A Magyar Lobbi 2007. január 13-i akciólevelének „The Atlantic: Szuez és a magyar forradalom” című tétele. Christopher Hitchens esszéje az Atlanticben, Imperial Follies címmel. Az akciólevél az esszének csak a nyitányát közölte — a szöveg a forrásban kipontozva megszakad —, ezért itt is csak ez a rész szerepel, azzal a megjegyzéssel, hogy a teljes esszé máshol keresendő.

A tárgyalt könyvek

• William Roger Louis: Ends of British Imperialism (I.B. Tauris)
• Victor Sebestyen: Twelve Days: The Story of the 1956 Hungarian Revolution (Pantheon)
• Charles Gati: Failed Illusions: Moscow, Washington, Budapest, and the 1956 Hungarian Revolt

A kiadói adatok a forrásban részben hibásak („I.B. Tpiros”, illetve a Gati-kötetnél „Taschen”); a fenti javított alakok az azonosításhoz szükségesek, a forrás hibáit nem írtuk bele a szövegbe.

Az alaptétel

Hitchens alcíme adja meg a keretet: 1956-ban a britek megbotlottak Szueznél, a szovjetek pedig eltiporták a magyar felkelést — és ez leleplezte a modern birodalom végzetes hibáit.

„Fifty winters ago, Russian tanks were demolishing buildings in Budapest, and British warplanes were bombing Cairo International Airport. The coincidence of these two crimes and disasters made a fool out of the nascent United Nations, gave birth to the New Left, put an end to European colonialism, curtain-raised the fall of Communism in 1989, and confirmed the United States as the postwar superpower. In retrospect, the twin episodes of hubris seem almost irrational. Yet hubris has its reasons, too, and they are worth examining.”

(Ötven tele annak, hogy orosz tankok házakat romboltak Budapesten, brit harci gépek pedig a kairói nemzetközi repülőteret bombázták. E két bűn és katasztrófa egybeesése bolondot csinált a születőben lévő ENSZ-ből, világra hozta az Új Baloldalt, véget vetett az európai gyarmatosításnak, felvezette a kommunizmus 1989-es bukását, és megerősítette az Egyesült Államokat háború utáni szuperhatalomként.)

Véletlen vagy szükségszerűség

Az esszé közölt része ezután módszertani kérdésre fordul: mennyiben véletlen a történelem. Hitchens Montesquieu-t idézi a római esetről — „ha egy adott ok, mint egy csata véletlen eredménye, tönkretett egy államot, akkor volt egy általános ok, amely miatt ennek az államnak a bukása egyetlen csatából következett” —, és ezt szembeállítja azzal a felfogással, amelyet Alan Bennett The History Boys című darabjának egyik diákja fogalmaz meg, miszerint a történelem nem több, mint „one fucking thing after another”.

A példái: a lőporcsík már ki volt fektetve Európán keresztül a szarajevói véletlen esemény előtt, és majdnem ugyanilyen könnyen lángra lobbanthatta volna a néhány évvel korábbi marokkói, agadiri konfrontáció. És ha a Konföderáció nem lett volna elég elbizakodott ahhoz, hogy tüzet nyisson a Fort Sumterre, akkor is elég elbizakodott volt ahhoz, hogy egy hasonlóan végzetes hibát kövessen el.