A Magyar Lobbi 2007. január 6-i akciólevelének „Búcsú Nagy Gáspártól” című tétele. A költő 2007. január 3-án halt meg, 57 évesen. A hír a Bencés Diákszövetség köréből érkezett a listára, Szikora József összeállításával és az MTI nekrológjával. Alig egy hónappal korábban ugyanez a lista még arra kérte a tagokat, hogy telefonon szavazzanak a súlyos beteg költőre a Prima Primissima közönségdíjra — Görömbei András kérésére, aki akkor látogatta meg a kórházban.

A gyászhír

„Fájdalommal tudatom, hogy Nagy Gáspár diáktársunk ma elhunyt. Az Úristen fogadja be őt országába. Imádkozzunk érte. PAX!”

— Hortobágyi T. Cirill osb (Ph’77)

Amiért ez a lista búcsúztatta

A Magyar Katolikus Rádió — amelynek kulturális szerkesztőségét 2004 óta a költő vezette — nekrológjából az akciólevél ezt emelte ki:

„Nagy Gáspár munkásságát a magyarság sorskérdései iránti érzékenység és a felelős emberi létezés igénye határozta meg. Emlékezni, látni, megnevezni és sohasem félni – költői szerepvállalásának vezérlő elveihez mindvégig hűséges maradt.”

És a mondat, amely megmagyarázza, miért került egy 1956-os emigráns levelezőlista élére a gyászhír:

„Nagy Gáspár példamutató személyes bátorsággal akkor vállalta 1956 eszmei örökségét, amikor a bűnösök megnevezése tilalmas beszédnek minősült.”

A Tiszatáj-ügy

A pályakép legfontosabb adata az MTI-összefoglalóból: A fiú naplójából című, 1956-ot idéző verse volt az oka a Tiszatáj 1986-os betiltásának. Az 1999-ben megjelent gyűjteményes kötete, a Szabadrabok, éppen azokat a verseket tartalmazza, amelyeket korábban a cenzorok miatt ki kellett hagynia a köteteiből.

Életrajzi adatok

Nagy Gáspár 1949. május 4-én született Bérbaltaváron. Tanulmányait a pannonhalmi bencés gimnáziumban kezdte, majd a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán népművelés–könyvtár szakon végzett, ezután esztétikát tanult. Versei 1968-ban jelentek meg először. Pályája elején népművelő és könyvtáros, majd a Móra Kiadó szerkesztője; 1989-től a Hitel szerkesztője. Az Írószövetségben 1981-től választmányi, 1989-től elnökségi tag; 1989–90-ben az MDF választmányának tagja.

Kitüntetései: Radnóti-díj (1977), József Attila-díj (1990), Nagy Imre-emlékplakett (1993), Kölcsey-díj (1994), Balassi Bálint-emlékkard (1999), Kossuth-díj (2000), Magyar Örökség-díj (2006). Fontosabb kötetei: Koronatűz, Földi pörök, Kibiztosított beszéd, Múlik a jövőnk, Szabadrabok, Közelebb az életemhez.

Az akciólevél két, egymástól kissé eltérő életrajzi összeállítást közölt egymás után — az egyik Bérbaltavárt, a másik Bélbaltavárt ír, és a főiskolai szak megnevezése is ingadozik („névművelés”, illetve „népművelés”). A hiteles alak a Bérbaltavár és a népművelés–könyvtár szak; a különbség a forrásban a gyors, gyászhírt követő összeállításból ered.

A temetés (2007. január)

A következő akciólevél rövid hírben számolt be a búcsúztatásról, Pósa Zoltán tudósításából.

Nagy Gáspárt a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában búcsúztatták Budapesten, és szülőföldjén, Nagytilajban temették el.

A tudósítás egyetlen mondattal zárja a pályaképet, és ennél jobbat nehéz volna találni: Tudom, nagy nyári délután lesz — ezt a címet adta annak a költeményének, amelyben „a költői képzelet határtalan erejével átélte saját földi létbúcsúját”.