Hungarian Online Resources

est. 1993 by UMCP Hungarian American Student Association

A müncheni magyarok is szavaznak

A Németországi Magyar Szervezetek Szövetségének állásfoglalása után
nyilatkozatot fogalmaztak meg müncheni magyar értelmiségiek is kedden
este. A müncheni találkozón részt vett dr. Horkovics-Kováts János, a
Magyarok Világszövetségének (MVSZ) németországi elnöke, Kucsera János, a
müncheni Széchenyi Kör elnöke, valamint Dr Prágay Dezső, a Union of Free
Hungarian Students (UFHS) alapítója.

Muray Gábor (München)

A müncheni értelmiségi magyar élet vezetői elmondták: gőzerővel
szervezik a hétvégi hazautazást, céljuk, hogy minél több szavazati
joggal rendelkező nyugati magyar vegyen részt a népszavazáson. A
müncheni Magyar Katolikus Misszióban megrendezett keddi találkozót
vezető Kovács György kijelentette: a kormány ösztönökre építő,
félelemkeltő kampánya ismét nemzet megosztásához vezet, az egyik oldalon
megmutatkozik a Kádári neveltetés eredménye, másik oldalon viszont újra
hangját hallatja az egységért aggódó széles réteg, amely remélhetőleg
pozitívan befolyásolja a népszavazás eredményét. A Bibó István
Alapítványt képviselő Prágay Dezső, az UFHS alapítója szerint a kettős
állampolgárságtól való félelem egyik oka abban keresendő, hogy sokan nem
ismerik saját történelmüket. Dr. Horkovics-Kováts János, az MVSZ
németországi elnöke lapunknak elmondta: a szövetség követeli a
nemzetellenes kampány leállítását, és a magyarság újraegyesítési
folyamatának nemzetközi elismertetését. Hozzátette: a népszavazás
"kinyitja a szavazópolgárok szemét, és talán most lehull a lepel az
agymosókról". A müncheni református és katolikus magyar értelmiség
képviselői nyilatkozatot fogalmaztak meg, amelyben kijelentik,
szégyenteljesnek és felháborítónak tartják a magyar miniszterelnök
magatartását, hiszen "Gyurcsány Ferenc kizárólag saját korlátolt
pártpolitikai céljait követi, figyelmen kívül hagyva a határon túl élő
magyarok jogos igényeit". Szerintük a szocialista kongresszuson
megválasztott miniszterelnök nem a választópolgárokat képviseli. Bíznak
azonban abban, hogy "a jelenlegi brutális pánikkeltés épp oly kevés
eredménnyel jár majd, mint az uniós választások előtti szocialista
kampány". Kijelentik: müncheni magyar közösségük nagy számban részt vesz
a népszavazáson, hogy igen szavazatával visszaadja valamennyi magyar
számára a nemzeti önbecsülését.

M u r a y G á b o r Újságíró ˇ Journalist