információink szerint csupán két autóbuszt tartóztattak fel, mert azokban fegyvernek minősülő tárgyakat találtak.
A harmadik autóbusznyi szlovák szélsőségest azonban továbbengedték. Hiába kértük tehát a fesztivál kezdete előtt a közleményünkben a szlovák rendőrséget, hogy ne engedje a rendezvény közelébe az ultrasovinisztákat, végül mégis a mi rendezőinknek kellett megállítani őket a fesztivál bejáratánál. A szlovák kommandósok a támadók megérkezésekor a fesztivál bejárata előtt magasodó töltésre húzódtak, így szabadon közelíthette meg a fesztivál bejáratát a mintegy 50 fős csoport. A bejárat előtt azonban mintegy 20 rendezőnk – akik feltűnő, narancssárga színű pólót viseltek, amelyen magyar és szlovák nyelven szerepelt a rendező felirat – tartóztatta fel a szlovák csoportot, akik végül a bejárattól néhány méterre álltak meg. Bár a támadók illegálisan támadtak meg egy törvényesen bejelentett rendezvényt, ezúttal a szlovák rendőri erők nem úgy jártak el, mint tavaly Komáromban, fordított esetben.
Most nem vontak sorfalat a két szemben álló csoport közé, és nem verték szét gumibotokkal a törvénytelenül gyülekezőket. Intézkedés nélkül nézték, ahogy a szlovák csoport válogatott mocskolódással hergeli a rendezőgárdát és a kerítésen belül tartózkodó fesztivállátogatókat. A nagyrészt a Národný Odpor (Népi Ellenállás) nevű nyitrai szlovák huligánokból álló csoport a „Szlovákia a szlovákoké”, „Magyarokat a Dunába”, valamint ehhez hasonló jelszavakat skandálta, illetve egyenként fordultak a velük mindvégig farkasszemet néző rendezőkre és sorban provokáltak minket „mit nézel te mongol-hun selejt” és hasonló, de durvább szitkozódásokkal.
Mindezek után pusztán azért nem folyt vér, mert mi, azaz a rendezők, önuralmat gyakorolva nem reagáltunk az uszító és súlyosan nemzetgyalázó mondatokra, hiszen tisztában voltunk azzal, hogy talán éppen ez a szlovák hatalom szándéka: ha ugyanis véres összecsapásba torkollik a támadás, lesz végre indokuk betiltani egy törvényes keretek között működő, mindenféle szélsőségtől mentes, pusztán a magyar nemzeti identitás megőrzéséről szóló fesztivált. A szlovák csoport végül elhagyta a helyszínt, bár még egyszer, hajnalban megpróbáltak bejutni a tábor területére, de ezt akkor is sikerült megakadályozni.
A szlovák rendőri és titkosszolgálati erők mindezt lehetővé tették, és sem a törvénytelen gyülekezés, sem a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rasszista nemzetgyalázás, uszítás ellen nem léptek fel. Ehelyett viszont tucatnyi, állig felfegyverzett kommandós sétálgatott a fesztivál ideje alatt a táborban, illetve egy lőfegyverrel rendelkező civil ruhás férfi kamerával rögzítette a rendezőket és a vendégeket. A súlyos incidens miatt az Európa jogi szakjogászokat felvonultató Nemzeti Jogvédő Alapítvány segítségét kérjük, a nemzetközi szervezetekhez és fórumokhoz, valamint a Külügyminisztériumhoz fordulunk jogorvoslatot kérve a rendőri mulasztások, illetve a rasszista, uszító támadás miatt, követelve a tettesek példás megbüntetését. Bizonyítékként több száz fénykép- és hangfelvétellel rendelkezünk, így nem lesz nehéz a törvénytelenség, illetve a támadók személyazonosságának megállapítása.
2006. május 30.
A fesztivált szervező Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöksége nevében
Toroczkai László elnök
Forrás: Magyar Lobbi, 2006. június 2.

