Tulit Attila sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő szerint a Székely
Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményező testülete háromszéki tagjainak
telefonjait lehallgatják, e-mailjeiket olvassák. A Transindex hírügynökség
által idézett székelyföldi politikus elmondta, ha felveszi a telefonját,
furcsa kattanások hallatszanak, a beszélgetések során szavaik
visszhangzanak, s mindez annak jele, hogy készülékeiket lehallgatják.
Bűnös hallgatás címen Ferencz Csaba újságíró, a Székely Nemzeti Tanács
Kezdeményező Testületének tagja nyílt levelet intézett az
értelmiségiekhez. Az alábbiakban ezt ismertetjük. Szüleimtől tanultam, de
a történelmi példázatok egész sora bizonyosság arra, hogy az értelmiség
szerepvállalása nélkül egy nemzet aligha léphet előre. Most keserűen kell
tapasztalnom: Székelyföld, de egész Erdély, Románia magyar értelmisége
hallgat. Hallgat és tétlenkedik, amikor kötelező módon szólnia,
cselekednie kellene.

Nem akarom elhinni, a tények mégis ezt mondatják, hogy annyi felvilágosult
elme, a közélet megannyi tekintélye, a nemrég még kommunista
ellenállókként, közösségünk mély szeretetéért tisztelt nagyok távolról
szemlélik az önrendelkezés kivívásának néhány ismert, de főként névtelen
megszálottja kezdeményezését. Nem akarom elhinni, hogy az autonóm
gondolkodás, az alkotási kényszer, a cselekvő energia elpárolgott belőlük,
mint a tavalyi hó. Vajon annyira lehangoló, kiábrándító, reményvesztő volt
az elmúlt közel másfél évtized, hogy az olyan stratégiai ügyek, mint az
autonómia, jelesen Székelyföld területi autonómiája még annyit sem érdemel
meg részükről, hogy személyes és közösségi igényként megfogalmazódjék
bennük és általuk? Vajon milyen mélységes undor és kilátástalanság, netán
cinizmus vehetett erőt azokon az értelmiségieken, akik politológiai
tanulmányok, nemzetfilozófiai elmélkedések, helyzetelemzések sorát
izzadják ki, és nem képesek felismerni a helyzetteremtés legegyszerűbb
útját? Hol vannak a közírók, költők, pedagógusok, papok, orvosok,
vállalkozók, újságírók, az értelmiségiek, a nemzet "büszkeségei" és
"napszámosai", amikor egy maroknyi ember csak azért kerül a hazai román és
magyar politika pengeélére, mert vette a szervezés bátorságát, s
reményvesztett népének megadta a kinyilatkoztatás esélyét? Hol vannak a
véleményformálók, akik elfelejtik azt a közhelyszámba menő közmondást,
miszerint: néma gyermeknek anyja sem érti a szavát? És hogyan számolnak el
saját lelkiismeretükkel, hogyan néznek szembe gyermekeikkel, unokáikkal a
hazai magyarság hivatásos politikusai, akik a kolozsvári Szent
Mihály-templomban esküt tettek az autonómiára, s most végeérhetetlen és
megszégyenítő alkuk útvesztőjébe kergetik a célt magát? Vajon milyen belső
hangra hallgatnak azok az elöljárók, akik némi pozíciókért, előmenetelért,
karrierért képesek elhinni, hogy az autonómiát a politikai harc
martalékává kell tenni?

Nem a hazai magyarság, hanem annak "iránymutatói" kerültek mélységes
válságba, mert egyetlen szavuk sincs akkor, amikor a politikai
közképviselet "nagy" szereplője saját zsákutcájába sodorja a közösséget.
Amikor minden közösségi akarat- kinyilvánításra, a mitizált egység nevében
csupán a politikai zsarolás, a megbélyegzés, a kiközösítés a válasz.
Amikor felélednek a kommunista zsiger-reakciók, a poéta-politikus a
magyarnyelv- tudását vonja kétségbe azoknak, akiket nem is ismer
személyesen, s szűkkörű potentát-csapata segítségével a megosztás
rémképét, s ezáltal a félelem magvát ülteti a megkeseredett, elnyomoródó
magyarság lelkébe? A félelemét és a kiábrándulásét, amely belátható
jövőkép hiányában sokaknak a vándorbot, vagy a kényszerű helyezkedés
esélyét hagyja meg csupán.

Az iszapbirkózás sehová sem vezető útjára léptünk talán, amikor az akarat
kinyilvánítását nem tudjuk, nem akarjuk megkülönböztetni a nemtelen
politikai harctól?

De jelentem, tisztelt értelmiségi elit, Önök nyomorodtak bele egy túlélő,
félelmektől és zsarolásoktól terhes, szánalmas tunyaságba. Önök
hallgatnak, s aki megszólal, legfennebb globalizált maszlagba csomagolva
filozófál, a székely nacionalizmustól, forrófejűségtől félti az
"eltévelyedetteket". Közösségünk névtelenjei települések tucatjaiban nem
félnek kimondani azt, amit Önök elhallgatnak. Pedig ki más mondhatná ki
hitelesebben, mint Önök, hogy ami napjainkban a Székely Nemzeti Tanács
Kezdeményező Testülete néhány hónapos munkájának eredménye, ami falvaink,
városaink tucatjaiban történik, nem a "sértődöttek" akarnokságának
következménye?

Ki más hirdethetné meggyőzőbben, mint Önök, hogy ami kezdetét vette, annak
semmi köze a Székely Köztársaság kikiáltásához (ezt csak a szándékosan
félremagyarázók állítják), a Székely Területi Autonómia pedig nem születik
meg egyik napról a másikra. Egyszerűen egy jogos igény, egy akarat
fogalmazódott meg Székelyföld több mint száz településén. Egyelőre.

Kimondatott a szívekben, lelkekben élő közakarat, a halasztást nem tűrő
igény.

Discussion/Fórum