Ha december elején a Csíki-havasok és a Hargita tájain havazni kezd, fehér
karácsonyunk lesz — mondogatják elégedetten a székelyek.
Havazik, hát hóban, fehér tájban indulhat neki az ember az erdélyi hegyeknek.
Megkeresni azt a nem nagy, nem is kicsi fenyőt, amely egy érintésre megremeg, és
lehullatja magáról a puha bundát. Hófehér gallérral, behavazott kucsmával,
járatlan csapásokon lehet most bandukolni az erődben. Szarvasok és medvék,
farkasok és őzek vágta ösvények vezetnek tovább. A karácsonyfás ember pedig
elcipeli otthonába a kiszemelt fát, hazaviszi az örömet.
A csíksomlyói kegyhely téli fénye messzire világít a sötét éjszakában. Olyan szép
múltja, történelmi és kulturális jelentősége van a templomnak, a klastromnak, a
mindkettővel szoros kapcsolatban álló intézményeknek, szokásoknak, mozgalmaknak,
hogy szinte külön fejezetet képeznek Csík vármegye történetében.
A Kis-Somlyó lábánál álló ódon templom a katolikus székelység régi szent helye —
a nyugati kereszténység egyik legkeletibb őrhelye. Mily sokan gyűltek itt össze
évszázadokon át, bemutatva hódolatukat Mária, Boldogasszony Anyánk, régi nagy
Pátrónánk előtt.
A szentélyben, a főoltáron fényár övezi Mária kegyszobrát. Fel-felhangzik az ének
a csodatevőért: Békét adj szívünknek, békét családunknak, békét nemzetünknek,
békét a világnak. A hársfából faragott, 2,27 méter magasságú szobor Máriát
ábrázolja, karján a kis Jézussal. Fején nehéz korona, arca mosolygós.
Karácsonykor ünneplőbe öltözik a lélek, békesség költözik az otthonokba.
Meggyújtják a gyertyákat. Mennyből az angyal… Ó, gyönyörű szép titokzatos éj…
A közeli Csíkszeredából éjféli zarándoklat indul a csíksomlyói Ferenc-rendi Mária-
kegytemplomhoz. Százak meg százak kelnek útra gyalog vagy autóval az éjféli misére
s még előtte a betlehemi játékra. A jászol a kis Jézussal a Szent Ferenc-oltárnál
áll. A gyerek- és ifjúkorú szereplők évszázados rigmusokkal üdvözlik az
újszülöttet.
Az éjféli szentmise után megtisztult lélekkel indul otthonába a tömeg. A fiatalok
egymásba kapaszkodnak, csúszkálnak a havas, jeges úton. Vidám magyar szó, kacaj
tölti meg az utcákat. Hazatérve — régi szokás szerint — terített asztalhoz ül a
nép. Töltött káposzta párolgó illata kelti az étvágyat. Vége az adventi böjtnek.
Megeszik, miként a helyi tájszólás ejti, a Mária radináját. Somlyó hegye immár
sötétbe burkolózik. Komor fenség. Csupa titok és várakozás. Őrzi az emberek örömét.
Fenyő a Hargitán
Földrengés, vagy villámcsapás alatt
A Hargitán egy szikla meghasadt.
Tenyérnyi rés volt. Az esők, a szelek
Mind vittek abba néhány porszemet.
És évek múlva oda hulatott
Madár, vagy szél egy kis fenyőmagot.
Az a mag megszerette ott a földet,
S más tavasszal már mint kis fenyőfa zöldelt.
Gyökereit sziklába kellett vágja,
– S mégis egyre szebb lett a koronája.
Száz szél vihar támadta, hogy kidöntse,
-De csak annál erősebb lett törzse.
Őseink az ily fenyőktől tanulták meg talán,
Hogyan lehet megélni a Hargita oldalán.
És mi, mai székelyek is ha élni akarunk,
A kőből is kenyeret kell szoritson a karunk.
