(csárdás)
Piros kancsó, piros bor,
megint rám kerül a sor.
Iszom a bort, ölelem a babámat,
a mindenit ennek a bús világnak.

Nincsen pénzem, de majd lesz,
mikor Pesten vásár lesz.
Eladom a feleségem szoknyáját,
még az éjjel elmulatom az árát.

Nékem olyan ember kell,
ki kocsmába nem jár el.
Menjen haza, tegyen tüzet,
vágjon fát, páros csókkal
várja haza asszonyát.

Nékem olyan asszony kell,
ha beteg is keljen fel.
Keljen fel és főzze meg a vacsorát,
vacsorára várja haza az urát.