Farsang szavunk osztrák-bajor jövevényszó és eredetileg a böjtött megelőző éjszakát jelölte, majd jelentése kiterjedt az egész ünnepi periódusra. A farsang a magyar néphagyományban a karácsonyi-újévi ünnepkör és a húsvéti ünnepkör közötti télközépi időszak. Vízkereszttől (január 6) Hamvazószerdáig, a böjt kezdetéig tart. A másik két ünnepkörhöz viszonyítva ez az idöszak és ünnepkör "pogány" illetve profán jellegű. A farsangi hagyományok, szokások egyik rétege nyugatról terjedt el tájainkon – – erre utal a farsang mellett az olasz eredetű maskara, maszkura és kárnevál szavunk is – de a farsangi hagyományoknak a böjtre utaló vonatkozásoknál sokkal régebbi, évezredes európai szokásokban gyökerező elemei vannak. A közelmúltig a farsang a fiatal párok egybekelésének szerencsés, sőt kötelező ideje is volt, ekkor tartották egész évben a legtöbb lakodalmat. A farsangon végig, de különösen az utolsó napjaiban fellazultak a falusi és városi kisközösségek szigorú, merev szabályai vagy éppenséggel a visszájukra fordultak. "Felfordult világ" jött létre, a játék és a szabadság világa. Ez a középkorból átívelő idő- és világszemlélet az alapja sok máig élő farsangi szokásnak, a hagyománynak. A magyar népi farsang valóságos gyűjtőmedencéje a dramatikus népszokásoknak és népi színjátékoknak.

E télközépi periódus a falu hagyományos életrendjében a pihenés és szórakozás roved időszaka is volt, a mezei munkák téli szünete. A társas házimunkák és összejövetelek, a fonók, tollfosztók ideje. Ezek a sajátos népi intézményként működtek, könnyebbé tették az unalmas munkát és alkalmat teremtettek a szórakozásra, a fiataloknak a párválasztásra. A fonók és egyéb társas összejövetelek a népi színjátékok keretéül, "színpadaként" is szolgáltak. A fonók, fonóházak, kórusok már tél elején összeálltak és elkezdték a munkát. A karácsonyi-újévi ünnepeken szünetet tartottak, majd következet a régenvárt fársáng. Ekkor a legnépesebb, legszínesebb, leghangosabb a fonó színpada. A székely és ezen belül a marosszéki fonókra különösen érvényes volt ez.

Időrendben haladva egy-egy este "jelenetein", kezdődott a hamarabb összeült leányok szerelmi jósló cselekményeivel és játékaival, folytatódott a leányok olyan ügyességi játékaival, melyeket a legények szeme előtt nem játszodtak volna. A legények megérkezése és bizonyos idejű munka után kezdődött az ő virtuskodó, egymást beugrató játékuk, majd következett az este csúcspontja, amikor közösen játszodtak, s ebből legtöbbszor nem hiányzott a párválasztó játék. A menyecskék, asszonyok fonóját a munka töltötte ki, de ezekben is sor került énekre, táncra, asszonyi mulatságra.

A fonójátékoknál még szorosabban kapcsolódik a farsanghoz a maszkos alakoskodás. Ez a tipikus farsangi színjátszás. Ennek a Marosszéken többféle népi megnevezése van; nyugati-mezőségi részén fársángolás, a keleti-székelyes részében maszkurázás, valamint ezek alakváltozatai (farsangolás, muszkurázás, maszkázás). A marosszéki Küküllőmente alsó vidékén (Gyulakuta és környéke) elterjedt a batykózás, a Vécke patak mentén pedig a bakuszozás megnevezés. Mind a maszkurák, mind a fársángok lehetnek szépek és csúfok, általános a szép fársáng, csúf fársáng megkülönböztetés a farsangoló vidékeken. Szépek a szépen, különösen díszesen öltözöttek és akik szépen viselkednek; csúfok az ijesztő, félelmet keltő figurák és a rongyos, szedett-vedett ruhába öltözöttek. A játék típusát is meghatározta az, hogy valakik szép fársángnak öltöztek-e vagy ijesztő, kacagást kiváltó alaknak.

A ház előtt, az ablak alatt megszólal a csengő, pattog az ostor, koppan a bot, és a fonóbeliek tudják; fársángok érkeztek. Ettől a pillanattól kezdve játékházzá válik a fonó. Fiatal vagy meglett férfi lép be és tisztességtudó hangon kér szállást "valami idegen népeknek", akik az utazásban elfáradtak, megpihennének, megmelegednének, állataik is lennének stb. A bekéreztetés elmaradhatatlan. A bentiek beleegyezése után jöhetnek a maszkurák: a kicsibubás asszony, a cigány és vásáros, a doktor és cipőpucoló, a betyárok, a lakodalmasok, a halottsíratást paródizálók, jöhet a kéményseprő, az ördög és a halál, jöhetnek az állatmaszkos figurák: a kecske, a bika, a ló, a medve; besétálthat az úrfi és kisasszony és sokféle más szálláskereső. "Előadásuk" az egyszemélyes pantomimjátéktól a többszereplős énekes-táncos és párbeszédes megjelenítésig terjedhet. Leggyakrabban az öltözet, az álruha, a maszk "beszél", mert a maszkuráknak nem szabad megszólalni. A tét az: úgy mozogjanak, viselkedjenek, táncoljanak, hogy ne ismerjenek reájuk. A fonóbeliek viszont mindent elkövethetnek, hogy felismerjék őket. Ez a ketősség biztosítja egy-egy jelenet sikerét. A szövegeges játékok általában parodisztikus, bohózati jellegűek és sok improvizációra, a fonóbeliek közreműködésére nyújtanak lehetőséget. Marosszéken igen népszerűek az emberi élet fordulóit (terhes vagy kicsi bubás asszony, gyermekének kéregető cigányné, szerelmespár, vőlegény és menyasszony, lakodalom, halottsiratás) megjelenítő tréfás-parodisztikus illet groteszk-erotikus farsangi játékok. A játék során ezekbe beleszövik a közösség véleményét, ítéletét is a faluban megtörtént "esetekről".

Az álöltözetes csapat egy-egy este végigjárta a falu összes fonóit. Sokszor egy-egy fonó népe kerekedett fel maszkuraként és látogatta meg a szomszéd összejövetelt. Ezeket a szobai, fonóbeli játékokat a farsangon végig, többször előadhatták. Gazdag játékrepertoárú és játékoskedvű falunak ismertem meg a Nyárádmentén Szentlászlót, Szentgericét, Szentháromságot, Teremiújfalut; a marosszéki Mezőségen Panitot, Kölpényt, Sámsondot, Mezőfelét, Szabédot; a Kis-Küküllő mentén Gyulakutát, Kelementelkét, Kibédet, Székelyszállást, Pipét és még sorolhatnám.

A farsang utolsó napjain – a farsang farkán – az utcai, felvonulásszerű szokásjétékok gyakoriak. Ezek a farsang végének dramatikus kifjezői és egyszer kerülhet sor reájuk egy esztendőben. A farsangvégi játékok igen összetettek: megjeleníthetik a nászt, a szimbolikus lakodalmat (Sámsod, Kölpény, Kibéd) vagy a lakodalom paródiáját (Mezőféle, Pipe, Beresztelke); eltemethetik a farsangot (Görgényüvegcsür, Székelyszállás, Sóvidék). A farsangvégi szimbolikus vagy tréfás lakodalom es a farsangtemetés két tipikus szokásjátéka az erdélyi magyarságnak és közelebbről a székelységnek. Színjátékszerű, látványos formáikat többfelé felújították. Közelebbi vidékeinken, így a Nyárádmentén vénleány – és vénlegénycsúfolással, csutakhúzással fejeződött be a farsangi bál és vele együttaz egész farsangi ünnepkör. Szentgericén a legények csapata a farsangon meg nem nősült "vénlegényeket" csutak, tuskó elé fogta és ezt végig kellett húzzák az egész falun. A csutakhúzó menet megállt a pártában maradt vénleányoknál, megdöngették a kaput és csúfulódó mondókákat kiabáltak. Az egykor büntető szokás tréfás játékká vált, majd kikopott a hagyományból.

A farsang és a böjt vetélkedés a magyar népszokásokban sokfelé Konc király és Cibere vajda megszemélyesített küzdelmeként maradt fenn. Marosszéken ezt a vetélkedést egyrészt bábukkal jelenítették meg, másrészt a szájhagyományt őrizte meg az emlékét. Harmath Lujza múlt század végi leírása szerint Nyárádmentén év elején, Vízkeresztkor két papírkoronával ékesített szalmabábut készítettek: Csont királyt és Cibere vajdát. A két bábut mind farsang kezdetekor, mind a végén összeverekedtették; az első alkalommal Csont király, másodszor, húshagyókor Cibere vajda győzött. A Kis-Küküllő mentének és mellékvölgyeinek református falvaiban (Nagykend, Székelyszentistván, Kibéd, Geges, Abod) a két szimbolikus alak verekedésének maradványai, nyomai köré szerveződött színjátékszerű szokás. Hamvazószerdán reggel kürtőskalácsot, pánkót, süteményt aggatnak az ajtó előtti fák ágaira a gyermekes szülők. Az ébredő gyermekeknek előadják Sódar Mihály és Cibre Domokos (Kibéd) verekedését, de a nagy küzdelemből csak Sódar vajda csonka kardja (a farsangi kürtőskalács, kifli, sütemények) maradt meg.

Marosszéki népszokások – Barabás László (Székely Útkereso Kiadványok)