Zöld erdõben, rengetegben,
gondesõben, fellegekben,

hontalanul gondtanyákon,
tüsketépte vadcsapáson

bujdosunk csak. Kéz a kézben,
ismeretlen vad vidéken,
s mintha árva holló szállna, száll a dalunk a téli éjbe.

Fáj a vágyunk.
Visszavágyunk.
Visszavár a sziklaszálunk.

Hó elõttünk, köd nyomunkban,
hazatérünk gondolatban.

Mint a holló téli éjben
úgy szállunk a vágy szelében,

csak keletnek, csak keletnek,
mindég, mindég napkeletnek,

merre régi otthonunknak emlékei integetnek.