írta Dr. Csordás Mihály

Akik rendre részt vesznek Békésszentandrás Baráti Szövetsége immár
hagyományos farsangi bálján, s – mint az idén is – hajnal hatig ropják a
táncot, egy a XIV. századból eredő honi népszokást ápolnak tovább,
amelynek gyökerei az ókorba nyúlnak vissza.

Persze az ógörög saturnaliák, a Dionüszosz- és Mithrász-kultusz
eseményei, a rómaiak Bachanália és a szlávok Perchta ünnepei jócskán
különböztek attól, ahogyan dr. Bagi István tiszteletbeli elnök meghitt
szavakkal megnyitotta, majd Bődi Etelka talpraesetten vezette az impozáns
műsort, amelyben a tehetséges fiatal és gyermektáncosok mutatkoztak be;
vagy ahogyan a fáradhatatlan Gazsó János tempót diktált a kiváló
zenekarnak…

A téli álmát alvó és újjászülető természet, a káosz és a rend, a
szerelem, termékenység és születés, a szerencsés és kegyetlen sors
ellentéteinek régi ünnepei ugyanis egykor nem a világban szerteszóródó
falubeliek újbóli találkozását és egymással való kapcsolattartását
szolgálták, hanem a katolikus és református papság ellenszenvét is
kiváltva a féktelen mulatozás napjai voltak. Temesvári Pelbárt neves
XV-XVI. századi egyházi szónok és szerzetes írta róluk: "Ó jaj ezekben a
napokban hány keresztén ember fordul a kegyelem világosságából a sötétség
cselekedeteihez, vagyis a torkossághoz, az iszákossághoz, bujálkodáshoz."

Az ókori pogány szertartásokban véresen komolyan vették mindazt, amit a
későbbiekben és sok helyütt a maiakban is csupán eljátszanak már: a
saturnaliák "hősét" például leginkább kockadobással választották ki, s
élete utolsó heteiben ő volt az ünnepség királya — mindenki
engedelmességgel tartozott neki, és mindent megkapott, amit csak kívánt,
ám a saturnalia végeztével önmagának kellett kioltania saját életét. Örök
távozásával fejeződött be a káosz, és született meg az új rend.

Mátyás király korában itáliai mintára rendezték meg az első budai
farsangi mulatságokat. A hagyományt később is tovább őrizték, s nagy
rendezvények voltak II. Lajos udvarába is, akit ezekkel a szavakkal
búcsúztat halálakor Szerémi György, a kor ismert emlékiratírója: "Aztán
márvány koporsóba helyezték, mert gyermekkorától kezdve rosszra szoktatták, s minden évben farsang utolján húshagyókor a rossz szellemek
fejedelmévé tették s feslettségbe húzták bele a nők." Ebbéli
igyekezetükben pedig igen serényeknek kellett lenniük, hiszen szegény II.
Lajos már húszéves korában elesett a mohácsi csatában. Talán ezzel
magyarázható, hogy nagy történelmi vereségünk színhelye, Mohács őrzi
azóta is a magyar városok közül leginkább a farsangi szokásokat. Az
ottani "búsójárásokon" állatbőrbe öltözött álarcosok tömege vonul fel
hatalmas zajt csapva, amit úgy is magyaráznak a néprajzosok, hogy a
törököket kísérlik meg ekképpen kiűzni az országból. Most Szentandráson
stílszerű maszkokkal díszítették a falakat, s nyilván ezt sem véletlenül,
hiszen a XVI. századtól a jelmezes alakoskodás a farsangi mulatságok fő
jellemzője. Ehhez járult a férfi-női ruhacsere, amely igencsak
felháborította Tolnai Bálint XVI. századi költőt:

Nem illet a rut játék tisztességös embőrt
Csuf ruhában öltözni, illet nyálas embört,
Kötözés és füstölés illet trágár embört
Ajtótörés, tollazás, illet bolond embört.

A kor kiváló prédikátora, a magyar ellenreformáció vitairodalmának
kezdeményezője, Telegdi Miklós egy húshagyó keddről szólva még szigorúbb
szavakat használ: "Gondoljátok meg, mely éktelen dolog az istennek
hasonlatosságára teremtett orcátokat az ördögnek ábrázattjára fordítani,
chufokat, bolondokat ti magatokból chénálni!"

Sok költő, drámaíró ábrázolta művében a farsang és a böjt párviadalát,
összeütközését már a XVI. században. Elsőként a magyar reformáció jeles
énekszerzőjénél, Horváth Andrásnál találunk a mókás küzdelemre vonatkozó
sorokat:

Ütközet lesz mindenkor a farsangban,
Mikor Czibere bán beszáll a Bánságban,
Koncz vajda haragszik, dul-ful haragjában,
Mert nincs tisztessége az negyven hat napban,
Oh mely szemérem ez a sós szalonnának
A disznó soldornak, hogy füstön hallgatnak…

Századunkig sem felejtették el a Cibere-Konc háborúskodás jelentését
például Erdélyben, ahol szalmabábokkal játsszák el. Vízkereszttől
hamvazószerdáig tehát a "bőség kosarába" nyúlhat az ősi szokások őrzője,
igaz, manapság már kevésbé fenyegetik a veszélyek, amelyek az ifjú II.
Lajos királyt fenyegették, hogy "feslettségbe húzzák bele a nők". A
szertelen dőzsölés, féktelen tivornyázás helyébe egy az évszázadokon át
jócskán változó szokásokat idéző meghitt ünnepség lép, persze sok-sok
utalással mindarra a töméntelen világi örömre, amelyet a farsang fogalma
fed. Természetesen a kulináris élvezet a valóságban sem maradt el ezúttal
sem: az ínycsiklandozó ízek mestere, a népszerű Virág Sándor professzor
úr főzte négy bográcsban most is a birkapörköltet, ifjabb Tóth Zoltán
segédletével.
A Viharsarok-beli Békésszentandráson most olyan emlékezetes farsangi bál
zajlott, amely az egymással való találkozások tiszta örömében engedett
kiteljesedni egy évezredes tradíciót, és amelyet Szécsi Mátyás és
Mátyásné, Tóth Zoltánné, Szécsi Viola, Hévízi Róbert, Köteles Éva, Osgyán
Lajos, Kozák Árpád, Kiss Sándor és sokan mások úgy készítettek elő, hogy
hívásának a jövőben se tudjanak ellenállni a legtávolabbi kontinensekre
szakadt földiek sem.