A legrégibb ismert magyar nyelvű vers, illetve versfordítás, mely 1280-1310 között keletkezett. A "Halotti Beszéd és Könyörgés" után következő magyar szövegemlék. Egy ismeretlen magyar szerző Geoffroi de Breteuil (+1196) francia költő latin nyelvű himnuszának szabad átköltésével alkotta meg. Egyes kutatók szerint valamivel korábban, 1250 körül készülhetett. A költemény, mely egy darabos, latin nyelvű szöveg tetszetős, lírai feldolgozása, csengő alliterációival, csiszolt technikájával arra mutat, hogy kora magyar irodalmának nem első és egyetlen alkotása, hanem egy már kialakult lírai stílus egyik terméke. A fiát sirató anya zokogó panaszát művészi verssé formálja. Az Ómagyar Mária-siralom szóképekben gazdag versművészete egyedülálló.
1922-ben fedezték fel egy 13. századi latin nyelvű hártyakódexben, a "Leuveni Kódex"-ben, a belgiumi egyetemi könyvtár tulajdonában. 37 rövid sorból, 132 szóból áll, a középkori himnuszirodalomban "Planctus Sanctae Mariae" néven ismert latin vers szabadabb fordítása. A vers néhány sora mai olvasás szerint: "Szemem könnyel árad, – Én jonhom búval fárad, – Világ világa, – Virágnak virága! – Keserűen kínzatul – Vos szegekkel veretül, – Óh nékem én fiam!…"
A Leuveni Kódexet többszöri próbálkozás után a budapesti Országos Széchenyi Könyvtár 1982-ben csere útján megszerezte, azóta a magyar nemzeti könyvtárban őrzik.
(Encyclopaedia Hungarica, II. kötet, 735. old, Calgary, 1994)