2003. július 9. (7. oldal)
Lukács Csaba
Vége az ünnepnek Csíksomlyón, beszélhetünk immár arról is, ami fáj. A
hétköznapok tényeirõl ^Ö arról a világról, amelyben élünk. Ebben a
világban a magyar Országgyûlés háromszáznyolcvanhat tagjából, a
kormánypárti és ellenzéki politikusok közül egyaránt, senki sem tartotta
fontosnak elmenni minden idõk legnagyobb magyar nyelvû színpadi
elõadására. És nem tartották fontosnak részt venni az István, a király
rockopera erdélyi bemutatóján azok sem, akik a kormányban dolgozva épp a
határon túli magyarokkal való törõdést kapták feladatul, és ezért veszik
fel a nem kevés fizetésüket.
Az adófizetõk pénzébõl fenntartott Magyar Távirati Iroda nem tartotta
fontosnak, hogy a több mint háromszázezer embert megmozgató eseményre egy
fotóst kiküldjön. Aztán késõbb ^Ö az újságoktól érkezõ kéréseknek engedve
^Ö mégiscsak vásároltak képeket az elõadásról.
Ebben a világban balliberális laptársunk a két-háromezer embert
megmozgató melegfesztivált tartotta címlapjára érdemesnek, egy másik
országos napilap pedig egyetlen sornyira sem tartotta fontosnak a
Hármashalom-oltárnál történteket.
A szintén az adófizetõk pénzébõl fenntartott, honlapján magát ^Äaz
összmagyarság mûholdas televíziójaként^Ô hirdetõ médium, amelynek fõ
célja a határon túli magyarság tájékoztatása, szóval a Duna Televízió
válaszra sem méltatta a koncert szervezõit, amikor azok felajánlották a
sugárzás lehetõségét. A csatorna alelnöke szerint az István, a király
^Älerágott csont, nem érdekel senkit^Ô ^Ö a senki jelen esetben több mint
háromszázezer embert jelent. Fura fintora a sorsnak, hogy a közvetítést
végül a másik közszolgálati televízió kulturális igazgatója érezte saját
ügyének, annak ellenére, hogy nem tartozik ahhoz a politikai táborhoz,
ahol ez az ügy igazán fontos. Igaz, Baló Györgyöt még a konzervatív
oldalon is azon kevesek között tartják számon, akik olykor képesek a
szakmai indokokat felülhelyezni saját politikai értékrendszerükön.
Egy olyan világban élünk, ahol az anyaországi döntéshozók egy része
megígéri a támogatást, aztán elfelejt fizetni. A harmincötmillió forintba
kerülõ esemény ^Ö amely a helyszínen százezreknek, a tévéképernyõk elõtt
pedig minden bizonnyal milliók számára nyújtott feledhetetlen élményt ^Ö
nagyobbik része még nem érkezett meg a szervezõk számlájára. Legyünk
tényszerûek, a Hiller-féle minisztérium támogatta, a szerzõdést már
aláírták, minden bizonnyal csak idõ kérdése, hogy utaljanak. De a
határokon kívül élõ nemzettársainkért felelõs legmagasabb
kormánytisztviselõ, Szabó Vilmos államtitkár nem támogatta az elõadást és
ehhez az állásponthoz igazodtak a Határon Túli Magyarok Hivatalának
vezetõi is. A témában illetékes közalapítvány kuratóriuma (három hónap
aktatologatás után) holnap dönt az ügyben és úgy tudjuk, a kurátorok
többsége nem kívánja megszavazni a támogatást. Akad olyan minisztérium
is, amelyik bár ígért pénzt, utólag nem emlékezik az adott szóra.
Ebben a világban többfordulós tárgyalássorozatot kell végigülni ahhoz,
hogy a romániai magyarok érdekvédelmére hivatott szervezet vezetõi nagy
kegyesen megengedjék a koncert megszervezését.
Nem folytatom, pitiáner állami emberek kicsinyes tettei ezek. A lényeg,
hogy a csoda megtörtént, és sokan lettünk felejthetetlen élményekkel
gazdagabbak.
