Félig nyúzott bakkecske

Egyszer hol volt, hol nem volt, volt a világon egy ember, annak volt két fia meg egy kecskéje. Azt mondja egy reggel az ember a nagyobbik fiának: – Hajtsd ki, fiam, ezt a kecskét legelni, de olyan helyre hajtsd, ahol jóllakhatik. A fiú kihajtotta szép füves helyre; evett a kecske, evett, míg úgy jól nem lakott, hogy alig bírt megmozdulni. Akkor kérdezi tőle a fiú: „Kedves kecském, jóllaktál? Elég füvecskét kaptál?” Felelt a kecske: „Úgy jóllaktam, mint a duda, egy szál fű se fér több belém.” Ezzel a fiú hazahajtotta, otthon kérdi az apja a kecskétől: „Kedves kecském, jóllaktál? Elég füvecskét kaptál?” Felel a kecske: „Jaj, jó gazdám, dehogy laktam, mint a kutya, úgy koplaltam.” Megharagudott erre az ember, mindjárt elkergette a fiát a háztól. Másnap reggel mondja a kisebbik fiának: – Hajtsd ki most te, fiam, a kecskét, de jó helyre hajtsd, mert ha éhen hozod haza, úgy jársz, mint a bátyád. Kihajtotta a fiú még szebb füves helyre, mint a bátyja, jól is lakott a kecske megint úgy, hogy alig bírta. Akkor kérdezi tőle a fiú: „Kedves kecském, jóllaktál? Elég füvecskét kaptál?” Felelt a kecske: „Úgy jóllaktam, mint a duda, egy szál fű se fér több belém.” Ezzel a fiú hazahajtotta, otthon megint kérdi az apja a kecskétől: „Kedves kecském, jóllaktál? Elég füvecskét kaptál?” Felel a kecske megint: „Jaj, jó gazdám, dehogy laktam, mint a kutya, úgy koplaltam.” Ez még jobban megharagította az embert, elkergette ezt a fiát is. Harmadnap reggel nem volt kire bízni a kecskét, maga hajtotta ki az ember. Még szebb füves helyre vitte, mint a fiai, a kecske úgy jóllakott, hogy csak eldűlt, mint egy darab fa. Kérdezi tőle az ember: „Kedves kecském, jóllaktál? Elég füvecskét kaptál?” Felel a kecske: „Úgy jóllaktam, mint a duda, egy szál fű se fér belém.” Ezzel hazahajtotta az ember. Otthon kérdi tőle: „Kedves kecském, jóllaktál? Elég füvecskét kaptál?” Felel a kecske: „Jaj, jó gazdám, dehogy laktam, mint a kutya, úgy koplaltam.” Nagyon megharagudott erre az ember, most látta, hogy a két fiát is ártatlanul kergette el a háztól. – No hiszen megállj, kutya kecske, majd meglakolsz te ezért! Elővett egy éles kést, a kecskét megkötötte egy fához, elkezdte nyúzni elevenen. Mikor már félig megnyúzta, megszólalt a kecske: „Jaj, jaj, jaj, jó gazdám, ne húzd le a bundám, úgy jóllaktam, mint a duda, egy szál fű se fér több belém.” Erre aztán félbehagyta a nyúzást, eloldta a fától a félig megnyúzott kecskét. A kecske amint megszabadult, elkezdett szaladni árkon-bokron keresztül. Szaladt, szaladt, egyszer egy rókalyukhoz ért, abba belebújt. Ott aztán meghúzta magát szépen. Egyszer jön haza a róka, beszól a lyukba: – Ki vagy, mi vagy lyukamba, lyukamba? „Én vagyok, bém vagyok, félig nyúzott bakkecske; szarvaimmal tusálok, bajuszommal szurkálok, szaladj mindjárt, mert megdöflek.” Megijedt a róka, elszaladt a farkashoz. – Farkas komám, gyere hamar, ördög van a lyukamban. Odamegy a farkas a lyuk szájához. – Ki vagy, mi vagy, róka komám lyukába, lyukába? „Én vagyok, bém vagyok, félig nyúzott bakkecske, szarvaimmal tusálok, bajuszommal szurkálok, szaladj mindjárt, mert megdöflek.” Megijedt a farkas is, elszaladt a medvéhez. – Jaj, komám, gyere hamar, ördög van a róka koma lyukában. Odamegy a medve is a lyukhoz, beszól rajta: – Ki vagy, mi vagy, róka komám lyukába, lyukába? „Én vagyok, bém vagyok, félig nyúzott bakkecske, szarvaimmal tusálok, bajuszommal szurkálok, szaladj mindjárt, mert megdöflek.” Megijedt a medve is, elszaladtak mind a hárman. Szaladtak, szaladtak, egyszer előtaláltak egy sündisznót. – Hová szaladtok, medve koma? – kérdi a sündisznó. – Jaj, szaladjunk, te is szaladj, ördög van a róka koma lyukában. – Nem szaladok én, gyertek vissza, hátha ki tudnám onnan riasztani. – Már hogy tudnád, én csak erősebb vagyok, farkas komám is, mégse tudtuk – felel a medve. – No csak próbáljunk szerencsét – mondja a sündisznó. Visszamentek hát; beszól a sündisznó a lyuk száján: – Ki vagy, mi vagy, róka koma lyukába, lyukába? „Én vagyok, bém vagyok, félig nyúzott bakkecske, szarvaimmal tusálok, bajuszommal szurkálok, szaladj mindjárt, mert megdöflek.” De a sündisznó nem ijedt meg, hanem összegombolyította magát, begurult, elkezdte szurkálni minden oldalról a nyúzott részét a kecskének. Ez se vette tréfára a dolgot, kiugrott a lyukból. Idekint aztán mindjárt megismerték őkelmét a medve is, farkas is; megfogták, széjjeltépték, jó lakomározást csaptak belőle. Ha széjjel nem tépték volna, az én mesém is tovább tartott volna.

Forrás: Arany László — Magyar Népmesék.