A Magyar Lobbi 2007. január 6-i akciólevelének „Egy magyar kartoték: hozzáférhetőek az FBI-jelentések” című tétele. Peter W. Klein publicisztikája a New York Timesban, 2007. január 4-én. Sajtóanyag lévén itt összefoglalva, a lényegi idézetekkel. A téma közvetlenül érinti ennek az archívumnak az olvasóit: az 1956-os menekültekről az amerikai hatóságok is vezettek aktákat, és ezek 2007-ben kezdtek automatikusan feloldódni a titkosítás alól.

A kiindulópont

Klein azzal kezdi, hogy azon a héten az amerikai kormány megkezdi több százmillió hidegháborús dokumentum automatikus feloldását — egy törvény alapján, amely a 25 évnél régebbi titkos akták őrzésének költségét és vesződségét hivatott csökkenteni. Az Alger Hiss, Theodore Hall, valamint Julius és Ethel Rosenberg nevét viselő dossziék között lesz egy „Frigyes Klein” feliratú is: az apjáé, Fred Kleiné.

Ki volt az apja

„My father was never a spy, never a member of the Communist Party.”

1956-ban hajóval érkezett az Egyesült Államokba, a forradalom idején menekülve a kommunizmus elől. Nappal a cincinnati Ford-futószalagon dolgozott, éjjel fűnyírókat élezett, és néhány év alatt összespórolt egy kis házra valót. Klein egyetlen mondattal jellemzi az apja politikai világképét: számára az árulás azt jelentette, hogy valaki nem Amerikában gyártott autót vesz. Az FBI mindezek ellenére az érkezése napjától aktát vezetett róla.

Mi állt az aktában

J. Edgar Hoover személyes feljegyzést küldött a CIA igazgatójának, amelyben Klein apját aktuális érdeklődésre számot tartó személyként nevezte meg; az ügyet Alan Belmont vitte, a hivatal egyik vezetője, akinek kulcsszerepe volt a Rosenberg-ügyben. Klein mindezt egy információszabadság-törvény szerinti kérelem nyomán tudta meg, egy családkutatás részeként: ötven FBI-oldalt kapott, tele az apja nevével, a lapszéleken elmosódott „SECRET” bélyegzőkkel.

A vád eredete egyetlen hajóúti veszekedés volt. Az apja egyszer megemlítette, hogy az átkelés során összeszólalkozott egy másik menekülttel — egy ismeretlen emberrel, egy olyan városból, ahol soha nem járt. Az akta szerint ez az ember azt állította egy amerikai hadseregbeli századosnak, hogy Klein apja ÁVO-s ügynök volt Tatabányán, hogy kihallgatta és megverte őt a rendszer bírálatáért, majd munkatáborba küldte.

„The story was a complete fabrication.”

Az akta 1963-as bejegyzése

Az ügy több mint egy évtizedig maradt nyitva. Klein szerint a dossziéban van egy hátborzongató, 1963-as titkos feljegyzés, amelyben egy beépített ember a cincinnati magyar közösségen belül azt jelentette a tartótisztjének, hogy „pletykákat hallott egy Klein nevű családról, akik nem érintkeznek a magyar csoporttal”. Klein megjegyzése erre: az, hogy hét évvel az érkezésük után még mindig ilyen szintű megfigyelés folyt a családja háta mögött, elárul valamit a Red Scare kóros paranoiájáról.

A Frigyes Klein-aktát végül 1968-ban zárták le — akkor, amikor a besúgó magyarországi szülővárosából származó emberek elismerték egy FBI-különleges ügynök előtt, hogy Klein apja nem volt a titkosrendőrség embere.

Amiért megírta

Klein egy hivatalos figyelmeztetéssel vitatkozik: L. Britt Snider, a folyamatban a Fehér Házat tanácsadóként segítő volt hírszerzési tisztviselő ugyanabban a lapban arra intett, hogy a dokumentumok többsége unalmas, és a hivatalok az érdekesekkel és fontosakkal kezdjék. Klein ellenveti, hogy az apjáéhoz hasonló akták érdekessége és fontossága sem lebecsülendő — már csak azért sem, hogy a hidegháborús korszak kínos örökségei ne ismétlődjenek meg.

És hogy ez nem elméleti aggály, arra a friss példát is hozza: egy szíriai informátor jelentette a New York-i rendőrségnek, hogy öt általa ismert arab fegyvereket importál öngyilkos merénylethez. Több hét, több mint harminc New York-i rendőrségi ügynök, szövetségi vámhatóság, FBI és izraeli bűnüldözés bevonása után kiderült, hogy a „fegyverek” valójában ékszerek voltak. Ahogy az apja esetében, az informátornak itt is bosszúja volt, és hazudott a hatóságoknak.

A zárlat a párhuzamot előre vetíti:

„Twenty-five years from now, some unsuspecting son may stumble across a file about his own father — a patriotic, law-abiding Arab immigrant whose name inexplicably ended up on a list.”
(Huszonöt év múlva egy mit sem sejtő fiú talán a saját apjáról szóló aktába botlik — egy hazafias, törvénytisztelő arab bevándorlóról, akinek a neve megmagyarázhatatlanul került rá egy listára.)

Peter W. Klein a British Columbia Egyetem újságíró-doktori iskolájának adjunktusa volt a cikk megjelenésekor.