VII. rész: Kommunisták likvidálása — a Rajk-per

Rajk—Mindszenty cinkosság?

1949 szeptemberének második felében nap mint nap egy magas, karcsú, domború

homlokú ember állt, mint vádlott, a magyarországi népbíróság előtt. Arca

hamuszürke volt, szeme fénytelen, vonásai bágyadtak.

Fekete öltönyt viselt, hozzá fehér inget, nyakkendőt.

Hangja szokatlanul tompa volt, tompa, sőt, gépies.

Akik ismerték régebben is, kint, a szabad életben, egészen másnak látták. Egyik

barátja és küzdőtársa így írta le: „Nyúlánk, férfias megjelenésű… Szerfölött

magas homloka, kiálló pofacsontja, kemény vonásai kísértetiesen emlékeztettek

Lincoln Ábrahám szobraira… Élénk szeme, sugárzó, megnyerő mosolya, nyugodt,

kiegyensúlyozott beszéde barátságos bizalmat keltett.”[1]

A vádlott, aki valaha gyújtó hatású szónok volt, most úgy beszélt, mint valami

kis iskolásfiú, aki bemagolta a leckét és felmondja a tanító előtt.

Mondanivalója személytelenül hangzott, mintha annak, aki beszél, semmi köze sem

volna ahhoz, amit mond, egyáltalán, hogy ő beszél. Monoton, engedelmes hangon

mondta a szöveget.[2]

Mindszentyről beszélt e tompa hang, ez a meggyötört vádlott. Mégpedig arról,

hogy az ő figyelmét Tito marsall jugoszláv államfő egyik legfontosabb embere,

Rankovics hívta fel a magyar prímásra, ajánlva, hogy működjék együtt a főpappal.

Folyt a vallomás:

„Döntően aláhúzta Rankovics azt, hogy figyeljek fel arra, hogy már abban az

időben, tehát 1948 októberében… Mindszenty minden eddiginél sokkal élesebb,

leplezetlenebb politikai támadást vezet a kormány ellen. Rankovics megmondotta,

hogy ez nem Mindszentynek a saját feje és meggyőződése alapján történik. A népi

demokratikus országokban a további demokratikus, szocialista fejlődés

megakadályozására a Vatikán minden erejét is harcba kell vinni. Azt is mondotta

Rankovics, hogy az iskolák államosítása körül Mindszenty ki tudott váltani

Pócspetrin egy kis parasztzendülést a kormány intézkedésével szemben; Mindszenty

most különböző nagyhatalmak sugallatára, a Vatikán sugallatára, olyan mindenre

elszánt politikát fog folytatni, hogy január végére, februárra 1949-ben odáig

érjenek az események, hogy ne egy Pócspetri legyen, hanem minden vármegyében,

városban, járásban, a falvakban hasonló zendülések robbanjanak ki a demokratikus

központi kormányzattal szemben. Rankovics azért hívta fel erre a figyelmet, mert

mindezek az események nagyon alkalmasak lesznek arra, hogy megfelelő

előkészülettel ezeket az erőket összegyűjtve, további harcba lehessen bevetni

egészen a központi kormányhatalom megbuktatásáig. Erre mondotta Rankovics azt,

hogy Titónak tehát a végcél elérése érdekében nemcsak egy zseniális áthangolási

politikája van, hanem Tito és az Egyesült Államok, Anglia, általában a nyugati

nagyhatalmak és a Vatikán között megvan az összehangolt politika is a népi

demokratikus országok demokratikus kormányzati hatalmának a megdöntésére.”[3]

Ezeket mondotta, helyesebben darálta a fénytelen szemű vádlott s mindebből egy

szó sem volt igaz. Mert ez a vádlott nem szövetkezni akart Mindszentyvel, hanem

bizonyos értelemben a prímás hóhéra volt. Nem megdönteni akarta a „népi

demokratikus” államot, hanem éppen annak kierőszakolása, létrehozása érdekében,

éppen e jelenlegi per előtt három esztendővel, 1946 őszén ő maga készített elő

démoni tervet a Kisgazdapárt fiatal képviselőinek összeesküvésére,

bebörtönzésére. Tito sem akarta az egyház és a magyar prímás szövetségét, hisz

odahaza, saját országában lakat alá tette a zágrábi érseket, a másik mártír

főpapot, Stepinacot. És a magyar vádlott nem rokonszenvezett az

iskola-államosítás elleni egyházi küzdelemmel sem, hiszen ő maga „leplezte le” a

„diákösszeesküvéseket”, melyek az államosítás lélektani előkészítését

szolgálták.

Mert ez a meggyötört vádlott senki más nem volt, mint Rajk László, a „népi

demokrácia” egykori rettegett belügyminisztere. Most azokból a pincecellákból

került a vádlottak padjára, melyeknek valaha ő volt a mindenható parancsnoka,

élet-halál ura foglyok ezrei felett. Most ő volt fogoly.

A Rajk-per a korszak egyik legkísértetiesebb pere volt. Vádlottai nemrég még

mindenható funkcionáriusok, régi, kipróbált, idealista vagy karrierista, humánus

vagy antihumánus kommunisták, a bírák, ügyészek és nyomozók pedig a párt

magasállású kegyeltjei, akik pálcát törtek a vádlottak felett s nem sejtették,

hogy rövidesen ők is áldozatok lesznek, pincezárkában senyvednek vagy gumibottal

agyonverik őket.

Rajk miniszter pere a budapesti vasmunkás szakszervezet Magdolna utcai

székházában zajlott le. A tárgyalást 1949. szeptember 16-án, reggel 9 óra 8

perckor nyitotta meg dr. Jankó Péter tanácselnök, az egyik leghírhedtebb

népbíró, s a vádat dr. Alapi Gyula képviselte, az egyik leghírhedtebb népügyész.

(Mindig a „nép”!)

Rajk és társai ekkor már kerek négy hónapja voltak az Államvédelmi Hivatal s az

ezt irányító szovjet tisztek kezelésében. Rajkot az előző évben a

belügyminiszteri székben Kádár János követte s Rajk akkor külügyminiszter lett.

Ez év elején pedig, egy balatoni nyaralása alkalmával felkereste őt Révai

József, az ideológiai pápa s azzal kínálta, vegye át a kultuszminisztériumot.

Pedig Révai ekkor már tudta, hogy csak pár nap, s a leendő „kultuszminiszter”

nyomorult rab lesz, már lefogatása első napján verik, rugdossák, mert amikor

politikailag hatalmas ember kerül az ÁVH-sok kezébe, a parancs az, hogy mindjárt

az elején, rendőri szaknyelven szólva, „ki kell verni belőle a tudatot, hogy

miniszter.”

A Rajk-per is egyike volt az immár rutinná vált kirakatpereknek. Kirakatper

helyett a kommunista párttörténet a szemérmesen és elegánsan hangzó

„koncepciós-per” kifejezést használja. Mi az, hogy koncepciós-per? A

koncepciós-per lényege az, hogy nincs bűntett, csak koncepció. Van egy politikai

cél, ehhez kell keríteni vádlottakat és ehhez kell megkonstruálni a pert. A

politikai koncepció például az, hogy egy szabad választáson nagy többséget

szerzett pártot kisebbségi párttá kell nyomorítani. Ekkor megrendezik az

„összeesküvést”. Vagy a politikai koncepció az, hogy véget kell vetni az egyház

védekező harcának, legyűrni a vallásos ellenállást. Ekkor megrendezik a

Mindszenty-pert. A koncepció most, 1949-ben az volt, hogy az egész kommunista

világ előtt kompromittálni kell, befeketíteni és leleplezni a Sztálin által

kitaszított szakadár jugoszláv államfőt, Titót. Ekkor, mint más

középkeleteurópai államokban is ezidőtájt (Csehszlovákia: Slansky; Bulgária:

Kosztov; Albánia: Koci Dzodze), Magyarországon megrendezték a Rajk-pert.

Rajk Lászlónál egy májusi estén családi ünnep volt. A miniszter népes családját

hívták meg, mert ő és felesége, Júlia be akarta mutatni néhány hónapos kisfiát.

Mikor a vendégek már elmentek, a házaspár készült megfürdetni a gyereket. A

kádba már csurgott a melegvíz, amikor csengettek. Jelentették, hogy a miniszter

egyik barátja, egy altábornagy jött, szeretne beszélni Rajkkal. Jöjjön be, —

hangzott a válasz. Ám, közölték, jöjjön ki ő, Rajk. Elindult s még visszaszólt

feleségének, várjon a gyerekkel, mert majd ő maga akarja megfürdetni. Aztán

kiment. Az altábornagy felszólította, kövesse őt. Rajk megtagadta. Ebben a

pillanatban benyomult hat rendőr, megrohanta, hogy elhurcolja.[4] Felesége,

mikor feleszmélt s rájött, mi történt, már csak az ablakból láthatta, hogy férje

kézzel-lábbal védekezik, de aztán az ÁVH-tisztek lábánál fogva beemelik egy

fekete gépkocsiba.[5] Néhány napra rá Rajk Júliát is letartóztatták. Mint férje,

ő is fanatikus kommunista volt, családján kívül csak az „eszmének” és a

metafizikai kategóriákba emelt „pártnak” élt. Ez a párt most szétzúzta

családját. Az egyedül maradt gyereket elvittek egy ismeretlen nevelőotthonba. Az

Rajk elfogatása

anyát hosszú ideig nem tájékoztatták a kisfiú hollétéről. A politikai rendőrség

rajta is alkalmazta évek óta gyakorolt kedvelt fogását, hogy a vádlott foglyot

kintmaradt hozzátartozóiról terjesztett hamis hírekkel, vagy azzal gyötrik, hogy

semmiféle hírt nem továbbítanak róluk. (Volt egy anya, aki szívrohamban ott

pusztult el a cellában, mert mikor gyereke iránt érdeklődött, az őr azt mondta

neki: „Hagyjon békében, talán már nem is él az a gyerek!”).[6]

Magyarország népe csak hetek múlva, 1949. június 19-én értesült arról, hogy a

nagyhatalmú miniszterrel mi történt: „A belügyminisztérium sajtóosztálya közli:

az Államvédelmi Hatóság idegen hatalmak javára elkövetett kémkedés miatt

őrizetbe vette Rajk Lászlót, dr. Szőnyi Tibort, Justus Pált és 17 társát. Az

őrizetbe vettek között ipari munkás vagy dolgozó paraszt nincs.”[7]

Már ez az utolsó mondat is „koncepcióról” tanúskodott, hogy tudniillik a

„munkás-paraszt-állam” elleni bűncselekményről van szó, s a vádlottnak nemcsak a

cselekedete bűn, hanem a származása is, amely szembeállítja a munkásokkal és

parasztokkal. Ugyanilyen célzatos, mesterkélt, kitalált, szinte hajmeresztően

valótlan és szédítően nevetséges volt az egész vád felépítése.

Az építész, miként már a kisgazdák elleni, vagy a Mindszenty-perben is, a

Szovjetunió volt, pontosabban az MVD. Ez az organizáció pedig főépítésznek egy

alacsony, hízásra hajlamos, de ruganyos mozgású emberkét jelölt ki, Fjedor

Bjelkin altábornagyot. Amikor a Rajk-per egyik vádlottját, Szász Béla volt

minisztériumi sajtófőnököt a kihallgatás során az orosz altábornagy elé

citálták, előzetesen a magyar vallatótiszt kellő tiszteletadásra figyelmeztette

a foglyot, mondván:

— Ez nagyobb úr ám, mint Horthy volt. Mert Horthy, ugye, csupán Magyarországnak

volt kormányzója, emez pedig Magyarországé, Ausztriáé, Németországé,

Csehszlovákiáé, Lengyelországé, Bulgáriáé, Romániáé, Albániáé. Mert tudja meg, a

látogató Fjedor Bjelkin altábornagy elvtárs volt az MVD délkeleteurópai

parancsnoka.[8]

Bjelkin nagy gyakorlattal rendelkezett koncepciós perek megalkotásában, a

vádanyag kieszelésében, a vádlottak preparálásában, hiszen kitűnő tankönyvekkel

rendelkezett: az oroszországi trockista-perek minden csínját-bínját ismerte.

Különösebb fantáziára sem volt szüksége, csak le kellett másolnia ezeket a

tisztogatási pereket. Legfeljebb a helyi viszonyok szerint szükséges

változásokhoz kérte és kapta meg Rákosi Mátyás, Kádár János belügyminiszter és

Farkas Mihály honvédelmi miniszter tanácsait és segítségét.

Mindjárt a hivatalos közleményt követően megindult az irányított népharag

megnyilvánulása. Éppúgy, ahogy a Mindszenty-per előtt a prímásra, most Rajkra és

társaira zúdították a szidalmak özönét. Itt sem a párt, hanem a „nép” szólalt

meg a legerélyesebben. Ahogy a belügyminisztérium az év elején újra a nép fiai

ajkára adta a „Munkát, kenyeret, Mindszentynek kötelet!” jelszót, úgy most

ugyancsak kórusban követelték a gyárak dolgozói: „Kötelet Rajknak és

cinkosainak!” És követelték, hogy büntessék meg „az imperializmus zsoldjába

szegődött gyilkosokat.”[9] A Rajk-féle kémbandát most sajnálja — írja a pártlap

— „az ország szemetje”, a reakció minden rendű és rangú képviselője.[10] A

párttagok ezrei írásban, szóban, plakátokon arra kérték a pártvezetőséget, hogy

„írmagját se hagyja meg Pártunkban az árulásnak”, mert „az áruló Rajkkal és

bandájával szemben nincs helye az irgalomnak”.[11] És mivel tulajdonképpen nem a

magyarországi párt volt a fővádló és nem Rajk a fővádlott, hanem a koncepciós

per kiagyalója Moszkvában élt s az igazi fővádlott Belgrádban, a „nép” ajkán nem

hiányozhatott a Tito-ellenes felháborodás sem: „A júdás Tito és a hóhér

Rankovics fasiszta terroruralmat vezetett be Jugoszláviában.”[12] Mint ilyen

pereknél szokás volt, a felháborodás barikádjaira ezúttal is előszeretettel

küldtek asszonyokat. Megszólalt a kommunista Nőszövetség: „A dolgozó asszonyok

gyűlölik a leleplezett kémbandát, mert ez ellensége volt a hatalmas szocialista

Szovjetuniónak és a Pártnak, békés, szabad jövőnk zálogának.”[13] A kórusba

aztán bekapcsolódott a párt vezetősége is. Farkas Mihály egy katonák előtt

mondott beszédében kifejtette, hogy csak az az igazi magyar hazafi, aki szívből

szereti a Szovjetuniót, aki „tiszteli és szereti nagy tanítómesterünket, Sztálin

generalisszimuszt, aki eredményesen vezeti a népek harcát a tartós békéért, a

szabadság győzelméért az egész világon.”[14] Ugyanígy, ugyanezen hangnemben írt

az ügyről, élen a moszkvai Pravdával, valamennyi kommunista állam sajtója, s a

nyugateurópai kommunista pártok lapjai, a L’Humanité vagy az Unità.

A szeptemberi tárgyalás Rajk László minden barátját és ismerősét megdöbbentette,

mégpedig azért, mert Rajk azzal kezdte, hogy mindenben bűnösnek ismerte el

magát. De még ez sem lett volna annyira meglepő, hisz aki a szovjetkommunista

vallató-szobákból kerül ki, többnyire beismer. A lélegzetelállító az volt, hogy

Rajk milyen képtelen, hihetetlen és lehetetlen dolgokkal vádolta önmagát. Ez az

évtizedes hivatásos forradalmár, a Kominform megbízásából Magyarországon és

szerte Nyugat-Európában nagy feladatokat végrehajtó régi párttag leleplezte

magát, mint — kommunistaellenes rendőrspiclit. Vallomása szerint 1931-ben, mint

fiatal egyetemistát, aki rokonszenvezett a kommunizmussal, egy röpcédula-akció

után letartóztatta a Horthy-rendszer rendőrsége. Egyik rokona, hajdani

rendőrkapitány, későbbi ügyvéd, dr. Bokor Lajos azonban rávette, hogy vállaljon

besúgó-szolgálatot, akkor szabadon engedik. Rajk vállalta s attól kezdve,

1931-től a magyar és nemzetközi kommunista mozgalomban minden tevékenységét a

Horthy-rendőrség megbízásából hajtotta végre; már a Horthy-rendszer alatt, majd

annak bukása után a francia 2-eme Bureau, az amerikai imperialisták és a

titóista fasiszták számára kémkedett. A „vallomás” tehát lényegileg azt az

abszurdumot tárta a világ elé, hogy egy pártfunkcionárius, aki nemrég még a

kormány belügyminisztere és külügyminisztere s a párt központi bizottságának a

tagja volt, ez az ember 1931-től mostanáig, 1949-ig, vagyis csaknem két

évtizeden át orránál fogva vezette, kijátszotta és becsapta a világkommunizmus

hatalmas gépezetét, mintha ez olyan könnyű lenne, mintha az egész csak

gyerekjáték volna. Rajk „bevallotta”, hogy 1936-ban azért vett részt a spanyol

polgárháborúban, hogy a magyar brigádot bomlassza; utána a franciaországi,

Vernet-i táborban a francia kémszolgálat számára dolgozott; de már itt

kapcsolatba került az amerikai Office of Strategic Services (OSS) embereivel,

sőt a hitleri Gestapóval. A vádiratban és a megkoncipiált vallomásokban tehát

benne volt minden, „alles was gut und teuer”, a szakácsok nem fukarkodtak a

főztjükkel, az MVD és ÁVH konyháján semmiről sem feledkeztek meg, és a „ha már

lúd, legyen kövér” alapon s tekintettel a fővádlottra, Titóra, hozzácsapták azt

is, hogy Rajk természetesen felvette a kapcsolatot a jugoszláv trockistákkal.

A vádnak, illetve önvallomásnak már a legelső állítása, kiindulópontja is hamis

volt. Rajk Lászlót ugyanis, mint az akkori ifjúkommunisták egyik prominens

tagja, Fejtő Ferenc tanúsítja, Rajk Lászlót a bizonyos 1931-es egyetemi

rendőrségi akció alkalmával a Horthy-rendőrség nem tartóztatta le.[15]

Hasonlóképp valótlan Rajk vallomása arról, hogyan tudták beszervezni őt az

amerikaiak. Rajk a tárgyaláson erről a következőket mondotta el: mikor 1948

tavaszán egyik konspirációs megbeszélését tartotta Rankovics jugoszláv

belügyminiszterrel, annak kezében látott egy iratot, amely bizonyította, hogy ő,

Rajk 1931-től a Horthy-rendszer besúgója volt; Rankovicsnak ezt az iratot az

amerikai kémszervezet adta át, hogy ezzel is nyomást gyakoroljon Rajkra az

együttműködés érdekében; az amerikaiak pedig úgy jutottak hozzá, hogy 1945-ben a

Bjelkin altábornagy

Horthy-rendőrség iratait egy vasúti szerelvény nyugatra vitte s az az amerikai

megszállási zónába került. Ez a vád is nyilvánvaló képtelenség volt. Mert a

Horthy-rendőrség iratai nem Ausztria vagy Németország amerikai övezetéig

jutottak, hanem csak Prágáig. Ezt a magyarországi lapok már 1947-ben megírták.

Azt is, hogy akkoriban Rajk belügyminiszter legbizalmasabb munkatársa, Tömpe

rendőrtábornok utazott Prágába az iratok átvételére és hazahozatalára. A

dokumentumokat a kommunista belügyminisztérium Rajk személyes ellenőrzésével

vizsgálta át, sőt, az iratokban kompromittált számos személyt Rajk azonnal le is

tartóztatott. Teljesen kizárt tehát, hogy — ha egyáltalán lett volna ilyen —

Rajk nem semmisíti meg az őt terhelő iratot. Rajk „rendőrspicli” voltát igazoló

irat semmiképpen sem kerülhetett az amerikaiak kezébe.[16]

Ugyancsak merő kitalálás, hogy Rajk bomlasztotta volna a spanyolországi

kommunista magyar légiót, hisz a valóság az, hogy ezt a légiót ő maga állította

fel, vele harcolt és többször meg is sebesült. A Bjelkin-fantázia szüleménye az

is, hogy Rajk László a Gestapónak dolgozott. Hiszen Magyarországra visszatérve

Rajk 1941-től kerek három éven át csaknem szüntelenül internálva volt, és amikor

ezt követően rövid időre szabadlábra került, az 1944. március 19-e óta német

megszállás alatt lévő Magyarországon az ellenállásban dolgozott, képviselte a

Függetlenségi Frontban a kommunista pártot. De már ugyanezen év őszén a

Szálasi-kormány rendőrsége újra őrizetbe vette, így került Sopronkőhidára, ahol

akkor Mindszenty bíboros is raboskodott. Egy azonban tény, de erről sem Bjelkin,

sem Rákosi nem tudott, hogy ti. Rajkot a hungarista kormány azért tartóztatta

le, mert e kormány egyik magasrangú tisztviselője, Rajk Endre árkománybiztos

Rajk László édestestvére volt. S Rajk Endre maga kérte testvére lefogását, —

hogy védje! Tudta, ha László öccsét ellenállási tevékenységen kapják,

kivégezhetik (ahogy aztán Bajcsy-Zsilinszkyt és társait ki is végezték). Hogy

ettől megmentse, kérte, hogy Lászlót „vonják ki a forgalomból”, hogy ne legyen

módja valami életveszélyes „marhaságot csinálni.”[17]

A vád, illetve a saját „vallomás” szerint Rajkot, amikor 1945-ben a kommunista

párt fővárosi szervezetének az élére került, felkereste a budapesti amerikai

katonai misszió egyik tisztje. Kovách alezredes — a Horthy-rendőrség állítólagos

dokumentumára támaszkodva — arra kérte Rajkot, adjon adatokat az 1945-ös

választásra vonatkozóan. Ez a mozzanat is szinte abszurdum, mert a 45-ös

választás teljesen nyílt volt, az amerikaiak mindenről — ők is, mások is —

teljesen nyíltan tájékozódhattak. Később — vallotta Rajk a tárgyaláson — Kovách

összekötötte őt egy másik amerikai hírszerzővel, Himmler Mártonnal. Himmler

bíztatta fel, hogy a kommunista pártban létesítsen egy Rákosi-ellenes

Rajk-frakciót, hogy a frakciózás tudata megerősödjék s így a pártot jobban

lehessen bomlasztani. El kell terjeszteni azt is, hogy a pártban van egy

amerikabarát, szovjetellenes, nacionalista csoport. Ezzel azt kell elérni, hogy

a kommunista táborban fokozódjék a dezorientálódás, irányvesztés, s akkor mind

ennek következtében lehetővé válik Magyarországon a jobboldal

felülkerekedése.[18] Ugyancsak Himmler kívánságára Rajk az amerikaiak által

megnevezett magyar személyeket fontos állásokba, kulcspozíciókba juttatott a

belügyminisztériumban és másutt. Ez a vallomás is tipikus az ilyen műper

vádanyagának az összeállítására: itt a kommunisták azt, amit ők maguk műveltek a

polgári pártokkal szemben — infiltrálás, polarizálás, dezorientálás, lemorzsolás

— egyszerűen megfordítják s őellenük irányuló aknamunkaként minősítik. A

Kovách-Himmler-Rajk megbeszélések — vallotta Rajk — azzal az amerikai közléssel

végződtek, hogy ők, az amerikaiak egész magyarországi hálózatukat átadják

Titónak s így Rajk ezentúl a jugoszlávoknak köteles jelenteni.

Rajk ezután felvette a kapcsolatot Rankoviccsal, először 1947-ben az Adriai

tenger üdülőhelyén, Abbáziában találkozott vele, majd a magyar—jugoszláv

határon, Kelebiában. Megtárgyalták: a népi demokratikus, a forradalmi erőket le

kell szakítani a Szovjetunióról, s ahol ez másképpen nem megy, ezeket az erőket

meg kell semmisíteni. Mindenütt polgári demokratikus rendszereket hoznak létre,

a szocializmus helyett visszahozzák a kapitalizmust. Ezek a polgári kormányok

Tito vezetése alatt államszövetségbe tömörülnének, a szövetség az Egyesült

Államokra támaszkodnék, csatlakoznék az amerikai katonai blokkhoz.[19] Ezt a

tervet az amerikaiak dolgozták ki, Tito tökéletesítette, aztán bemutatta az

amerikaiaknak, azok jóváhagyták — hangzik a Rajk-vallomás csodálatos meséje. A

technika sem új: egy való adat — Rajk Abbáziában járt — köré odaköltenek egy

terhelő tényt. Ha a magyar belügyminiszter és a jugoszláv belügyminiszter

hivatalosan tárgyalt egymással, akkor a vádirat ezt konspirációnak deklarálja,

ahogy a puszta tényt, hogy annak idején Mindszenty bíboros találkozott Habsburg

Ottóval, mindjárt restaurációs összeesküvésnek minősítették, — mert így kívánta

a koncepció. Így fércelték aztán egymás mellé most Mindszentyt, Rajkot,

Rankovicsot. Nem lett volna tökéletes a nagy gonddal fabrikált vádanyag, ha Rajk

nem vall arról is, hogy a puccsnak milyen katonai erők álltak volna

rendelkezésére. Mivel az amerikaiakat a magyar határtól Ausztria oroszmegszállta

zónája választotta el, az amerikaiak a saját zónájukban lévő volt magyar

horthysta és fasiszta katonákat és csendőröket Jugoszlávián keresztül a magyar

határra küldték volna. Tito meg jugoszláv alakulatokat helyezett volna a magyar

határra, s hogy ez ne legyen feltűnő, illetve indokolatlan, Belgrád feltámasztja

Magyarország ellen a területi revizionizmus régi vádját.[20] Ez a tézis

egyébként újabb jele a fabrikált vád felületességének, mert ha az összeesküvők a

magyar népet meg akarják nyerni egy Tito-vezette akcióra, akkor nem lehet

elővenni a revízió kérdését, mert az ilyesmi éppenhogy Jugoszlávia és Tito ellen

fordítaná a magyar közhangulatot.

Rajk Chapin amerikai követtel is konspirált, de vele mindig csak titokban

találkozott.

Rajk önmagát vádoló, a legképtelenebb állításokat is szemrebbenés nélkül

beismerő vallomását kiegészítette a többi vádlott, mégpedig szépen kiagyalt

szereposztás alapján. Szőnyi Tibor, a párt központi szervezési osztályának a

vezetője, a fő-káderes, aki 1945 előtt mint kommunista Svájcban élt

emigrációban, vallomásával Allen Dulles-szel történt találkozóiról számolt be,

hogy a Dulles név se hiányozzék. A Noel H. Field vezetésével Svájcban működő

amerikai unitárius segélyező szervezetet — Unitarian Service Committee —

egyszerűen kémszervezetnek minősíti a vád, s mivel Szőnyi egyszer nyugta

ellenében segélyt kapott, ez természetesen kémkedése díjazása volt — a mese és a

vallomás szerint. Ugyancsak Szőnyi csehszlovák, lengyel és keletnémet trockista

csoportokról vallott, nyilván azzal a céllal, hogy más középkeleteurópai

kommunista pártokban is lehessen majd alkalomadtán tisztogatni.

Gondoskodott a per az éppen időszerű kommunista propagandatételek erősítéséről

is. Több vádlott feltűnő egyöntetűséggel hangoztatta ugyanis, hogy az

összeesküvés a munkásság ellen irányult. Maga Szőnyi arról beszélt, hogy ha

tervük sikerül, „fasiszta uralom, véres uralom” következett volna és:

„…bekövetkezett volna az, hogy a gyárosok visszakapják gyáraikat, a földesurak

földjeiket, a bankárok a bankokat… A tőkés uralomnak véres formája alakult volna

ki Magyarországon.”[21] Jellemző a célzatosságra, hogy még a per

katona-vádlottjai, az „összeesküvés” katonai részének állítólagos irányítói is a

„munkásellenesség”-ről beszéltek. Pálffy-österreicher: „Tisztában voltam, hogy

egy ilyen Horthy-fasizmushoz való visszatérés nemcsak politikai és gazdasági

változásokat jelent az adott helyzethez képest, elsősorban a munkásosztállyal

Kádár János szerepe

szemben, hanem a fasizmust jellemző brutalitás rendészeti elnyomást is a

munkásokkal szemben.”[22] Korondy vádlott, volt csendőrszázados többek között

azt mondotta, hogy ha megindítják a puccsot, de ezzel a munkások minden

bizonnyal szembeszegülnek, akkor az ő és egységei feladata lett volna az

„elégedetlenkedő munkásokat, különösen nagyobb munkáslakta vidéken, Diósgyőr,

Salgótarján, Ózd, terrorcselekményekkel megfélemlíteni.”[23]

E néhány szószerinti idézet is érzékelteti a természetellenes hangnemet, melyet

a vádlottak használtak. Nem emberi nyelven beszéltek, jelszavakat hangoztattak.

Nem volt ritkaság az olyan lélektani abszurdum sem, hogy amikor a hamis vádakkal

elhurcolt Rajkot a bíróság elnöke teátrálisan megkérdezte, hogy végül is ki

hiúsította meg összeesküvő terveit, a vádlott nem azt mondta, hogy a rendőrség,

vagy a kémelhárítás, hanem így felelt: „A nagy Sztálin és a bölcs Rákosi.”[24]

Rajknak is el kellett mondania a „munkásellenes” szólamokat. Iskolás, gyerekes

hangvételről tanúskodik vallomásának az a része, amely az összeesküvés célját és

módját így írta le: „A legmesszebbmenő kegyetlenség, mészárlás azokkal a

demokratikus erőkkel szemben … amelyek a kapitalizmust fokozatosan likvidálták,

a földeket felosztották, az üzemeket, bankokat államosították és így

tovább.”[25]

A per egész koncepciójának egyik célja volt, hogy Rákosi Mátyás és a moszkovita

gárda vezetőszerepe — és nélkülözhetetlensége — mindenki számára nyilvánvaló

legyen. Ezért beiktatták a vádak közé, hogy az összeesküvők politikai

gyilkosságtól sem riadtak vissza. A párt egyik propagandafüzetében ez áll:

„Rankovics, amerikai utasításra azt parancsolta Rajkéknak, hogy gyilkoltassák le

népünk szeretett vezetőjét, Rákosi elvtársat és hűséges munkatársait, Gerő és

Farkas elvtársakat. Rajk, Szőnyi, Pálffy orgyilkos társasága elfogadta ezt az

aljas parancsot és a Horthy-rendszerből átmentett csendőrtisztjeik és egyéb

pribékjeik segítségével nem átallották a gyilkossági terveket aprólékosan

kidolgozni. Ezzel a hallatlan bűntettel akarták megkezdeni államcsínyüket,

amelynek célja az volt, hogy hazánkat erőszakosan kiszakítsák a béketáborból és

az imperializmus igájába hajtsák. Ez a tervük meghiúsult a Magyar Dolgozók

Pártjának és elsősorban magának Rákosi elvtársnak éberségén, és népünk hűségén a

párt, Rákosi elvtárs iránt.”[26] Jellemző adattal szolgál Farkas Mihály

honvédelmi miniszter egyik volt moszkvai társa és helyettese, Nógrádi Sándor.

Megírja, hogy amikor a Rajk-per koholmányát gyártották s éppen azt szövegezték,

hogy „Rajkék meg akarták gyilkolni Rákosi, Gerő és Farkas elvtársakat”, a hiú

Farkas azt kérte, ő ne a harmadik, hanem a második legyen a „meggyilkolandók”

listáján.[27]

A per egész tákolmánya éppúgy, mint az ügyet kísérő propaganda a szellemi

kiskorúsítás, egy nép szellemi kiskorúsításának a kísérlete volt. A lét józan

feltételei megszűntek ebben a propagandavilágban. Valóságnak kellett elfogadni a

valótlant, kialakult egyfajta költött valóság s ennek a szabályai szerint

kellett élni és hinni. Ha nem véres drámák kövezték volna e költött valóság

útját, azt lehetne mondani, hogy az „Alice a csodaországban” mesevilágának

valótlan valósága érvényesült.

Ez a pszichózis aztán jelentős szerepet játszott maguknak a vádlottaknak a

megdolgozásában. Józan emberi ésszel nem lehet elképzelni, hogy régi hivatásos

forradalmárok, pártaktivisták, képzett katonák vállalkozzanak olyan

képtelenségek végrehajtására, mégpedig szakmailag olyan amatőr módon, ahogy a

vádirat mondta, és ahogyan maguk is vallották. Mi történt tehát? Még a rendőri

kínzások sem magyarázzák meg e jelenséget, e készséges vallomást. Akaratbénító

vegyszerekről sem tudunk ez esetben, olyan preparálásról, mint a

Mindszenty-perben. Hogyan történt tehát meggyúrásuk? A per több életben maradt

szereplője csaknem egyöntetűen azt a magyarázatot adja, hogy a nyomozók két

fogást alkalmaztak: egyrészt apelláltak a vádlottak párthűségére, másrészt azt

ígérték nekik, hogy még ha látszatra el is ítélik őket, kivégzésükre nem kerül

sor, sőt titokban majd legtöbbjüket szabadon bocsátják.

Péter Gábor alvezére, az ÁVH helyettes főnöke, Szűcs Ernő például az egyik

vallatásnál kedélyes hangot ütött meg s nyíltan megmondotta Szász Bélának, a

kémkedéssel vádolt rabnak, hogy: „Megnyugtathatom, senki felelős ember, senki

közülünk magát kémnek nem tartja.” A rab meglepett kérdésére, hogy hát akkor

miért nem engedik szabadon, hosszú magyarázat következett arról, hogy a párt

mindenek felett áll, s ha a pártnak most szüksége van e perben egy ilyen

vallomásra, egy régi párttagtól elvárhatja, hogy ezt megtegye. „A párt kéri

magát arra, értse meg a helyzetet, miképp számos más régi kommunista megértette,

hiszen maga se tegnap került a mozgalomba. Érti már?” — mondotta Szűcs Ernő

ezredes. Tanulságos és minden időkre klasszikus dokumentum, amit erről a

szenvedő alany, az egykori idealista kommunista, éppen ekkor meggyötört rab,

mindezek után magában gondolt, majd leírt: „Bólintottam. Értem. Az ezredes egy

metafizikai személyiség, a nagy P-vel írott és ejtett Párt nevében szól… Mi a

párt? Ki a párt? Tartópillére az a bürokrata, aki a … központba hívatott, hogy

kommünikét adasson ki velem egy soha el nem követett szabotázs leleplezésére;

épülettéglája az a magyar vagy francia munkás, aki gépe fölé hajol és nem

sejtheti, mi történik, az ő nevében is, Budapesten, az Andrássy út egyik

háztömbjében; jövendőbeli reménye meg talán az a diák Bolognában vagy

Dél-Amerikában, aki épp most olvassa Marx szellemes elemzését III. Napóleon

államcsínyéről. De nem a diák, nem a munkás, hanem a bürokrata, Szűcs Ernő, az

orosz alezredes és kivált Fjedor Bjelkin altábornagy, a kormányzó cselekszik a

párt nevében.”[28] Az egyik katonai vádlottat, Korondyt maga az ÁVH-főnök, Péter

Gábor hitegette. Korondy már a kommunizmus előtt tiszt volt, régi katonacsalád

sarja. A per idején a bíró, az ügyész, a lapok és propagandakiadványok mindig

szorgalmasan hangsúlyozták, hogy a vádlott Korondy „volt csendőrtiszt”. De

elhallgatták, hogy Korondy a háború végén átállt az oroszokhoz, egy oroszvezette

partizánegységben harcolt a németek ellen Buda, pontosabban a Gellérthegy

ostrománál. Most azonban a párt szemében diffamáló „csendőr” jelzőt kellett

hangsúlyozni, a kommunista érdem nem passzolt bele Korondy koncepciós szerepébe.

Péter Gábor rávette, hogy vallja azt: Rajk 1948 októberében megbízta, hogy a

puccs idején tartóztassa le Rákosit és társait, Pálffy pedig 1949 áprilisában

azzal bízta meg, hogy majd szállja meg a pártközpontot, a postát, rádiót stb.

Mint fogoly, a per előtt, a 29-es cellában Korondy elmondotta ezt társának. A

cellatárs hitetlenkedett: Hát ki fogja ezt komolyan venni? Hát lehetséges így

összeesküvést szőni, hogy egyszer utasítást kap a kormány letartóztatására, majd

jóval később, miközben semmi sem történik, hozzáteszik, hogy szállja meg majd a

fontos központokat? Mintha az országban nem lenne fegyveres rendőrség és orosz

hadosztályok? A Péter Gábor által megdolgozott Korondy azonban így válaszolt:

„Látod, hát ez az. A vallomás valóban hülye képtelenség és a kutya se hiszi el,

hogy egy hivatásos katona ilyen, még a csecsemőlogika szerint is együgyű

puccskísérletre vállalkozzék.” A cellatárs megkérdezte Korondytól, milyen

büntetésre számít. A tiszt válasza: „Péter Gábor azt mondja, alighanem öt—hat

évre fognak elítélni. De mivel ez politikai per, és a beavatottak úgyis tudják,

Főpróba a tárgyalás előtt

hogy sose esküdtek össze, még büntetésem felét se fogom letölteni. Ha elültek a

per hullámai, szép csöndesen kieresztenek a hátsó ajtón. És Péter szerint addig

sem lesz rossz sorom.” A cellatárs tovább tamáskodott: „Úgy véled, mindez

készpénznek vehető?” Korondy vállat vont: „Nézd, Péter Gábor tegez engem,

pajtáskodik és tréfál velem. Tudom, bolondság volna ezt túlértékelni. De mondd,

mi teteje lenne, hogy megszegjék szavukat és fölhúzzanak? Hiszen kezesbárányként

álltam rendelkezésükre.”[29]

Minden nyomozótiszt hasonló módon és hasonló sikerrel dolgozott. Annak a Bokor

ügyvédnek, aki, mint Rajk rokona koronatanú volt arra, hogy Rajk a

Horthy-rendőrség besúgója lett — ennek a Bokornak Décsi Gyula volt az egyik

„kezelője”. Ugyanaz a Décsi Gyula, aki — még egy éve sem volt — az esztergomi

érseki palotából elhurcolta Mindszenty bíborost. Bokor gyanútlanul és

lelkiismeretesen készült a betanított vallomásra és a tárgyalásra, mert azzal

kecsegtették, hogy estére már otthon vacsorázhat. Felvette szép civilruháját,

elbúcsúzott cellatársától, mondván, hogy őt ide már vissza se hozzák. Elrebegte

tehát a visszamaradó fogolynak az utolsó istenhozzádot s őreivel megindult a

tárgyalásra.

A főtárgyalás előtt már napokon át jól tartották a rabokat. A biztos szabadulás

ígérete mellé álomszép kedvezményeket is kaptak, bőven volt kávé, tea, sütemény,

gyümölcs, cigaretta. Vizsgálati fogoly számára ez mind „mi szem- s szájnak

ingere”. Ebben a barátságos klub-atmoszférában aztán Bjelkin kormányzó orosz és

magyar gépezete szakadatlanul dolgozott: színházi rendezők szaktudásával

végezték a betanítást és többször is főpróbát tartottak a vádlottakkal:

„Tüzetesen elemezték nemcsak a szöveget, de a mozdulatokat, sőt, a taglejtések

apró részleteit is. A kopasz, intellektuális MVD-tiszt bemutatta például

Bokornak, a számos viharos tényállást látott ügyvédnek, miképp hajoljon meg a

bíró emelvénye előtt, hogy a közönség önérzetes szabad embernek, ne pedig

megfélemlített, alázatos pincerabnak tekintse.[30]

Bokor doktor aztán öntudatosan meghajolt a bíró előtt, s elmondta, hogy Rajk

rendőrspicli volt. Korondy százados is meghajolt s elmondta a gyerekes katonai

puccs együgyű meséjét. S nemcsak a kis Korondy, hanem a magasrangú

Pálffy-österreicher is meghajolt s elmondta az összeesküvők munkásellenes

terveit. És meghajolt végül maga Rajk László is, mert mint Bokor, Korondy,

Pálffy, ő is elhitte, amivel biztatták, elhitte, amit ígértek neki.

Ki ígért Rajk Lászlónak és mit ígért?

Rajk László „meggyőzését” nem kisebb személy vállalta, mint maga a

belügyminiszter.[31] A Mindszenty-pert lebonyolító és így már eléggé gyakorlott

Kádár János. Kádárt ráadásul még baráti kötelékek is fűzték Rajkhoz, a család

bizalmába fogadta, s ő volt a keresztapja Rajk László és Júlia fiának.

Hogy mit vállalt és mit végzett Kádár János Rajk cellájában, azt természetesen

mély titok borította és soha senki nem tudott volna meg semmit se, ha évek

múlva, 1955-ben nem alakul ki egyfajta versengés Rákosi Mátyás és Kádár János

között. A pártban akkor többen szerették volna eltávolítani az élről Rákosit és

Kádár János személyét rebesgették, mint aki Rákosi helyére léphetne. Rákosi

Mátyás azonban riválisok leküzdésénél sohasem válogatott az eszközökben s

Kádárai szemben is volt ilyen eszköz a kezében. A Központi Bizottság egyik

ülésén Rákosi azzal válaszolt Kádár egyik, személyét érintő bírálatára, hogy —

lejátszott egy hangszalagot, egy beszélgetést. A Központi Bizottság tagjai

dermedten hallgatták a beszélgetést: a felvétel Rajk cellájában készült, az

emlékezetes 1949-es esztendőben. S ekkor, most, 1955-ben, mikor már a párt

kezdte rehabilitálni Rajkot s Rákosi egyik bűnének éppen a Rajk-pert tartották,

Rákosi előszedte a bizonyítékot: nem ő, hanem valójában Kádár a főbűnös a

Rajk-ítélet létrejöttében. Mert a hangszalag megörökítette s most tanúsította,

ahogy Kádár János magyarázza barátjának és minisztertársának, ott, a cellában,

hogy „hagyjon fel végre az ellenkezéssel, álljon a párt rendelkezésére, segítsen

Tito eretnekségének a megbélyegzésében”. Kádár hangsúlyozta a fogoly Rajknak: „A

pártvezetőségben senki sem tartja bűnösnek Rajkot, sőt, még inkább nagyra

becsülné, ha magára venné ezt az áldozatot. Hisz, ugye, az illegalitásban, a

spanyolországi nemzetközi brigádban, vagy az ellenállási mozgalomban is

nemegyszer kockára tette életét. Most nem az életét kívánják, csak erkölcsi

öngyilkosságot. Mert a per után, mégha esetleg halálra ítélik is, ki nem végzik,

csak eltüntetik. Családostól üdülni küldik majd a Krímbe, aztán pedig, más

néven, más helyütt, képességeihez méltó jelentős munkát bíznak majd rá.”[32]

Bokor ügyvéd az esti, első otthoni vacsorára gondolt a tárgyaláson — s még aznap

este belökték régi cellájába. Soha többé nem látta a szabad világot, évek múlva

börtönében halt meg, a váci rabkórházban.

Korondy Bélát felakasztották.

Pálffy-Österreichert felakasztották.

Pálffy, aki hitt az ígérgetéseknek, most nem akart hinni az ítéletnek.

„Becsaptak bennünket!” — kiáltotta rémülten.[33]

Halálra ítélték Szalai Andrást, a párt ifjúsági vezetőjét, halálra Szőnyi

Tibort, a káderosztály vezetőjét. Másokat életfogytiglanra s egyéb súlyos

börtönbüntetésre ítéltek. Szalai András még a bitó alatt sem akarta elhinni,

hogy a párt rászedte, Rákosi becsapta. „Hogy tűrheti ezt Rákosi?” — mondta

csodálkozva, mikor már nyakán volt a kötél.[34]

És halálra ítélték s azon nyomban kivégezték Rajk Lászlót is.

Hullottak a kommunista fejek — kommunista bárd alatt.

E hihetetlen történet, mely mégis igaz, e kommunista öncsonkítás és önfeladás

láttán méltán kérdezzük: miért? Mi volt, kommunista szempontból, a racionális

oka és célja ennek a vörös máglyának és önégetésnek?

Amit racionálisan nem lehet megérteni, annak van irracionális magyarázata. Az

egyik az, hogy Rajkék „a bitófa önkéntesei”. Hogy ti. a bíróság előtti

magatartásukat inspirálta az eszméhez, párthoz való hűség, a munkásosztály

ügyének hozott áldozat, az imperializmus elleni küzdelem szolgálata. Most így

kívánta a pártérdek és a munkásosztály élenjáró állama, a Szovjetunió, tehát

megtették, amit kívánt. (E könyv szerzője minden jóindulata és erőfeszítése

mellett sem tudja elfogadni ezt az elterjedt irracionális magyarázatot, s

beleélő intuíció híján, szegényes fantáziájával, a maga ideológiamentes eszével

inkább úgy gondolja, hogy a bitófa önkénteseire sokkal inkább hatott az ígéret:

ha vallanak, akkor életben maradnak s előbb-utóbb kiszabadulnak.)

Bármi lett-légyen is Rajkék, a fogoly Rajkék irracionális magatartásának

mozgatója, Rákosi Mátyás magatartásának mindenképpen racionális magyarázata van.

A pert Sztálin kívánta, Tito megbélyegzésére. Sztálinnak mindez nem volt új.

Küzdőtársaiban riválisokat látott, s egyiket a másik után tönkretette. Zinovjev,

Kamenyev, Radek, egyik követte a másikat, mindegyik végigjárta az utat, amelyet

most egy Rajk Lászlónak kellett megjárnia. Sztálin kívánt, s Rákosi teljesített.

Sőt, túlteljesített. Mert Sztálin nem kedvelte Rákosit, lenézte, többször

gúnyolta is a kövér kis emberkét, volt idő, mikor le is akarta váltani. Rákosi

tehát annál buzgóbban teljesítette a parancsot.

Másodszor, Rákosi maga sem bánta, ha egy-egy vetélytársától szabadulhat. Rajk

ugyan nem volt olyan befolyásos a pártban, mint belügyminiszteri tiszte alapján

bárki is hitte. Mert a belső körbe, a Moszkvából jött emigránsok, a moszkoviták

körébe sohasem engedték be. Rákosi, Gerő, Farkas Mihály, Révai együttesének

A Rajk-ügy okai

kommunista szentélyét ez a vakhitű, valamikor tán idealista kommunista nem

léphette át. De a négyesfogatnak útjában állt.

Harmadszor Rákosi tulajdonképpen kezdettől fogva a kis-Sztálint játszotta

Magyarországon. Mindenben vakon utánozta, klikkjével együtt, a szovjet mintát.

Magyarországon is mindennek úgy kellett lefolynia, ahogy a Szovjetunióban az

elmúlt évtizedekben: felszámolni a burzsoáziát, a földesurakat, a nagytőkét, a

polgári pártokat, a szociáldemokráciát, a fekete reakciót és végül — a FRAKCIÓT.

A frakciók letörésének színjátéka mindig hasznos, mert minden irányban

dokumentálja a párt erejét az egység biztosítására. Magyarországon a pártban

valójában nem volt, de kellett itt is ilyen frakció, kellett olyan párttag, akit

erkölcsi halottá lehet nyilvánítani —- erre szemelte ki Rákosi Mátyás Rajkot.

Miért Rajkot? Mert emigrációját nem Keleten, hanem Nyugaton töltötte. S a jelen

koncepciós per Tito nyugati kapcsolatait akarta bizonygatni. Rajk, Szőnyi

„nyugati” kommunisták voltak, s nyugati volt az a szociáldemokrata vádlott is,

Justus Pál, aki alig egy éve még segédkezett Marosán Györgynek és a

kommunistáknak a szociáldemokrata pártot megsemmisítő fúziós puccsban. Rajk és

„bandája” elítélése tehát jól szolgálta a nagy moszkvai célt: a szovjet orbitus

teljes elszigetelése Nyugattól, a sorompók teljes lezárása, a vasfüggöny teljes

leeresztése, ebben a vonatkozásban is.

Rajk valójában nem volt nemzeti kommunista. Csak nem volt moszkovita.

Egyénisége, származása is arra predesztinálta, hogy őt szemeljék ki a zinovjevi

sorsra. Gazdag, módos, szász eredetű, erdélyi családból származott, nagypolgári

miliőben lett forradalmár, ezért mondhatta már az első hivatalos közlemény, hogy

az összeesküvők között nincs munkás és paraszt.

S végül a Rajk-per azért is jól és jókor jött Rákosinak, mert politikája nem

hozott gyümölcsöket, vezetésének kudarcai kezdtek országos bajokban mutatkozni.

Így aztán volt a pártban más, akire mindent rá lehetett hárítani, akit oda

lehetett állítani a tömegek elé: ott a bűnös, ő a hibás.

Legvégül pedig a célok és az okok között szerepel az a lényeges szempont, hogy a

párt mindig új és új ürügyet keres és teremt — újabb erőfeszítések

megkövetelésére. Minden, valamely nagy agitációs eszközökkel létrehozott

látványos esemény jogcím arra, hogy a társadalomtól új, nagy, sőt még nagyobb

munkát követeljenek a szocializmus megvédése és építése érdekében. A párt egyik

polgári propagandistája a per után sietett levonni a tanulságot. Eképpen:

„Az amerikai imperializmus e magyarországi szervezetének leleplezése

megerősítette egész népünket politikai öntudatában és hazafias érzésében.

Emlékszünk: a Rajk-tárgyalás után milyen elemi erővel lángoltak fel a dolgozók

munkafelajánlásai… Emlékszünk: nem sokkal Rajk és bandájának elítélése után az

első ötéves tervkölcsön jegyzése valóságos népszavazás volt azok mellett az

eszmék mellett, amelyeket Rajkék, Titóék és washingtoni gazdáik megpróbáltak

meggyalázni.”[35]

Mindez — Sztálin óhaja, egy rivális eltávolítása, a Szovjetunió és a szovjet

párt utánzása, Nyugat elleni gyűlölethadjárat, újabb termelési kampány

elindítása —, mindez szerepelt Rákosi Mátyás számvetésében.

De egyre nem számított, egyet még csak nem is sejthetett. Nem sejthette, hogy a

Rajk-per lélektani hatása a magyar kommunistákra végzetes lesz, éveken át

negatívan munkál s hogy ez, társulva a már amúgy is agyongyötört egyéb rétegek

lelkiállapotával, egyik mozgatója lesz a világtörténelem első nagyméretű

antikommunista forradalmának.

Mert hagyományos, különösen pedig totalitárius rendszereket nem lehet megdönteni

a rendszer néhány belső elemének közreműködése nélkül. A francia forradalmat nem

kis részben az uralkodóházzal rokon orleánsi ház intrikája, a Palais Royal

gúnyolódása, vagyis egy arisztokrata klikk áskálódó vetélkedése robbantotta ki s

e lehetőség láttán mozdultak meg a tömegek. Mutatis mutandis Magyarországon is,

bármily tömegelkeseredés volt is a bázisa a forradalomnak, a nép alig

mozdulhatott; hogy mozduljon, ahhoz szükséges volt a párt, a hatalom jelentős

elemeinek megrendülése. És éppen ezt indította el a rövidlátó Rajk-per. Az egyik

volt kommunista koronatanú, Szász Béla diagnózisa: „A Rajk-ügy okozta

lelkifurdalás és másnapos erkölcsi kóválygás, éppen a vakhitükben megcsalatott

kommunistákat állította szembe a legmerészebben és legtevékenyebben a kommunista

párttal. Minden a visszájára fordult: az erkölcsi halottá nyilvánított Rajk

kivégeztetése erkölcsi csődbe kergette a magyar kommunista pártot, a

terrorcselekedet pedig, ami a párt egységét és hatalmát volt hivatott

fitogtatni, végső következményében atomizálta és kis híján megsemmisítette a

pártot.”[36]

Így társultak erkölcsi csődbe kergetett kommunisták és a kommunista párt által

megtiport magyar tömegek 1956-ban a barikádnak ugyanazon oldalán, a magyar

népfelkelésnek ezért lettek részesei egykor vakhitű kommunisták.

Mert ez a vakhit — ez is rendkívül tanulságos — valójában érthetetlen módon a

legtöbbjénél a Rajk-perig tartott, sokaknál azon túl is. Az ideológiai vakhit

eladdig ténylegesen vakká tett máskülönben csiszolt intellektueleket. A

Rajk-perig, vagyis amíg nem kommunistákon, hanem másokon csattant az ostor, a

kommunista eszme fanatikusai nem vették észre, mi folyik körülöttük, és általuk,

az országban. A Rajk-per, melyen felháborodtak, e per előtt más változatokban

már többször lezajlott, de azon nem háborodtak fel. A Rajk-per koholmányait és

mechanizmusát maga Rajk László találta ki és alkalmazta katolikus diákok,

kisgazda képviselők, szociáldemokrata tradicionalisták likvidálására. Bjelkin

kormányzó gépezete tudatosan kiprovokálta és kiagyalta, s döntő politikai

változásokra használta fel a gyöngyösi esetet, a körúti gyilkosságot, a

pócspetri tragédiát, a Kovács Béla-ügyet. De a vakhitűek erre mind találtak

pártszerű magyarázatot: csak a földesurak ellen, csak a burzsoázia ellen, csak

az egyház ellen, csak Mindszenty ellen, csak a munkásegység árulói ellen, csak,

csak, csak… Hogy ez a „csak” hovatovább az egész országot jelentette, s egyéni

és kollektív tragédiákat okozott tűzzel-vassal, vérrel, erőszakkal,

csalárdsággal, azt a Rajk-perig a vakhitű kommunisták nem tudták, vagy nem

akarták észrevenni. Való igaz! Mily jól mondotta Aldous Huxley, hogy a

fanatizmus vakká tesz. És embertelenné. Vagy ahogy Diderot tán még világosabban

kifejezte: „Egyetlen eszmétől barbárrá válhatunk.”

De a Rajk-per nemcsak azért volt kísérteties, mert a magyarság számára addig

ismeretlen és szokatlan jelenséget tárt fel — kommunisták ölik a kommunistákat.

Hanem azért is, mert e per több elítéltjén egyfajta istenítélet teljesedett be,

a bírák, akaratuk ellenére, egy magasabb igazságszolgáltatás eszközei voltak. Az

elítéltek itt, most, igazságtalanul vádolva ártatlanok voltak, de mintegy

bűnhődtek olyan bűnökért, melyeket korábban ők követtek el ártatlanokon.

Mert 1947-ben Donáth György és Dalnoki Veress Lajos halálos ítéletének

kimondásakor a tárgyalási terem egyik páholyában dölyfösen és diadalittasan ott

ült Pálffy-Österreicher és vezérkara, a jól végzett munka tudatában, hogy

Donáthot és társait ők juttatták ide a bíró elé s innen a bitófára. Rajk László

pedig, mint a jelenet tanúi mondják, 1947-ben valóságos nemi gyönyörrel

„leplezte le” Kovács Bélát, s a pártközi értekezleten élvezte, hogy egy Tildy,

egy Nagy Ferenc, egy Veres Péter hogyan remeg, retteg attól, hogy most az ő

nevét mondja majd Rajk, őt említi, mint akiről szintén kiderül, hogy részese az

összeesküvésnek. És Szalai András kommunista ifjúsági szervezetének

Murderers murdering murderers

verő-osztagai és agitprop-brigádjai ütötték-aprították a katolikus fiatalokat és

rombolták-rabolták a cserkészotthonokat, denunciáltak és denunciálásra

ösztökélték diáktársaikat, gyerekeket uszítottak apjuk-anyjuk, egész „reakciós”

rokonságuk ellen.

De — és ez még tovább fokozza a kísértetiességet — a véres dráma a Rajk-perrel

sem állt meg, az emberdaráló malom tovább zakatolt: Rajk és társainak mostani

kínzói, a rendőrfőnökök és nyomozók kíméletlen gárdája, a hamis vallomásokra

rábeszélő, hitegetők vezérkara alig néhány hónap vagy év múlva maga is a

pincecellák, penészes rabcellák lakója lett.

1950-ben letartóztatták azt a Szűcs Ernő ezredest, aki Péter Gábor

helyetteseként irányította a Rajk-per vádlottainak megpuhítását. Most már ő is

kémgyanús volt. Utolsó pillanatairól kétféle verzió vált ismeretessé. Egyik úgy

tudja, hogy mikor jöttek érte — ahogy egyszer ő ment Rajkért —, nem habozott,

hanem főbelőtte magát. A másik verzió úgy mondja, hogy elvitték, faggatták, s

mert nem boldogultak vele, saját egykori nyomozótársai egyszerűen agyonverték.

1951 márciusában az államvédelmi hatóság emberei elhurcolták Kádár Jánost, aki

nemrég még belügyminiszter volt. Vele együtt egész sor magasrangú kommunistát

börtönöztek be a párt parancsára. De az ő sorsuk, politikailag, bizonyos

tekintetben fájdalmasabb volt, mint a Rajk-per vádlottaié. Őket ugyanis nem is

vádolták. Perüket nem szellőztették. Sőt, most már nem is volt per, nem voltak

vallomások, nem voltak uszító cikkek. Róluk egyszerűen: nem illett beszélni. Még

csak mártírok sem lettek. Sorsukat a régi elvtársak nem is sejtették, mi több,

nem is merték sejteni. Később, 1956-ban egy-egy részlet kiderült. Például az,

hogy Kádár Jánost idegen hatalmak ügynökének minősítették. De Kádár tagadott.

„Ekkor megjelent az államvédelem egyik ezredese, aki nem volt más, mint Farkas

Vladimír, Farkas Mihály hadseregtábornok fia. Kopasz, harminc év körüli, fáradt

fiatalember, akinek egyetlen érve volt csak: a verés. Kádárt verni kezdték.

Először higannyal kenték be a testét, hogy a pórusok ne kapjanak levegőt. Amikor

ott fetrengett a földön, megérkezett az apa… Kádárt felemelték. Vladimír

odalépett hozzá. Két pribék erőszakosan felpeckelte a volt belügyminiszter

száját és az ezredes, mintegy mellékesen, mint akinek csak szükségét kell

végeznie, beleürített a szájába. Mindenki nevetett.”[37]

1952 legvégén letartóztatták az ország szemében valóságos szörnyalakká vált

Péter Gábort és rendőrsége több vezető tisztjét, így a Mindszentyt elhurcoló

Décsi Gyula ezredest is, aki a Rajk-perben a kis Bokor ügyvédnek megígérte az

otthoni vacsorát, a börtönélet utáni első vacsorát.

Ám nem azért került hurokra, mintha ez a rettenetes pályafutása ember, Péter

Gábor szakadár vagy kém lett volna, vagy megundorodva mesterségétől ki akart

szállni a véres játszmából. Nem ezért, hanem azért dobtak hurkot a nyakára, mert

Moszkvában az öregedő Sztálin rémképeket látott, félt, hogy zsidó orvosai

megmérgezik; vagy egyszerűen újabb összeesküvésre volt szüksége, ezúttal

„cionista-imperialista” összeesküvésre. Moszkvában tehát megkonstruálták az ún.

zsidó orvospert, s valami ehhez hasonlót akart felmutatni Rákosi is

Magyarországon. A Sztálin által lenézett „legjobb tanítvány” most is eminens

akart lenni s ő is produkált egy cionista-kozmopolita összeesküvést. A magyar

kommunista vezetők fürkésző szeme így akadt meg Péter Gáboron. Számukra

„kézenfekvő volt letartóztatni azt az embert, aki amellett hogy zsidó, túl sokat

is tud, kezében tartja a koholt perek és hamis vallomások teljes anyagát”.[38]

De mert a moszkvai cionista összeesküvésben is voltak nem-zsidók, Péter Gáborhoz

most odacsapták a teljesen árja Décsi Gyulát is, mint cionistát, ezt a hírhedt

fogdmeget, aki valamikor régen, mielőtt rátette kezét Magyarország prímására,

papnövendéknek indult.

Így került most rendőrkézre a rendőrség, az ÁVO és ÁVH rettegett főnöke,

tízezrek hóhéra. Péter Gábort egy szép napon bedobták az Andrássy út 60. egyik

sötét cellájába. Ismerős helyre került. Hogy úgy mondjuk, hazatért. Ezúttal

azonban más minőségben.

Számára, számukra így végződött a Rajk-per.

Legyünk tárgyilagosak. A börtönökbe sok olyan kommunista is került, aki tiszta

emberi jellem volt és becsületes idealista. Volt marxista, aki a négy fal között

felidézte magában gyermekkori imádságait, s volt, aki egyik pirinyó zárkájában

sorstársként gondolt a magyar egyházfőre, felfedezve, hogy ugyanitt „fogsága

idején Mindszenty hercegprímás a falba véste nevét és körülkerítette Jézus szíve

sugárkévés szimbólumával…”[39]

De Péter Gábor és a Péter Gábor-félék, Décsi és a hozzá hasonlók szomorú vége

nem egyéb, mint — miként egy börtönkálváriát megjárt, szociáldemokrata

tájékozódású magyar író, Ignotus Pál mondotta —, mint mikor „gyilkosok

gyilkolják a gyilkosokat.”[40]

Murderers murdering murderers.

[1] Savarius, Vincent: Minden kényszer nélkül, Brüsszel, 1963. — 57. o.

[2] Le Monde, Paris, 23—24. Oct.

[3] „Rajk László és társai a népbíróság előtt”, Budapest, Szikra, 1949. — 61. o.

[4] Vándor, Györgyi: A rémület éjszakái, München, 1974. — 29. o.

[5] Savarius, Vincent: i. m. — 63. o.

[6] Vándor, Györgyi: i. m. — 31. o.

[7] „Szabad Nép”, Budapest, 1949. június 19.

[8] Savarius, Vincent: Rajk László hűsége, Irodalmi Újság, Párizs, 1959.

szeptember 15.

[9] Fejtő, Francois: Ungheria, Einaudi, 1957. — 35. o.

[10] „Szabad Nép”, Budapest, 1949. június 24.

[11] „Szabad Nép”, Budapest, 1949. június 24.

[12] „Független Magyarország”, Budapest, 1949. június 20.

[13] „Szabad Nép”, Budapest, 1949. június 26.

[14] „Független Magyarország”, Budapest, 1949. június 18.

[15] Fejtő, Francois:i. m. — 38. o.

[16] Fejtő, Francois: i. m. — 40. o.

[17] Rajk Endre a szerzőhöz, Walchsee, 1950 április

[18] Rajk, László és társai — 40—41. o.

[19] Rajk, László és társai — 52—53. o.

[20] Rajk, László és társai — 62. o.

[21] Rajk, László és társai — 137. o.

[22] Rajk, László és társai — 156. o.

[23] Rajk, László és társai — 155. o.

[24] Ignotus, Pál: Political Prisoner, London, 1959. — 83. o.

[25] Rajk, László és társai — 62. o.

[26] Boldizsár, Iván: összeesküvés a magyar nép ellen, Budapest, 1952. — 94—95.

o.

[27] Nógrádi, Sándor: Új történet kezdődött, Budapest, Kossuth, 1966. — 167. o.

[28] Savarius, Vincent: Minden kényszer nélkül — 197—198. o.

[29] Savarius, Vincent: i. m. — 188—189. o.

[30] Savarius, Vincent: i. m. — 246. o.

[31] Aczél, Tamás — Méray, Tibor: Tisztító vihar, London 1959 — 222. o.

[32] Savarius, Vincent: i.m.— 213—314. o.

[33] Ignotus, Paul: i. m. — 83. o.

[34] Ignotus, Paul: i. m. — 83. o.

[35] Boldizsár, Iván: i.m. — 97. o.

[36] Savarius, Vincent: Irodalmi Újság, Párizs, 1959. szeptember 15.

[37] Aczél — Méray: i.m. — 222—223. o.

[38] Aczél — Méray: i.m.— 225. o.

[39] Savarius, Vincent: i. m. — 208. o.

[40] Ignotus, Paul: i. m. — 104. o.

Forrás: Csonka Emil, “A forradalom oknyomozó története 1945-1956”.

---

Back to Table of Contents