2006. október 23-án a forradalom ötvenedik évfordulóján Budapesten rendőri oszlatás, könnygáz és gumilövedék volt. A Magyar Lobbi november 17-i száma hat levelet közölt, amelyeket Lipták Béla naplófeljegyzéseire válaszul kapott – ő maga vezette aznap a műegyetemi felvonulást a Bem térre. A rovat címe: „Hat levél az önromboló évfordulóról”.

Dzsingisz Gábor: „nagyon naiv vagy”

A Hollandiában élő, magyar származású volt miniszter október 17. óta Magyarországon tartózkodott, és a holland televízióban kellett kommentálnia a 23-i adást.

„Érdekes, hogy megállapításaid és nézeted egészen azonosak mindazzal, amit én is tapasztaltam. Te is a törésvonalak betemetésében látod a megoldást. […] Azon fáradozok, hogy előbb-utóbb egy új nemzeti kerekasztal keretében létrejöhessen a kiegyezés és a jövőt alkotó megegyezés. Sokan szimpátiával fogadják e törekvést, de hozzáteszik: »nagyon naiv vagy«. Mindez lehet, de más megoldás nincs.”

A MEFESZ-megemlékezésről: „nagyon hiteles volt és a történtekhez méltóan folyt le. Szerintem az a generáció még nem annyira megöregedve sántikált be a megemlékezésre, hogy ne lenne képes szellemi erejét egységbe kovácsolva pozitív kihatással lenni a mai Magyarországra.”

Lipták válasza: „A magunkfajtát a cinikus vagy letargikus emberek »naivnak« neveznek, és úgy érvelnek, hogy »Te nem érted, nem élsz itthon!«, s ezzel egyben megmagyarázottnak is tartják tétlenségüket.” A nemzeti kerekasztalról: „Annak érdekében, hogy abban pártérdekek ne érvényesülhessenek, házigazdának mi a Magyar Tudományos Akadémiát vagy a köztársasági elnöki hivatalt gondoltuk.”

Ugyanebben a levélben tett fel egy kérdést, amely ennek az archívumnak a szempontjából külön súlyos:

„Te mit csináltál az UFHS anyagoddal? Nekem sok MEFESZ-UFHS anyagom van 1957-59-ből, sajnálnám, ha halálommal elvesznének. Van valami központi intézmény, mely gyűjti, kartotékolja ezeket a kiadványokat, levelezést s egyéb dokumentumokat?”

Gábor: a kiárusítás 1988-ban kezdődött

„Teljesen megértem kiábrándulásodat, csalódásodat, szégyenérzetedet a történtekkel, de főleg annak okaival kapcsolatban. A magyar javak kiárusítását már 88-ban kezdték el, ezt saját tapasztalatomból tudom. (Hiltinek szerveztem egy gyárat Kecskeméten.) Ezzel kapcsolatban komoly nézeteltéréseim voltak a magyar tárgyalókkal, akiket hibáztattam azért, hogy felkészületlenül, dilettánsan viselkedtek […]. A Hiltiékkel pedig azért volt problémám, mert a szememre hányták, hogy én miért a magyaroknak segítek és nem a Hiltinek, mikor őtőlük kapom a fizetésem.

Ezzel kapcsolatban nem akarom elhallgatni azt sem, hogy az Antall- és a Fidesz-kormányok is folytatták ezt a kiárusítási politikát, hogy a nagy ígéreteiknek gyorsan eleget tudjanak tenni. Senki nem mert egy lassabb fejlődést, egy nagyobb autarkiára kimenő politikát propagálni. Persze a kommunisták utódai még ezen is túltettek.”

Lipták válasza: „nemzetünk mai, háromfelé szakított állapotában azzal segíthetünk a legtöbbet, ha átadjuk az otthoniaknak tapasztalatainkat, gondolkodásmódunkat és kapcsolatrendszerünket.”

„Dönci”: a rektor szabotázsa – és mi van Orbánnal?

„Sajnos betegségem miatt nem tudtam veletek tartani, és ezért is értékes nekem színes beszámolód. […] A hetvenes években én alapítottam meg az Energia Clubot a National Bureau of Standardsnál.

Szomorú, hogy volt (de még ma is) kommunisták, mint a Műegyetem rektora, hogyan szabotálták a forradalom ünneplését. Ha ezektől meg lehetne szabadulni! Mi a véleményed Orbánról? Szerintem valahogy kicsúszott a kezéből a kezdeményezés.”

Lipták válasza a lehető legóvatosabb, és érdemes teljesen idézni:

„Nem szívesen beszélek pártokról, politikusokról, nem szívesen választok oldalakat, de azt megjegyzem, hogy a pesti srác áldozatának 50. évfordulójához, az ő áldozatukra való méltó megemlékezéshez nem volt méltó a napi politika előtérbe kerülése, vagy az utcai nagygyűlések, s ebben mindkét oldal hibás volt.”

Bencsics Klára: a nap órarendje

A montreali levélíró – aki korábban a 16 pont emlékművének szoborterveiről is szavazott – részletes beszámolót küldött arról, hogyan telt az évforduló Budapesten:

„Kerestem okt. 23-án a Műegyetemnél 2 óra tájban, sajnos nem találtam, így családommal együtt kimentünk a Dunapart oldalán rendezett emlékműavatásra. […] Akkor már értesültem a rektor intézkedéséről. Különben a Bazilikában is ott voltam, de úgy láttam, hogy kevesen vettek részt a misén; engem a lengyelek megjelenése hatott meg.

A Műegyetemtől mi is átmentünk az Astoriához, csak metróval, mert NEM mentek villamosok a hidakon!! A metró meg NEM állt meg a Kossuth téren és az Astoriánál.

Este mi is elmentünk vacsorázni, miután az Astoriától elmentünk a Rádióhoz, hiszen nekem ott ért véget 50 éve ez a nap. Meggyújtottuk gyertyáinkat az ott elesettekért, majd a Kecskeméti utcában lévő MAGYAR étteremben megvacsoráztunk. Féltízig maradtunk ott. Pár napja olvastam az MNO honlapján, hogy abban az étteremben este 8 rendőr bement és összeverte a vendégeket… innen felhívtam az éttermet, s az üzletvezető állítása szerint igaz volt a hír, csak távozásunk után történt, 10 órakor. Sok turista vacsorázott akkor, s egy kanadai lány a WC-be bújt el. Miért álltak meg ott a rendőrök és verték botokkal a vendégeket, még mindig nem tudjuk.”

Az összegzése: „Szerintem az egész szkizofréniás megemlékezés volt. A hivatalos szervek szépen feldíszítették a hidakat magyar zászlókkal, de nem mentek át villamosok Pestre az ünnepélyre, és a metró sem állt meg azokon a helyeken. Hiába volt ünnepély az Operában, beszélt szépen Sólyom László, ha egy egész hadtest rendőr kivonult a tömeg szétverésére. Ráadásul még azonosító sem volt rajtuk, hogy az esztelen brutalitásukat megbüntessék.”

A levél végén: „Gratulálok az érdemrendhez, és örülök, hogy nem fogott kezet a volt gyilkosok segédjével (már valaki kérdezte, hogy vajon Lipták Béla hogyan vette át a kitüntetést?). […] Részemről nem megyek addig haza, amíg ez a kormány van hatalmon.”

Lipták válasza rövid volt: „Mint az alábbi BBC-riportból láthatja, igyekezetünk nem volt teljesen eredménytelen. A kisebbségeink sorsát ismertető tábláinkat az erdélyi sajtó is közölte, s így érezhették ott élő honfitársaink, hogy nem mindenki feledkezett meg róluk.”

Levente: „az ellenség mi vagyunk”

Az utolsó levél a legkeserűbb, és négy pontban fogalmazza meg, mire szolgált szerinte az őszödi beszéd nyilvánosságra hozatala: „1) az évforduló beszennyezése, 2) a nemzet megosztottságának tartósítása, mélyítése, 3) a nép megfélemlítésének elkezdése, 4) a propagandistáknak 3 évet biztosítottak »bizonyítványuk« megmagyarázására. Eddig az első hármat megvalósították.”

Történelmi párhuzamokat sorol – az 1947-es kékcédulás választást, az 1948-as Sziklakápolna-tüntetést, amelynek kimenetelét a 2006. október 23-ival azonosnak látja –, majd:

„Minden külső megszálló hatalom nélkül a belső, »az ötödik hadoszlop« átvette az uralmat, és egyelőre nem úgy néz ki, hogy elmozdíthatóak. Ez a legszomorúbb, mert az ellenség mi vagyunk!”

És a zárómondat, amely Lipták egyik mondatára felel: „Béla, mint mondtad: az igazságnak súlya van! Sajnos a polkolban és az otthoni exkommunisták által feltalált és gyakorolt democsokráciában nincs súlya.”

Forrás: Magyar Lobbi, 2006. november 17.