Hungarian Online Resources

est. 1993 by UMCP Hungarian American Student Association

Gál Kinga Európa Parlamenti képviselő a Trianon-ügyről

Gál Kinga Európai Parlamenti képviselő, az EU-Románia Parlamenti
Vegyesbizottság alelnöke '89 előtti időszakot idéző eljárásnak nevezi
sajtóközleményében a román hatóságok túlkapásait a Trianon című
dokumentumfilm erdélyi körútja kapcsán.

Úgy véli, néhány héttel az európai csatlakozási tárgyalások lezárása után
és röviddel a csatlakozási szerződés aláírását megelőzően az intézkedések
a legalapvetőbb jogokat, a kultúra szabad terjedését és a
véleménynyilvánítás szabadságát korlátozzák, ezért fontosnak tartja mind
az Európai Parlamentben felszólalni ezen események miatt, mind pedig a
Bizottság figyelmét felhívni az esetre.

A képviselőnő szerint elfogadhatatlan, hogy rendőrségi eszközökkel
megfélemlítették, kihallgatták és aránytalanul magas pénzbüntetéssel
sújtották civil szervezetek és a Protestáns Teológiai Intézet tagjait és
vezetőit, csupán azért, mert megszervezték és/vagy helyet adtak a már
Magyarországon filmszínházakban, magyar köztelevízióban sugárzott
történelmi dokumentumfilm levetítésének, ráadásul a román hatóságok olyan
törvényre hivatkozva zaklatták a fiatalokat és a Protestáns Egyház
intézményét, amely a hivatalos filmszínházakra érvényes.

Az Európai Parlamenti képviselő szerint mindez gyökeresen ellentétben áll
az EU alapelveivel, mint a véleménynyilvánítás szabadsága, a közösség
számára biztosított békés gyülekezési szabadságjog és az egyházak életének
függetlensége. "Az eset a lassan fejlődő romániai civil társadalom és
civil kezdeményezések elleni indokolatlan fellépésnek minősíthető, amely
legkevésbé fogadható el egy magát liberálisnak nevező kormánytól."

A közlemény végén felhívja a figyelmet, hogy a véleménynyilvánítás
szabadsága az Európai Emberi Jogok Egyezmény 10. cikkelye szerint egyforma
joga többséghez és kisebbséghez tartozó egyénnek és "kultúra szabad
áramlása megillet mindenkit, a romániai magyar közösséget is, hiszen ez az
egységes európai eszme lényege." (EM)