Kopogós verbunk két frissel és lefogással
Csejtei István és Csejtei Ernő egyformán nagyapjuktól, illetve apjuktól tanulták. A jelenlévő két kontrás azt mondja, hogy a darab neve Kopogós verbunk. A kopogós verbunk olyan férfi tánc, amikor a legények nem csúsztattak, nem ugrottak, hanem dobbantottak. A második figuránál a két szembenálló legény először jobb, majd bal csizmáját összeveri. A harmadik figuránál a két legény csizma-csapással ugrik egyet-egyet, kicsit térdben meghajlított lábbal ugrik a két táncot egymás felé, s a csizmájuk összeverése után újra vissza ugranak, magasan ugorva. Körben is járták a férfiak, összetett karokkal. Majd megfordultak, s egy-egy ugrás után csizmájukat összeütötték, s két-két csizmaverés után ugrottak egyet, majd szembefordulva folytatták a táncot.
Könyörülj Istenem én bűnös lelkemen
Szánakodjál immár szomorú szívemen
Haragodnak mennykövét éles hegyes tőrét
Vedd vissza vétkeim büntető eszközét.
További versszakok (felvételen kívül):
Továbbá mosogasd bűntől én szívemet
Kegyes kézzel gyógyítsd sebekből lelkemet
Bűneimet megvallom, nyilván tapasztalom
Mik miatt nem lehet semmi vígasságom.
Vétkeim lelkemet mint a kígyók marják
Szüntelen mellemet ássák és furdalják
Hová fussak szinedtől, fegyveres kezedtől
Utánam fegyverid futnak hegyes tőrid.
Egyedül csak néked Istenem vétkeztem
Te szent színed előtt gonoszt cselekedtem
Oh kegyelmes úr Isten, mi hasznod estemen
Irgalmazz könyörülj én bűnös lelkemen.
Ha érdemem szerint akarsz sanyargatni
Számtalan bűnömnek jutalmát megadni
El kell veszni fejemnek kárhozni lelkemnek
Mert több sokasága fövénynél bűnömnek.
Még anyám méhében a halál tőrébe estem
És vettettem ördög tömlöczébe
Ah kemény nyomorúság pokolbéli rabság
Mint fojt mint szorongat ördögi csalárdság.
Tisztogasd lelkemet uram izsópoddal
Mosogasd szívemet irgalmasságoddal
Fordítsd reám szemedet mutasd kegyelmedet
Nyújtsd hozzám kezedet szent segedelmedet.
Ne vizsgáld annyira immár vétkeimet
Ne ítéld oly soká én szegény fejemet
Törüld el kegyelmesen én sok vétkeimet
A te szent lelkeddel adj ismét örömet.
Reménylem lelkemet még megvigasztalod
Elmúlt napjaimat ismét visszahozod
Akkor örvend én szívem és megtelik mellem
Csontjaim vígadnak ereim újulnak.
Fordítsd el szemedet undok rútságimról
Elhervadt már orczám sok kínlódásodtól
Ne vess számat én velem mert elborít vétkem
Melynek sokasága túlhaladja fejem.
Ne vess el színedtől kegyelmességedtől
Meg ne fossz Istenem a te szent lelkedtől
Ki nélkül elájulok szörnyű halált halok
Mert bűn tengerében már torkig úszkálok.
Szabadíts ki immár a halál gyomrából
És sok bűneimnek kemény rabságából
Hogy csak tenéked éljek és el ne vesszek
Te hozzád siessek téged kövesselek.
Nyisd meg ajakimat szent dicséretedre
Ébreszd szemeimet színed nézésére
Csak téged kívánjalak téged óhajtsalak
Téged akarjalak téged kiáltsalak.
Tudom töredelmes szíveket látogatsz
Kiket ostoroddal gyakorta sújtogatsz
Azok nálad kedvesek tudom s érdemesek
Add uram Istenem közülök lehessenek.
Kedvesebb előtted sok ajándékoknál
A töredelmes szív más áldozatoknál
Keserves óhajtások aranynál ezüstnél
Nálad többet érnek drága sok gyöngyöknél.
Vigasztald meg uram a te seregedet
Köztük töredelmes és bűnös lelkemet
Építsed meg falait te szent egyházadnak
Igazsággal néked miért áldozzanak.
Dicséret dicsőség a szent háromságnak
Atya, fiú és mi szent vigasztalónknak
A töredelmes szívek bátorítójának
Egy állatú teljes örök uraságnak. Ámen.
(Az 50. Zsoltárból)
Köszöntünk szép Szűz Mária
Ó fájdalmas kegyes anya
Akik ide hozzád jöttünk
Képed előtt térdepelünk.
Jaj de nagy bánatba látunk
Ó fájdalmas nagyasszonyunk
Szemeidből könnyek hullnak
Szent Fiadra reá folynak.
Szűz öledben halva tartod
Karjaiddal ápolgatod
Szent sebeit csókolgatod
Fájdalmas szűz úgy siratod.
Látom majd meghasad szíved
Mert nem szólhat hozzá nyelved
Jaj mert a te szűz szülötted
Halva fekszik már előtted.
Lakodalmas hallgató (d-moll)
Kuruc nótának is nevezi az öreg Csejtei Sándor, a prímás és bőgős apja.
Lakodalmas hallgató (kuruc nóta) a-moll
Kuruc nótának is nevezték. Mind a két Csejtei, a prímás és a bőgős Kányási Jenőtől tanulták. Három esztendőn keresztül együtt jártak Kányásival. 1925-26-27-ben. Kányási Jenő mindenfelé járt, Erdélyben is. Úgy mondja és ez az állítása egybevág más öreg cigányokéval: Tendl Pál, a szentgotthárdi Sárközy Péter hogy amikor már nagyon kifáradtak a táncolásban, szokás volt a Dunántúlnak ezen a részén hallgatónak kuruc-nótákat játszani. ezért ennek a hallgatónak is "kuruc nóta" a mellékneve.
Lakodalmas játék (e-fríg)
Lakodalmas játék (e-moll)
Lakodalmas kikérő
Lakodalmas páros tánc (a-moll)
Lakodalmas
Lakodalmas
Lakodalmas
Lakodalmas
Lassú csárdás (lengetős, hajtogatós)
Ezt a prímás és a bőgős a répcelaki Farkas Lajos prímástól tanulták.
Lassú kemény csárdás (G-dúr)
Először játszotta Babuta ondódi prímás, aki 1860. körül született. A harmincas években, halt meg, amikoris már több volt hetven évesnél. Igen fekete ember volt, alig ismertek nála sötétebb bőrű embert. Csejtei Sándor (a prímás és nagybőgős édesapja) muzsikált vele. Falusi cigány volt, városban ritkán fordult meg. Néha játszott a Herics kertben is, Szombathelyen.
Lassú lengetős csárdás (a-moll)
Lassú lengetős csárdás (d-moll)
Szintén nagyapjuktól, Csejtei Jánostól maradt a családban ez a tánc. Azidőben az ilyenféle lassabb tánc nagyon népszerű volt.
Lassú lengetős tánc (a-moll) [Ez a világ…]
Lassú lengetős (D-dúr)
Lassú lengetős (d-moll)
Lassú lengetős (e-moll)
[nincs kottája]
Lassú menyasszonytánc
[nincs kotta]
Lassú tánc C-dúr lefogással
Lassú tánc (E-dúr)
Lassú (c-moll)
[nincs kottája]
Látom rózsám néked mindegy
Aki tejelőtted elmegy
Legyen szölke legyen barna
Megáll a te szemöd rajta.
Árokparton rakjál tüzet
Forralj nála édös tejet
Szeljél bele zsömle belet
Avval kínálj meg engömet.
További versszakok (felvételen kívül):
Ezt gondulod hogy szeretlek
Hogy egy picit megölellek
Háromszázszor megölellek
Mégsem igazán szeretlek.
Édes anyám rózsafája
Engöm nyillott utoljára
Bárcsak ki se nyíltam vóna
Szebb a bimbó mint a rózsa.
Jaj Istenem de megvertél
Engem jobban mindeneknél
Elvitték a szeretőmet
Sohase kapok egyebet.
Nincsen annak semmi baja
Kinek szeretője barna
Nézd az enyim csak egy szölke
Mégis maj meghalok érte.
Édes anyám ne bánja ken
Szeretőmhöz had járjak el
Néköm legényt nem nevet kee
Ha eljárok ne bánja kee.
A koppányi nádas árok
Nem terem egyebet nádot
Nádot nádot levendulát
Szép leánnak áll a világ.
Látom rózsám néked mindegy, Kata
Aki tejelőtted elmegy Kata
Legyen szölke legyen barna
Megáll a te szemöd rajta.
Árokparton rakjál tüzet Kata
Forralj nála édös tejet Kata
Szeljél bele zsömle belet
Avval kínálj meg engömet Kata.
Legényes tánc két variációval (D-dur)
Lenezés (folyt.)
Megfonyattam a lenemet felébül
Ha ja lenem sárga lenem majd megaranyzik.
Megszüjettem a lenemet felébül
Ha ja lenem sárga lenem majd megaranyzik.
Kiszaggattam a lenemet felébül
Ha ja lenem sárga lenem majd megaranyzik.
Megvarattam a lenemet felébül
Ha ja lenem sárga lenem majd megaranyzik.
Elszaggattam a lenemet felébül
Ha ja lenem sárga lenem majd megaranyzik.
Lenezés
Elvetettem a lenemet felébül
Ha ja lenem sárga lenem majd megaranyzik.
Kinyüjöttem a lenemet felébül
Ha ja lenem sárga lenem majd megaranyzik.
Eláztottam a lenemet felébül
Ha ja lenem sárga lenem majd megaranyzik.
Kikötöttem a lenemet felébül
Ha ja lenem sárga lenem majd megaranyzik.
Eltiloltam a lenemet felébül
Ha ja lenem sárga lenem majd megaranyzik.
Megnyomattam a lenemet felébül
Ha ja lenem sárga lenem majd megaranyzik.
Elgyarattam a lenemet felébül
Ha ja lenem sárga lenem majd megaranyzik.
Megnyomattam a lenemet felébül
Ha ja lenem sárga lenem majd megaranyzik.
Lengetős lassú csárdás (a-moll)
Lengetős magyar (v. hajlítós csárdás)
A darabot a prímás nagyapjától, Csejtei János pírmástól tanulta. a lányok derekát a legények lassú tánc közben egyik kézről a másikra adták, vagy megfogták a derekát s lassan jobbra-balra hajlítgatták. A táncot a vépi öreg prímás Kányási is ismeri és játsza. (Kanyási Jenő, 1887.).
Lengetős
[nincs kottája]
Lengetős (a-moll) lefogással (A-dúr)
Lengetős (a-moll)
[nincs kottája]
Lengetős (a-moll)
[nincs kottája]
Lengetős (a-moll)
[nincs kottája]
Letörött a decsi templom tornya
Ihatnék a Göndör Sándor lova
Van is annak egy barna angyala
Ki ja lovát kútból megitatja.
Göndör Sándor édes kedves rózsám
Csak azt mondd meg mikor jössz el hozzám
Látod babám azt a száraz nyárfát
Ha megered akkor megyek hozzád.
Letörött a kutam gémje
Hol itatok meg hát délre
Pántlikát kötök a gémre
Mégis megitatok délre.
Az karádi kertek alatt
Fölfutott a gyöngyiszalag
Gyöngyiszalag lapulevél
Hamis a karádi legény.
Lépegetős csárdás (D-dúr)
Ma eggyel megtöbbül az angyalok száma
Innen felvétetett ékes zöld pálmája
Aki nagy örömre vígassággal megtelt
Szentek tábora.
Ezt a bárányt Jézus már elválasztotta
Magának jegyesül meg is koronázta
Hogy előtte légyen ékes ruhát végyen
Az óhajtotta.
További versszakok (felvételen kívül):
Nem lehet hát ezen semmit sem bánkódni
Sőt hogy angyallá lett így köll örvendezni
Ily ártatlanságban és kisded korában
El kell költözni.
Vegyük immár hívek az gyenge tagjait
Kedves szüleinek az elmúlt vígságot
A földnek gyomrába csöndes nyugovásba
Tegyük tetemit.
Ismétlésre:
Mert lelke már mennybe nagy dicsőségbe
Vette örömit.
Magyar tánc (Régi magyar táncok 3.)
Már elmegyek az örömbe
Paradicsomnak kertében
Leszek Istennek kedvébe.
Immáron beteljesedék
Ami régen megmondaték
Hogy még halállal fizetnék.
Mária Mária hajnali szép csillag
Akit megköszöntött Gábriel főangyal.
Üdvözlégy Mária egek királynéja
Minden bűnösöknek te vagy pártfogója.
Márványkőből márványkőből van a Rudolf körösztje
Rá van írva rá van írva Stefánija ja neve,
Hej te Rudolf mér ölted meg magadat
Mér hagytad itt mér hagytad itt Stefánija párodat.
Megdöglött a bíró lova
Fejtse meg a bíró maga
Ále dudále rózsám szeretsz-e? Nem!
Jó lesz a bőre bundának
Annak a drága jurának
Ále dudále rózsa szeretsz-e? Nem!
Feje bőre fejkötőnek
Annak a feleségének.
Ále dudále rózsám szeretsz-e? Nem!
További versszakok (felvételen kívül):
A talpa meg cipellőnek
Annak a híres lányának
Ále dudále rózsám szeretsz-e még? Nem!
A szemei okulárnak (kupicának)
Annak a híres fiának
Ále dudále rózsám szeretsz-e? Nem!
Meghalt a juhász
Oda a juhász
Nem mondja már a puminak
Tereld meg a birkát.
Meghalt a béres
Oda ja béres
Nem mondja már a Rendesnek
Haj helre Rendes.
Meghalt a kecskés, oda ja kecskés
Oda ja kecskés
Nem mondja már a kecskének
Haj kec mit röszketsz
Hónap röggel béköthetsz.
További versszak (felvételen kívül):
Meghalt a zsidó
Krisztus tagadó
Nem kiáltja a faluba
Van-e rongy eladó.
[Megöltek egy legényt]
Megszabadultam már én a testi haláltól
És megmenekedtem minden nyavaláimtól
Bűntől és ördögtül e csalárd világtól
Az örök kárhozattól.
Lelkemet ajánlom az hatalmas Istennek
És testemet hagyom hű anyjának a földnek
E világot pedig az én féleimnek
Még őbenne élőknek.
Megy a takács az uccába
Lotyog a tej a hasába
Jaj takács oda vagy
Rémítő csoda vagy.
Ma is rétes holnap is
Holnap után kenyér sincs.
Kóc vászon, szála vászon
Szála vászon, sógor asszony
Kóc zsák, kóc fonál
De jazér én szüök ám.
Menyasszonybucsúztató (lassú lakodalmas)
Menyasszonytánc (e-moll) [Tinódi]
Mikor a zsidó rongyot szedett a faluba eztet fütyülte.
Markaf: "Cuci zsidó rongyot evve szedett furulyáva."
Mikor gulásbujtár voltam
Az állásban elaludtam
Fölébredtem éjféltájba
Egy barmom sincs az állásba.
Körülkerültem a járást
Egész gula beléállást
Mégsem találtam barmomra
Csak a kedves galambomra.
Mit bízik a világ ő álnokságában
Kinek szerencséje vagyon romlásában
Ő hatalmassága haszontalanságban
Miként a föld edény vagyon elromlásban.
Többet higyj a jégen feljegyzett betűknek
Hogy sem mint e világ hízelkedésének
És ne higyj mert megcsal szép ígéretének
Ki soha nem talált bért reménységének.
További versszakok (felvételen kívül):
Inkább kell hinnie hamis férfiaknak
Hogy sem mint ez árnyék világ hívságának
Testi és múlandó mutogatásának
Ártalmas és csalárd okoskodásának.
Mondd meg hol van Salamon bölcsességével
Avagy hol Sámson az ő erősségével
Hol vagyon Absolon szép ékességével
Avagy hol Jonatás ő kedvességével.
Hová lett Julius hatalmasságával
Vagy a dúsgazdag az ő lakodalmával
Mondd meg hol Tullius ékes szólásával
Vagy Aristoteles mély tudományával.
Ily nemes férfiak: ily fő nemzetségek
Ily nagy uraságok, fejedelemségek
Ily nagy birodalmak s ilyen erősségek
Egy szempillantásban elmúlnak mindenek.
Mely rövid ünneplés e világ szépsége
Mint testnek árnyéka olyan ő öröme
Mi örök jószágnak örök elvesztése.
És sötét mélysége, embernek vivése.
Oh férgeknek étke! oh földnek csoportja
Oh harmat! oh hívság miért vágysz oly nagyra
Nem tudod bizonnyal hogy jutsz-e holnapra.
Tégy jót mindenekkel míg időd halasztja.
E földi dicsőség mely nagynak láttatik
Ez a sz. írásban virágnak mondatik
Vagy könnyű levélnek mely széltől hányatik.
Eképpen világból minden kivitetik.
Az ne mondd tiédnek ami elveszendő
Amit ád e világ azt visszaveendő
Mennyei dolgokat te légy keresendő.
És boldog kereset, mely e nem veszendő.
Mogyorófa galambusz (dudautánzás)
Mogyorófa galambusz
Miért vagy rózsám ollan bús
Azért vagyok ollan bús
Mer a szüvem máshó húz.
Molnárveszedelem
Molnárveszedelem
A dallamot többször is fölvették. A kapcsolt lejegyzés valószínűleg egy későbbi megismételt felvételről készült, melyen végig a cimbalom szólózik
Mostan kik itt jelen vagytok
Koporsóm mellett állotok
Én megholt nektek így szólok.
Tudjátok meg kell halnotok
Koporsóba beszállnotok
Szemetekkel jól látjátok.
Azért az Isten igéjét
Hallgassátok szent beszédjét
Fogadjátok jó intését.
További versszakok (felvételen kívül):
Mert elmarad minden jószág
Elhagyatik a gazdagság
E világi minden hívság.
Az Istennek szent igéje
Marad nálatok beszédje
Mellyel mentek eleibe.
Senkit itten gazdagsága
Sem hatalmas urasága
Nem tarthat meg nagy jószága.
Crösus királyt gazdagsága
Sem Attilát nagy hatalma
Sem Nagy Sándort birodalma.
Xerxes királyt sok száz népe
Dávidot hadi serege
Hektort sem menté ereje.
Cicerót ékes szólása
Absolont szép ábrázatja
Salamont bölcs tudománya.
Nem mentheték meg haláltól
Magokat a koporsóból
Kimúltanak e világból.
Mert voltak ők is halandók
És testekben mind romlandók
Nem sok ideig állandók.
A halál a bűnnek zsoldja
Amint szent Pál bizonyítja
Tehát minden megkóstolja.
Tudván romlandó voltomat
Istenhez való utamat
Készítettem én magamat.
Intlek ti is készüljetek
Kik halandó testben éltek
A Krisztussal hogy legyetek.
Én Ábrahám kebelében
Mondhatatlan nagy örömben
Leszek fényes dicsőségben.
Nem lesz testemben kínlódás
Eltörültetik a sírás
Szemeimről könnyhullatás.
Jézus előtt angyalokkal
Udvarlok ott szent atyánkkal
Élek Isten látásával.
Engedjed ezt szent úr Isten
Kimúlt híveknek kegyesen
Nyugtasd meg őket. Ámen.
Mulatós lassú csárdás
Mulatós táncnóta (Doroszlai csárdás)
Mulatós táncnóta
Nagyon lassú tánc II.
Nagyon lassú tánc I.
Napra csillag jár az égen
Kaszál a rózsám a réten
Ha te kaszálsz én meg gyűjtök
Ott is rajtad könnyebbítek.
Az karádi kertek alatt
Egy tarisznya fene van ott
Egye meg a legényeket
Mér szeretnek menyecskéket.
Üssön meg babám a ménkü
Akkora mint hat malomkü
Mér tartottál engem szóval
Ennyi esztendőtül fogval.
Ne csicseréssz ne fütyöréssz
Ne törd a kertünkön a rést
Úgyis hjába töröd a rést
Mer az enyém soha sem léssz.
Ne csicseréssz, ne fütyöréssz (dudálva)
Ne szállj pörbe én velem oh én édes Istenem
Mert nem igazulhat meg előtted én lelkem
Elkárhoztathatsz engem.
Mert én anyám méhében fogantattam vétekben
E világra lettem eredendő bűnben
Fertőztetett vétekben.
További versszakok (felvételen kívül):
Néked bűnöm megvallom mert én azzal tartozom
Te bocsáthatod meg bizonnyal jól tudom
Segítségedet várom.
Az ördögnek kezéből bűneimnek tőréből
Ments ki megérdemlett nagy veszedelemből
Tekints reám az égből.
Szent fiad haláláért keserves nagy kínjáért
Ő áldott szent vérének kifolyásáért
Kegyelmezz meg mind azért.
Az ő tisztaságáért s ő ártatlanságáért
Szent kezein való sebeknek helyéért
Tövis koronájáért.
Én fertelmességemet és nagy sok vétkeimet
Mikkel fertőztettem undokul kezemet
Rútítottam testemet.
Bocsásd meg Úristen oh áldott Atyaisten
Kegyelemmel teljes irgalmas jó Isten
Nagy türelmű szent Isten.
A te áldott Szentlelked kérlek tőlem el ne vedd
Sőt újítsd meg bennem hogy dicsérjem neved
Szolgálhassak te néked.
Reád bíztam magamat te viseljed gondomat
Igazgasd jó útra az én lábaimat
És minden szándékimat.
Vígasztald meg szívemet búban epedt lelkemet
Ne hányd szememre undok vétkeimet
Cselekedetimet.
Csak tégedet dicsérlek még e világon élek
Tudom nyugodalmat te nálad én lelek
Mikor innét kikelek.
Már örökké áldással és felmagasztalással
Áldott Atyaisten a te szent Fiaddal
Szentlélek malasztjával. Ámen.
Ne szállj pörbe énvelem ó én édes Istenem
Mert nem igazulhat meg előtted lelkem.
Elkárhoztathatsz engem.
Mert én anyám méhében fogantattam vétekben
E világra lettem eredendő bűnben
Fertőzött vétekben.
További versszakokaz lásd 186Bb-nél.
Nem messze van az orvos úr lakása,
Én is elmegyek a vizitálásra.
Főjorvos úr adjon Isten jó napot
Adjon Isten barna kislány, mi bajod.
Főjorvos úr nem egyéb az én bajom
Vizitáljon meg engem az orvos úr.
Négyestánc
Népdal
Nincsen nékem kedvesebb vendégem
Mint az én kis kedves feleségem.
Akárhogyan játszadozom vele
Senkise hányja jazt a szememre.
Csiga-biga tód ki ja szarvadat
Én is tolom talicskába fiadat,
Ne nézd azt hogy rongyos a nadrágom,
Csak azt nézd hogy hogyan jár a lábom.
Ó fényességes szép hajnal
Kit így köszöntött az angyal
Üdvözlégy teljes malaszttal.
Dicsőséges Szűz Márija
Atyaistennek szép lánya
És Szentléleknek mátkája.
Ó fényességes szép hajnal
Kit így köszöntött az angyal
Üdvözlégy teljes malaszttal.
Dicsőséges Szűz Márija
Atyaistennek szép lánya
És Szentléleknek mátkája.
"Csörötnek községbe vagyunk, 1960. júniusában történt a felvétel,
énekelte Szukics Józsefné Dancsecs Anna, aki 1889-ben született."
(Lajtha László hangja)
Ó jaj félek igen rettegek
Jaj mit műveljek? Hová rejtőzzek?
Mit látok?
Én akitül félsz az halál vagyok
Ki minden rendet, ifjat és vénet
Levágok.
További versszakok (felvételen kívül):
Hozzád is azért jöttem vesztedért
Azért szót sem tégy indulsz kész légy
Már elmégy.
Ember:
Véled nem megyek, mert tüled félek
Azért utadat sötét célodat
Máshoz téd.
Halál:
Nálam kigyelmet ne keress kedvet
Azért ne késsél hamar készüljél
Jól siess.
Ember:
Bár esztendeig avagy csak félig
Rajtam könyörülj réám ne készülj
Kardoddal.
Halál:
Sem nap sem óra sem egy minuta
Nálam grácia nincsen perula
Meghalsz ma.
Ember:
De mit míveltem kinek mit tétem
Hogy így megrongálsz semmit sem sajnálsz
Kegyetlen.
Szülém méhibül hozott bűnömbül
A szent keresztség ez a nagy szentség
Lemossa.
Mert hát nem nézéd mért nem tekintéd
Szelid szépségem és gyöngeségem
Oh halál.
Halál:
Én szépségeddel gyöngeségeddel
Én nem gondolok nem irgalmazok
Csak menj el.
Ember:
Oh te kegyetlen ha engem nem szánsz
Atyám szerelmit hulló könnyeit
Bár sajnáld.
Halál:
Atyád szerelmit hulló könnyeit
Ingyemón sem nézem azt föl sem vészem
Csak menj el.
Ember:
Testvérim sírnak látod jajgatnak
Azért ne készülj kérlek ne örülj
Vesztemen.
Halál:
Sem egy sem másra nézel sírásra
Reám karomat vetém kardomat
Csak menj el.
Ember:
Ifjúságomat virágzásomat
Kérlek tekintsd meg oh kérlek szánd meg
Ne ölj meg.
Halál:
Nékem a világ olan mint az ág
Előttem szépség nincs semmi mentség
Csak menj el.
Ember:
Oh de mégis szánj vélem így ne bánj
A mit kérsz adok ha csak adhatok
Csak ne bánts.
Halál:
Adomány nem köll de halnod meg köll
Király vagy koldus olan mind a dús
Csak menj el.
Ember:
Ha adományom nem köll vagyonom
Oh még állj meg egy kevéssé halld még
Mit kérek.
Kérlek kevéssé én rajtam kissé
Hadd könyörögjek hív teremtőmnek
Oh halál.
Halál:
Nem most köllene jutni eszedbe
A megtérésed és könyörgésed
Csak menj el.
Mikor erődben friss egésségben
Voltál éltedben volt módod benne
Most menj el.
Ember:
Oh hadd készüljek későn had ménjek
Ne siess hamar én víg órámmal
Oh halál.
Halál:
Irgalmat tovább ne várgy gráciát
Halál poharát mérges italát
Rád öntöm.
Ember:
Nincsen irgalmad irgalmat ne adj
Éltemben sem hagy én már nem bánom
Halálom.
Mert csak testemben de nem lelkemben
Sérthetsz még engem mert magához vesz
Istenem.
Oh én Istenem vegyed kedvedbe
Én bűnös lölköm neked szentölöm
Úgy légyen.
Ó keresztény lélek azt gondold meg kérlek
Hogy miként szeressed nemzetségeidet
Mutasd fel áldozd fel Jézusnak szívedet
Hogy meg ne utálja semmi nemzetedet.
Ó keresztény lélek azt gondold meg kérlek
Hogy miként szeressed nemzetségeidet
Mutasd fel áldozd fel Jézusnak szívedet
Hogy meg ne utálja semmi nemzetedet.
Ó világi gyarlóság
Hallod mit mond valóság
Ember élete rabság
Halál végső adósság
Ó mit vélsz mert nem félsz
Számadásod meg nem kérd.
Rajtam is ez adósság
Erőt vett a nagy rabság
Meggyőzött hatalmasság
Aaz örökkévalóság
Hirtelen kénytelen
Fizettem reménytelen.
További versszakok (felvételen kívül):
Adós vagyok csak egynek
Az én Üdvözítőmnek
Neki adom szívemet
Ajándékul lelkemet
Istenem s mindenem
Könyörülj én lelkemen.
De oh nagy irgalmasság
Megfoghatatlan jóság
Noha nagy az adósság
Érte borult gyarlóság
Védelmezz kegyelmezz
Kérésemre figyelmezz.
Megvizsgálván éltemet
Számtalan bűneimet
Sértettem Felségedet
Megszegvén törvényedetet
Bűnt tettem vétettem
Büntetést érdemlettem.
Már lábadhoz borulok
Ezért hálákat adok
Végső áldást óhajtok
Mert nagy útra indulok
Oh atyám jó dajkám
Oltalmazó kő-bástyám.
Oh mennyei jegyesem
Jézus hív vőlegényem
Hozzád siet én lelkem
Utolsó pihenésem
Örömmel jó szívvel
Vedd Jézusom két kézzel.
Már én édes barátim
Fogjátok fel tagjaim
Temessétek tetemim
Hol nyugosznak nemzetim
Örömben mennyekben
Nyugodjék kebelében.
Következő szöveggel is éneklik:
Oh emberi gyarlóság
Halld meg mi a valóság
Ember élete rabság
Halál a nagy adósság
Oh mit vélsz mért nem félsz
Hogy oly készületlen élsz.
Az ember csak por és sár
Minden órán romlást vár
A föld majd magába zár
Légy bár ezüst s arany vár
Szörnyűség az ínség
Minden jajszó ezzel jár.
Naponként mind elmúlunk
Mint a virág elhullunk
Mert tegnapiak vagyunk
Árnyék holnapi napunk
Emésztő rémesztő
E világ melyben vagyunk.
Gyorsabb a nagy futónál
Gyümölcshordó hajónál
Vagy a röpülő sasnál
Rútabb a rozsdás vasnál
Égő tűz éltet űz
Minden nyavalyát rád fűz.
Mint ruha emésztetik
Mely moly által éltetik
Szabadságod vétetik
Békóba verettetik
Felbomlik megromlik
Élted fala leomlik.
Valaki halálra vál
Bár síró szemek közt áll
Pártfogót még sem talál
Meggyőzi azt a halál
Bárki légy (de) el nem mégysz
Szárnyon röpülj sem használ.
Jön a halál véletlen
Ő nagyon kíméletlen
Ne légy hát készületlen
Gondolkozzál szüntelen
Számoltassál te mindig
Választottak közibe.
Párnatánc
Páros forgós
NB. Kanásztánc botok között
Pásztorembereknek játszotta
[nincs kottája]
Pesten csináltattam házat haja rózsa hajaha (Karikázó)
Ablakot rá háromszázat haja rózsa hajaha
Közepibe tükörszobát
Kibe rózsám fösti magát haja rózsa hajaha.
Akkor jőjj el mikor mondomhaja rózsa hajaha
Hogy a csizmád ne kopogjon haja rózsa hajaha
Fekete szemed ragyogjon
Piros orcád mosolyogjon haja rózsa hajaha.
Azt gondolod hogy szeretlek haja rózsa hajaha
Hogy egy kicsit megölellek haja rózsa hajaha
Háromszázszor megölellek
Mégse igazán szeretlek haja rózsa hajaha.
Pulka (D-dúr)
Babuta nevű ondódi prímásnak volt ez a kedves száma. Babuta nevezte így. Szerinte azért "pulka", mert nem a szoba közepén táncolnak, hanem csárdás léptekkel lépve körültáncolják forogva a szobát, vagy helyiséget. Kányási Jenő vépi prímás (sz. 1887.) azt mondja, hogy ős is ismeri ezt a nála vagy 15 évvel idősebb és ismeretlen helyen meghalt híres prímástól, Hódosi Pistától. Hódosi menyasszonytáncnak nevezte. Megjegyzésre érdemes, hogy ez az első és egyetlen adat, s csak idősebb vépi parasztoktól megerősített adat, hogy a menyasszonytáncot csak a menyasszony és a vőlegény táncolta, mert a vőlegény nem engedte, hogy menyasszonyát más is megcsókolja.
Pünkösdölés (Pünkösdjáró)
Pünkösdölni az ünnep másnapján szoktak reggeli időben.
5 kisebb lány jár házról-házra, hogy megmutassák a királynét.
Öltözetük: a királyné ruhája fehér, szoknyája fodros, rajta csillogó aranyzsinór. Feje letakarva hosszúrojtos selyemkendővel, e felett rózsás fehér tüllkendő, körül mirtus koszorú. A többi négy kislány inge bokros, keményre vasalt, fölötte virágos hosszúrojtos piros kasmírkendő. Alsó szoknyájuk kemény, ropogósra vasalt, a felső fehér, piros rózsás kasmír, a fodrok fölött csillogó arany zsinór. A nyakukon hosszú gyöngy, a hajukba hosszú pántlika, kezükben zászló (csücskénél fogva ágra kötött bécsi kendő) tejesköcsög, sótartó (konyhai) és félkézkosár ajándékok számára.
Bemennek a házba:
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Mindörökkén ámen.
Nénémasszony szabad-e pünkösdülni
Szabad, szabad csak szépen pünkösdölletek.
A Pünkösdnek jeles napja
Szentlélek Isten küldötte
Erősíteni híveket
Az apostolokat.
Melyet Krisztus ígért vala
Ekkor a tanítványinak
Mikor menvén menyországba
Mindenek láttára.
Tüzes nyelveknek szólása
Úgy mint szeleknek zúgása
Leszálljon az ő fejükre
Nagy hirtelenséggel.
Dicsértessék Atyaisten,
Mindörökké Fiúisten
Szentlélekkel egyetemben
A nagy Úristennek.
Dicsértessék a Jézus Krisztus
Mindörökkén, ámen! Megnézem a királnétokat, édes-e vagy savanyú? Ó igen édes, nesze egy kis ajándék.
(Ha sok ajándékot kapnak, akkor az egyik azt mondja:)
Köszönjük szépen. Na gyerekek, itt elég jól kaptunk, táncoljunk egyet-egyet.
Ekkor körbe járnak, a királyné a középen, s éneklik:
Ácintos pácintos
Tarka tulipános
Hintsetek virágot
Az Isten Fiának.
Közben a királyné fejére, amelyet a "megnézemkor" felfödtek, virágot hintenek, utána egymás mellé állnak majd énekelve táncolnak. A tánc megkívánja a versszakokat elválasztó szünetet.
Meghozta jaz Isten piros Pünkösd napját,
Mi is meghordozzuk királynénk asszonyát.
Enej denej denejde
Enej denej denejde.
A mi királynénkat nem is anya szülte
A pünkösdi harmat rózsából nemzette.
Enej stb.
A szép menyecskéknek utcán az ülésük,
A kis gyerekeknek porba heverésük,
Enej stb.
Öreg embereknek csutora borocska,
Öreg asszonyoknak porhanyós pogácsa.
Enej stb.
Végül:
Dicsértessék a Jézus Krisztus! — Mindörökké ámen.
S elmennek másik házhoz, tánclépéssel, egyenként, libasorban, a királyné vezetésével.
Rakd meg rózsám, rakd meg
Lángoló tüzedet
Hadd melegítsem meg
Gyönge kezeimet.
Meg akarnám rakni
De csak elaluszik
Nincs is oly szerelem
Ami el nem múlik.
Rákóczi Bercsényi
Hogy lehet megélni
Tiszán Dunán ladik nélkül
Hogy lehet átmenni.
Nem lehet édesem
Nem lehet kedvesem
Mert nagy zaj van a Tiszán, a Tiszán
A szögedi Tiszán.
Van énnéköm ezüstgombos dolmányom
Azt is néked odaannám
Ha átvinnél a Tiszán
A szögedi Tiszán.
Nem lehet édesem
Nem lehet kedvesem
Mert nagy zaj van a Tiszán, a Tiszán
A szögedi Tiszán.
Van énnéköm ezüst sarkantyús csizmám,
Azt is néköd odannám, ha átvinnél a Tiszán
Feleségöm után.
Nem lehet édesem
Nem lehet kedvesem
Mert nagy zaj van a Tiszán, a Tiszán
A szögedi Tiszán
Rákóczi keserves (d-moll)
Rákóczi keserves
Rákóczi kis úrfi I/2
Akkor ott fölkapja
Lófarkához köti
Tüskékről-tüskékre
Bokrokra hurcolja.
Lassún járgy lassún járgy
Rákóczi kis úrfi
Már piros cipellőm
Sarkig vérben úszik.
Akkor ott fölkapja
Kengyelt megszorítja
Tüskékről-tüskékre
Bokrokra hurcolja.
Lassún járgy, lassún járgy
Rákóczi kis úrfi
Már szép selöm ruhám
Félig vérben úszik.
Akkor ott fölkapja
Kengyelt megszorítja
Tüskékről-tüskékre
Bokrokra hurcolja.
Lassún járgy, lassún járgy
Én gyöngybéli mátkám
Már arany koszorúm
Félig vérben úszik.
Akkor ott fölkapja
Keblére szorítja
Mit ennél, mit innál
Én gyöngybéli mátkám?
Sem enném sem innám
Csak ágyba fekünném
Sem enném, sem innám
Csak ágyba fekünném
Mit ennél, mit innál
Én gyöngybéli mátkám?
Anyám asztalárul
Csecsemadár szárnyát
Anyám ablakábul
Jó fehér bort innám.
Nyisd ki anyám nyisd ki
Zöldelő kapudat
Vesd meg anyám vesd meg
Víg halott ágyamat.
Sümeginé: Örült, hogy megszabadult a Rákóczitul, örült, hogy meghal.
Rákóczi kocsmába II/1
Rákóczi kocsmába
Két karajcár a bor,
Arra mén, arra mén
Szegény özvegyasszony.
Gyere be, gyere be
Szegény özvegyasszony
Igyál egy icce bort
Vagy ha kettő köll is.
Sem magad pénzire
Sem a fiadéra
Hanem a lányodér
Bodor Katalinér.
Lányom édös lányom
Bodor Katalina
Eladtalak tégöd
Rákóczi kocsmába
Rákóczi kis úrnak.
Anyám édös anyám
Kedves szülő dajkám
Mér adták gyilkosnak
Rákóczi kis úrnak
Ki nappal aluszik
Éjjel gyilkolódik.
Anyám édös anyám
Kedves szülő dajkám
Micsoda sereg az?
A fekete sereg.
Napkeletről jönnek
Napnyugotra mennek.
Lányom édös lányom
Bodor Katalina
Az teérted jön az
A fekete sereg.
Jó napot, jó napot
Kedves napamasszony
Fogadja jel Isten
Kedves lányom urát.
Hol vagyon, hol vagyon
Én gyöngybéli mátkám?
Az első szobába
Ékösíti magát.
Rákóczi kocsmába II/2
Adj Isten jó napot
Én gyöngybéli mátkám
Fogadja el Isten
Rákóczi kis úrfit.
Akkor ott fölkapja
Lófarkához köti
Tüskékről-tüskékre
Bokrokra hurcolja.
Lassún járgy lassún járgy
Rákóczi kis úrfi
Már piros cipellőm
Félig vérben úszik.
Akkor ott fölkapja
Kengyelt megszorítja
Tüskékről-tüskékre
Bokrokra hurcolja.
Lassún járgy lassún járgy
Rákóczi kis úrfi
Már szép selöm ruhám
Félig vérben úszik.
Akkor ott fölkapja
Kengyelt megszorítja
Tüskékről-tüskékre
Bokrokra hurcolja.
Lassún járgy lassún járgy
Én gyöngybéli mátkám
Már arany koszorúm
Félig vérben úszik.
Akkor ott fölkapja
Keblére szorítja
Mit ennél mit innál
Én gyöngybéli mátkám
Sem innám sem önném
Csak ágyba fekünném
Sem innám sem enném
Csak ágyba fekünném.
Mit ennél mit innál
Én gyöngybéli mátkám
Anyám asztalárul
Csecsemadár szárnyát
Atyám ablakábul
Jó fehér bort innám.
Nyisd ki anyám nyisd ki
Zöldelő kapudat
Vesd meg anyám vesd meg
Víg halott ágyamat.
Rákóczi kocsmába I/1
Rákóczi kocsmába
Két karajcár a bor
Arra mén, arra mén
Szegény özvegyasszony.
Gyere be gyere be
Szegény özvegyasszony
Igyál egy icce bort
Vagy ha kettő köll is.
Sem magad pénzire
Sem a fiadéra
Hanem a lányodér
Bodor Katalinér.
Lányom édös lányom
Bodor Katalina
Eladtalak tégöd
Rákóczi kocsmába
Rákóczi kis úrnak.
Anyám édös anyám
Kedves szülő dajkám
Mér adták gyilkosnak
Rákóczi kis úrnak
Ki nappal aluszik
Éjjel gyilkolódik.
Anyám édös anyám
Kedves szülő dajkám
Micsoda sereg az
A fekete sereg.
Napkeletről jönnek
Napnyugotra mennek.
Lányom édes lányom
Bodor Katalina
Az teérted jön az
A fekete sereg.
Jó napot, jó napot
Kedves napamasszony
Fogadja el Isten
Kedves lányom urát.
Hol vagyon, hol vagyon
Én gyöngybéli mátkám
Az első szobában
Ékösíti magát.
Jó napot jó napot
Én gyöngybéli mátkám
Fogadja el Isten
Rákóczi kis úrfit.
Rákóczi nóta
Reggeli mulatós (Friss csárdás)
A dallamot többször is fölvették. A kapcsolt lejegyzés valószínűleg egy későbbi megismételt felvételről készült, melyen végig a cimbalom szólózik
Repülj fecském
Repülj páva, repülj
Vármegyeházára
A szegény raboknak
Szabadulására.
Leszállott a páva
Vármegyeházára
De nem ám a rabok
Szabadulására.

