VMF

 

HÍRLEVÉL

A
Vajdasági Magyar Folklórközpont

tagsági
értesítoje 1-2.

 

Durindó és
Gyöngyösbokréta

Bácstopolya – 1999.
október 9-én és 10-én

A Durindó és
Gyöngyösbokréta Szabályzatának 10. Szakasza alapján a Durindó és
Gyöngyösbokréta Fesztiváltanácsa 1999. július 8-án megtartott ülésén meghozta

 

A XXIII. DURINDÓ és a XXXVI. GYÖNGYÖSBOKRÉTA
MÓDOSÍTOTT _{SZERVEZÉSI SZABÁLYZATÁT}

 

1. szakasz

A XXIII.
Durindó és a XXXVI. Gyöngyösbokréta Fesztivál (a továbbiakban Fesztivál) a
vajdasági magyar népzenei együttesek és néptánccsoportok hagyományápoló és
népművészeti alkotó tevékenységének ifjúsági és felnőtt kategóriájú
szemléje, amelyet az idén Bárdos Lajos zeneszerző, karnagy és zenetudós
életműve előtt tisztelegve tartunk a mester születésének 100.
évfordulója jegyében.

2. szakasz

A fesztiválon
minden bejegyzett szólista, énekcsoport, népdalkórus, énekes és hangszeres
együttes, zenekar, néptáncegyüttes felléphet.

3. szakasz

A Fesztivált
1999. október 9-én és 10-én tartják Topolyán.

4. szakasz

A Fesztivál nem
verseny jellegű, de minden résztvevő teljesítményét értékeli a
Fesztivál Szakbizottsága.

5. szakasz

A
Fesztiváltanács július 20-ig eljuttatja Szervezési Szabályzatát minden
vajdasági község művelődési szervezetének, hogy az együttesek és
szólisták felkészülhessenek a Fesztiválra.

A Fesztiválra
való jelentkezési lapok beküldésének határideje 1999. szeptember 1. Hibás,
hiányos, vagy határidő után érkezett jelentkezési lapokat nem fogad el a
Fesztiváltanács.

6. szakasz

A Fesztivál
műsora két egyenlő részből áll. A szólisták és a népzenei
együttesek a Durindó, a néptáncegyüttesek pedig a Gyöngyösbokréta keretében
mutatják be műsorukat. A Durindó műsora október 9-én, a
Gyöngyösbokréta műsora pedig október 10-én lesz.

7. szakasz

A Durindó
műsorában énekes, hangszeres, meg énekes-hangszeres szólisták lépnek fel.
A szólisták műsorideje nem haladhatja meg a 3, az együtteseké pedig a 7
percet.

8. szakasz

A
Gyöngyösbokréta mindhárom műsorában a hagyományos és művészeti
néptáncot bemutató együtteseken kívül a népszokásokat előadó csoportok is
szerepelhetnek. A táncegyüttesek műsorideje legfeljebb 7, a népszokásokat
bemutató csoportoké 12 perc lehet.

9. szakasz

A Fesztivál
műsorát a Fesztiváltanács által kinevezett öttagú szakbizottság kíséri
figyelemmel és szakmai, művészeti, valamint esztétikai szempontok szerint
értékeli a résztvevők teljesítményét. A Szakbizottság értékelése és
elemzése a Fesztiváltanács jelentésének szerves részét képezi, melyet
legkésőbb 2000. február 1-éig minden résztvevőnek írásos formában
eljuttat.

10. szakasz

A Fesztivál
szereplői emlékjelvényt, a szólisták, együttesek és szakvezetők
emléklapot, a fellépők egyesületei pedig emléktárgyat kapnak.

11. szakasz

A Fesztivál
résztvevőinek számát, a fesztiváltanács, a fellépések sorrendjét a
műsorbizottság, a kísérőrendezvények programját, a
szervezőbizottság javaslatára a Fesztiváltanács hozza meg. A szervezőbizottság
javaslatára mind a Durindóra, mind a Gyöngyösbokrétára vendégegyütteseket is
meghívhat a Fesztiváltanács.

12. szakasz

Mindazokról a
kérdésekről, melyeket ez a Szabályzat nem rendez, a Fesztiváltanács külön
határozatokkal dönt.

13. szakasz

A XXIII.
Durindó és XXXVI. Gyöngyösbokréta módosított szervezési szabályzatának
elfogadásával érvényét veszti az 1999. február 10-én hozott szervezeti
szabályzat.

 

Topolyán, 1999. július 8-án

A Fesztiváltanács elnöke

Varga Péter s.k.

 

Őriz bennünket a
múlt

Nincs kizárva,
mint ahogyan a mai világban semmi sincs kizárva, hogy esetleg valamelyik
ősöm itt, emellett a kis patak mellett ezelőtt sok száz
esztendővel szükségét érezte annak, hogy áldozatot mutasson be a fa
szellemének, vagy valamelyik Istennek, de az is lehet, hogy csak
egyszerűen itt vert sátrat, állította fel jurtáját, s megpihent
családjával a hatalmas forgatagban, amilyen csak népvándorlások idején van.
Valami oka, valamilyen megmagyarázhatatlan, érthetetlen oka kell, hogy legyen
annak, hogy itt, a mai gébárti mesterséges tó partján valami úgy álljon össze,
földek és egek erővonalai úgy találkozzanak, hogy egy lelkes társasággal
ekkora kozmikus erővel vessem magam munkába, s próbáljam a lehetetlent:
megmenteni a múlt tűnő értékeit a jelen kóválygó
érték-összevisszaságának, foszló értékrendjének. Lehet, hogy a fejem hajtottam
le a jurtában ugyanúgy, a tér pontjainak ugyanazt a formáját foglaltam el saját
testemmel, mint ősöm akkor; s így valamiféle kapcsolat, folytatódás vehette
kezdetét, összekapcsolódhatott egy pillanatra múlt jelen és jövő, kezet
fogtak egymással a világokat mozgató törvények állandósult részei: az értékek,
a mindenkoron s mindent mozgató értékrendek.

Hogy tudjunk mibe
kapaszkodni. Hogy tudjuk kik vagyunk. Hogy tudjuk, miért vagyunk. Hogy tudjunk
mi szerint élni, és hogy tudjuk, mi van fenn és lenn, hogy az életnek gyökere,
fája van, ágai, virágai és gyümölcsei. Hogy őrizni tudnak bennünket az
emlékek, s hogy tanúi lehetünk ezen tudnivalók végnélküliségének, örökkévalóságának
akár egy szőnyegen is.

Nemzetközi
népművészeti tábort szervezett a zalaegerszegi Gönczi Ferenc Általános
Művelődési Központ Kézművesek Háza Gébárton Skrabut Éva
vezetésével a határon túli magyar pedagógusok számára 1999.július 5-től
11-ig. A tábor vezetője Bércziné Szendrő Csilla népi iparművész
volt, aki a tojásírás területén kifejtett páratlan tevékenységével szerzett
magának hírt és címet. A már évek óta kialakult kapcsolatnak köszönhetően,
mely az előbb említett szervezet és a Vajdasági Magyar Folklórközpont
között jött létre, magam is részt vettem az idei munkában.

Négy több
helységből érkezett vajdasági kézműves dolgozott, tanult még rajtam
kívül a tó mellett ebben az időközben, s mondhatom, mindannyian megéreztük
azt a megmagyarázhatatlan jelenséget, amiről a fentiekben meséltem, de ezt
tanúsíthatták oktatóink is, akik fáradtságot nem kímélve a nap minden
szakaszában mást sem csináltak, csak tanítottak; mi, pedagógusok meg, –
akasztják a hóhért – tanultunk, sőt még talán azt sem bántuk volna, ha
leosztályozzák munkánkat – habár az egész folyamatnak nem is ez lett volna az
értelme. Púlai Lászlóné a népviseleti babák készítésével ismertette a
táborlakókat. A kézzel varrott, a fejet is saját kézzel előállított baba
varrása nagyon jó módszer ahhoz, hogy a gyerekekkel közösen varrják meg itthon
a pedagógusok saját tájegységük viseletét. Ezért még az itthoni hímzéseket is
mintának használtuk fel, a mintavétel és a szerkesztés módszerét is
megtanultuk. Gömbös Kati nemezjátékokat készíttetett velünk. Sokat tudhattunk
meg azonban a nemezszőnyegek, s az egész jurtának az elkészítéséről
is. Nevéhez fűződik egyébként a tábor mellett felállított
népvándorlás-korabeli nemezsátor, a jurta magyar típusának megalkotása is. Az
egész vezérsátor puszta létével, látványával is mély benyomást tett ránk, mely
azóta is munkára ösztönöz. Czár János a népművészet mestere. Mestere
annak, hogy hogyan lehet elkápráztatni a gyerekeket, oktatóikat egyaránt azzal,
hogyan lesz a szalmából angyal, csuhéból harang, kukoricából baba, vagy
kukoricaszárból bólogató páva. Terményekből készítettünk népi
gyermekjátékokat vele. Zalai hímeseket a táborvezető, Bércziné
Szendrő Csilla segítségével festettünk, aki a természetes anyagokkal való
festés terén is útmutatót adott mindannyiunknak.

Minden
tevékenység oktatói természetesen a szakmai továbbképzés céljából nem csak
gyakorlati, hanem elméleti útmutatót is adtak. Ismerkedtünk a szakirodalommal,
szemléltettek videofelvételekkel, fényképekkel, ami szintén a továbblépést
szolgálta az adott érdeklődési területen. Minták s mintagyűjtemények
váltottak gazdát, sok és nehezen szerzett tapasztalatot cseréltek a táborlakók.

Nagyon szép
kísérőprogramjaink is voltak: jártunk a Göcseji Falumúzeumban,
megtekintettük a Történelem és népművészet című kiállítást a Városi
Hangverseny- és Kiállítóteremben, valamint a Kézművesek Házában
működő Kézműves Iskola végzős hallgatóinak
vizsgadarabjaiból összeállított kiállítást a Városi Könyvtárban. Színházi
előadás is volt műsoron: a Zalaegerszeghez közeli Egervárban, az
erdei szabadtéri színpadon Goldoni: Két úr szolgája című művét
tekintettük meg a marosvásárhelyi színársulat előadásában.

A búcsúesten egy
valószínűleg honfoglalás kori magyar étel volt vacsorára, melynek az íze
még most is a számban van. A neve még talán vonzóbbá is teszi: áldos. Csak
olyan hozzávalókból készítette Takács Ferenc fafaragó mester, amit honfoglaló
eleink használhattak azokban a fentebb emlegetett forgatagos, zűrzavaros
időkben. Ez a testi és lelki útmutató és útravaló azóta is táplál,
lelkesít. Általa is megéreztem a múltat, annak mérhetetlenül hatalmas,
időtlen értékeit; magamon éreztem a tekintetét, mely figyel s irányít.

Lelkesedtem, s
lelkesedem azóta is emiatt az idő és térbeli kirándulás miatt, hiszen
találtam társakra határon innen s túl, múltban s jelenben az önmegvalósításnak
olyan tevékenységeiben, melyeket szűkebb és tágabb környezetem már-már
feled, vagy feledni akar, s boldog vagyok, megerősödöm, ha ilyenkor nem
érzem magam egyedül, ha vagyunk még néhányan, akiket őriz a múlt.

Ugyanis
őrizhet másokat is, mindenkit, csak ki kell lesni, hogy hol a szeme, aztán
– szembenézni vele.

(Varga Attila – Szabadka)

 

 

 

 

 

 

A SZEGÉNYSÉG KULTÚRÁJÁBÓL
TEREMTETT KINCSEK….

A
Magyar Művelődési Intézet Népi Iparművészeti Titkársága,
valamint Mezőkövesd
 Közösségi Háza
hirdette meg ez évben is az ORSZÁGOS KIS JANKÓ BORI hímzőpályázatot,
melyre ezúttal immár XXII. alkalommal került sor. A pályázatra beérkezett,
megyénként már előzsűrizett anyag újabb elbírálása során elismert
szakemberekből álló zsűri döntött arról, hogy mely darabok kerülnek
majd bemutatásra a hímzőpályázat kiállításán. A bírálóbizottság által
példaértékűnek minősített darabokból álló kiállítás megnyitója
Mezőkövesden, 1999. június 26-án volt, ahol vidékünk népi hímzőinek
hat alkotása is pannóra és különdíjban részesült.

A
Vajdasági Magyar Folklórközpont immár négy éven át folyamatosan szervez népi
hímző tanfolyamokat. A volt hallgatók számára képzett népi hímzők és
népi hímző-szakkör vezetők Bácska, Bánát, és Szerémség magyar
falvaiban még képzésük idején megkezdték, és azóta is folyamatosan végzik a
fellelhető egykori paraszti-népi lakástextiliák és viseleti darabok
 fehér lyukhímzéses díszítményeinek
felgyűjtését. A felgyűjtött anyagot Folklórközpontunk
STÚDIÓFOGLALKOZÁSain rendszerezzük, dolgozzuk fel. Az ornamentika új
megfogalmazásával, újraértelmezésével készülnek új darabjaink, így éltetve
tovább az arra hivatott mintakincset. Az új darabok megtervezésénél igyekszünk
a hagyományos szerkesztési elveket követni, melyek alapszempontul szolgálnak
ahhoz,
 hogy a tárgyon a hiteles,
 népies jelleg domináljon, viszont a
lakástextil vagy viseleti darab úgy esztétikai, úgy használati értéke
megfeleljen a mai kor követelményeinek. Az így készült tervek alapján született
13 pályamunka közül hat alkotás állta ki a próbát, és került bemutatásra.

A
kiállítás megnyitóján dr. Gelencsér Katalin, a NEMZETI KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG
MINISZTÉRIUMA KÖZMŰVELŐDÉSI OSZTÁLYÁNAK FŐOSZTÁLYVEZETŐJE
megnyitóbeszédében többek között a következőket mondta:

Ebben
a XX. sz.-ban, ebben a fogyasztói-gépi, elárusodott és elanyagiasodott
társadalomban az olyan kiállítás, mint amilyen ez, olyan értékeket és
mélységeket mutat meg nekünk, amelyek tér és eszköz, szín és forma, a hagyomány
és ősi értékeink bemutatásával örvendeztetnek meg bennünket.

A
szegénység kultúrájából teremtett kincsek, olyan üzeneteket tudtak és tudnak
közvetíteni vagy továbbítani, melyek nemcsak országos-nemzeti, hanem egyetemes
emberi szinten is, a magyar nép teremtő erejének legnagyobb bizonyságait
szolgáltatják.

Amelyek
valami egyetemes emberi folyamat részeiként hoznak nekünk üzenetet, mert a
beregi hímzéstől a bujákiig, a Vajdaságban készült hímzéstől a
matyóföldi hímzésig, a legkülönfélébb népi formák és üzenetek világából adnak
nekünk olyan élményt, amelyeket ezek nélkül a művek nélkül nem élhetnénk
át. Gazdagítják az életünket, a környezetünket és olyan üzeneteket hordoznak,
amelyek arra utalnak, hogy ez a kultúra, ez a néptudás, ez olyan kincs, amelyet
nem lehet előhívni, magától van, teremtő erőként vonz.

Barsi
Hajna etnográfus, a kiállítás szakmai rendezője szakmai értékelésében
elmondta, hogy a Kis Jankó Bori nevével jelzett országos pályázat
megalapításától kezdve az évtizedek során a hímzők legrangosabb,
legelismertebb megmérettetésévé nőtte ki magát, ahol szerepelni igen nagy
elismerést jelent.

A
bírálóbizottság a kezdetektől kialakult, kikristályosodott bírálati elvek
alapján, a következő szabályokat tartotta szem előtt: az adott hímzés
köthető-e valamely népi típushoz, stílushoz?
 Megfelel-e a képviselt stílus a szerkesztési, színezési és egyéb
szabályoknak? Milyen az alapanyag, milyen a kompozíció? A kivitelezés nem
hagy-e kívánnivalót maga után? Tudott-e az alkotó egyéni stílust belevinni
munkájába úgy, hogy azzal nem borította fel a hímzéstípus alapvető
követelményeit? Tudott-e a hagyomány megőrzése mellett valami újat, ma is
felhasználhatót adni?

Az
idei pályázatra 126 alkotó juttatta el pályamunkáját, amely 511 tételben 606
hímzést tartalmazott. Ezeket a munkákat a következő kiváló szakemberek
bírálták el:

1.
Borbély Jolán, etnográfus, a zsűri elnöke, 2. dr. Flórián Mária,
etnográfus, 3. dr. Varga Marianna, etnográfus, 4. dr. Fügedi Márta, etnográfus,
5. dr. Schwalm Edit, etnográfus, 6. Bors Gizella, iparművész, 7. Barsi
Hajna, etnográfus.

A
szigorú bírálat során 75 alkotó 185 tételben 224 db. hímzéssel állta ki a
próbát, ami a pályázatra beérkezett összes összes pályamű 36%-át teszi ki.

Az
egyharmadrészt kitevő kiemelt, úgynevezett “A kategóriás”
 minősítést szerzett tárgy igen nagy
számú, ami a kiállított munkák magas színvonalát jelzi. Erősíti ezt az a
tény is, hogy 20 tervező részesült díjazásban. A pályázók közül 44-en
rendelkeztek népi iparművész címmel, 8-an voltak a népművészet
mesterei, 1 alkotó pedig a népművészet ifjú mestere.

A
rangos rendezvényen, Kolenák Ibolya népi hímző szakkörvezető, és
Erdélyi Viktória hímző Szenttamásról, Zuberec Vera hímző
Újvidékről, Vince Amália népi hímző szakkörvezető, Bárdos Valika
népi hímző szakkörvezető, és Blesić Katica
 hímző Szabadkáról mint kivitelező,
valamint Raj Rozália népi hímző oktató, a STÚDIÓFOGLALKOZÁSok
vezetője mint tervező vehették át a Magyar
Művelődési Intézet különdíját.

(Szabadka,
1999. 07. 13.
   Raj Rozália – népi
hímző oktató)

“Mi nem az ördög
útját járjuk”

/Gondolatok Moldváról
– A II. Külsőrekecsini Tánctábor kapcsán/

A címadó mondatot
Fehér Márton, Külsőrekecsin legjobb hegedűse szájából hallhattuk az
augusztus 1-je és 8-a között Moldvában megrendezett Csángó Táborban.
Mielőtt valaki arra gondolna, hogy a prímás ezzel a moldvai csángó emberek
igaz hitére, erkölcsi tisztaságára, és az évszázados elzártság következtében
megmaradt életmódjára – harmonikus együttélésére a természettel – utalt, bizony
téved. Az előbbi megállapítások teljesen igazak, azonban az ott élők
számára annyira természetesek, hogy azokról egyáltalán nem is beszélnek.

A mondatnak van
egy másik értelme is, de annak megértéséhez a román nyelvre is szükségünk van.
Az erdélyi és magyarországi táncházakban is népszerű moldvai tánc a Drumul
dracului, azaz Az ördög útja. Így tanulta ezt édesapjától a kiváló furulyástól,
Legedi Andrástól Legedi László István, aki Külsőrekecsinben kavalon és
furulyán tanította játszani a táborlakókat. “Klézsén így mondják, mivel a
táncot járva nem a többi táncban megszokott egyenes utat követik lépéseikkel,
hanem cikk-cakkban letérnek arról.” – mondta tanítványainak.

A
külsőrekecsini Fehér Márton azonban másképp tudja: szerinte a tánc neve
Drumul dragului, vagyis A kedvesem útja. Egy hang csupán a különbség, mégis
mekkora az eltérés! “Az egyszerű hívő ember nem szívesen veszi
szájára az ördög szót, tart annak démoni erejétől. A szeretőjéhez
vezető, sok-sok kitérővel tarkított útról azonban már szívesen beszél.”
– vélekedett a prímás.

Hogy mit tegyen
szegény táncházas, ha helyesen szeretné nevén nevezni az előbbi táncot? Az
ördögbe is, egyszerű a válasz: ha klézseiesen járja, hívja Az ördög
útjának, ha rekecsiesen, akkor meg A kedvesem útjának. És ne feledkezzen el
arról, hogy a moldvai csángó táncok nagy része román és magyar hatások
keveredéséből alakult ki.

 

Mi változott
tavaly óta?

A tábori iroda
falára egy üres lap is felkerült, melyen arra kérték a táborozókat, hogy írják
fel, mit tartanak a legnagyobb változásnak az előző táborhoz képest.
A válaszokat röviden így lehet összefoglalni: a fejlődést. A kifestett
kultúrházat, a beüvegezett ablakokat, a frissen ácsolt ülőkés
illemhelyeket, zuhanyozókat. Jó volt látni, ahogy Szarka Marica és táncosai már
gyakorlottan mutatják a városi vendégeiknek az egymást gyorsan követő
lépéseket. A helybeliek vallásos érzületének és szemérmességének is
köszönhető, hogy nem ritka, ha lány leánnyal, fiú fiúval táncol. A helyiek
és a táborozók közti beszélgetések is sokkal könnyebben beindultak, ha azonos
neműekről volt szó.

Tündik Tamás, a
tábor fő szervezője már a bejelentkezéskor felhívta a figyelmet arra,
hogy a hiányos öltözködéstől, a római katolikus mise ideje alatti
hangoskodástól, a tolakodó viselkedéstől mindenki tartózkodjon. A tábor
hagyománytisztelő rendezvény, befogadóképessége korlátozott; a
vendégfogadó családok felszereltsége, valamint a szálláskörülmények szerények.
Szerencsére az intelmeket mindenki komolyan vette, és egyszer sem fordult
elő olyan esemény – durvaság, megittasodás, tárgyak eltűnése – ami a
városokhoz közeli rendezvényeken sajnos gyakori.

Annak ellenére,
hogy Sára Ferenc, a gyimesi és moldvai táncok elismert gyűjtője és
oktatója nem tudta vállalni a tánctanítás vezetését a táborban, a közel 50 moldvai
táncból a helyi táncosok segítségével több, mint harminccal megismerkedtek a
tábor lakói. Az énekesek több mint tíz moldvai népdalt tanulhattak meg, a
haladó furulyások tíz dallamig jutottak, a kezdők ötöt sajátíthattak el a
hét folyamán a foglalkozásokon, és az esztenánál a “különórákon”.
Mindnyájan büszkék lehetnek arra, hogy azokat eredeti forrásból tanulhatták, és
tudásukat ki is próbálhatták: együtt muzsikálhattak a helyiekkel és az Öves
együttessel, valamint Mandache Aurel hegedűssel, Paun Vasile kobzossal, és
táncolhattak a rekecsiniekkel.

 

Találkozás
nyelvünk és gondolkodásunk régi fordulataival

A táborlakók
közül többen is elkezdték gyűjteni a “csángóul” mondott
szavakat. Eleinte “nem eröst értették” a helyieket, vagyis “nem
talált a beszedjük”, de aztán “gyetot” (nagyon) belejöttek.

A Rózsa
nénitől tanult ének is a feltételes módot nem a megszokott
“volna” szóval fejezi ki:

“Két pár
csizma mi lett lenne, virágom, virágom,

Mik egymásé
lettünk lenne, virágom, virágom.”

“A vacsora
nyolc órakortól kezd” – mondták régiesen a konyhásaink.

“Táncolok
veledvel az este” – szólt oda egy helyi fiú az egyik leánynak.

“Mink sokat
tréfálkodunk es nem szeretjük a rossz beszédet!” – mondta az egyik
rekecsini asszony a szobájuk falán függő, az Utolsó vacsorát ábrázoló kép
előtt. Ám nem csak mondta, hanem tetteivel, mindennapi életével
bizonyította is: egész nap serénykedett – etette a pisleneket (csirkéket),
kézzel csépelte a zabot, gondozta apró gyermekét. Az esti mulatságra pedig
annak rendje-módja szerint elkéredzkedett az urától.

A kissé távolabb
élő nagypatakiak inkább Szabófalvára, és környékére jellemző
esszezését is hamar megszoktuk:

“Moszt az
Iszten házába megyünk” – mondták az ottaniak a reggeli mise előtt.

 

Katolikus
sziget az ortodox tengerben

Az erősen
istenhívő moldvaiak gondolkodására jellemző a nagypataki temető
fatemploma előtt egy kőhalomra tett tábla román felirata: “Ha
keresztény vagy, a köveket nem viszed el!”. És nem viszik el, pedig a
temető kapuja éjjel-nappal tárva-nyitva áll.

“Neveznek
velünk bozgornak (hazátlannak), mert római katolikok vagyunk” – mondta
Legedi István a forrófalvi és klézsei kirándulás során. A “sajnálatos
megnevezést” azonban a román katolikusokra is használják, s ez bizonyítja,
hogy a “hazátlanság” elsősorban a nem-ortodox hitre utal.

A papok a pápa és
az ortodox pátriárka megegyezése értelmében csak románul misézhetnek az
Erdélyen túli területeken – ez az “ára” annak, hogy az ortodox
fennhatóságú részeken egyáltalán fennmaradhat egy katolikus sziget. Camilli
püspök 1824-ben kiadott parancsa még ma is érvényben van, a szomorú benne csak
az, hogy akaratának legbuzgóbb végrehajtói éppen a sokszor szegény csángó
magyar családokból kisgyerekként elszármazott, és a jászvásári Papképzőben
janicsárként átnevelt páterek.

Ennek
tulajdonítható, hogy a rekecsini temetőben csak egy sírfeliraton van
magyar felirat: egy 1956-ban elhunyt egyéves gyermek sírkövén.

Ezért
“feledkeznek meg” szívesen a román történetírás szakemberei a moldvai
települések, földrajzi egységek, folyók nevének magyar eredetéről (pl. a
Szeret és a Tatros folyók esetében).

Ennek a
szemléletnek köszönhető az az 1995-ös könyvégetés Klézsén, amikor a
Moldvai Csángó Magyarok közgyűlése előtt “valakik” azt az
álhírt terjesztették el, hogy a gyűlésre érkező magyarországiak
“el akarják venni a nagy áldozattal felépített templomaikat”. Az
eredmény a magyar ábécésönyvek elégetése lett – mielőtt a félrevezetett
egyszerű emberek egyáltalán megkérdezték volna a helyi szervezőket,
miről is van szó. Ilyen egyszerűen, és sajnos jól működik
korunkban is az emberek hitével való mesterkedés és a rémhírterjesztés.

 

Az előbb
említett egyházpolitikai megállapodásnak az ismeretében válik érthetővé,
hogy a pápa miért nem válaszolt a csángók küldöttségének kéréseire, amikor azok
magyar papokat és magyar miserendet kérelmeztek.

A magyar nyelv
így válik fokozatosan egy vallásügyi probléma áldozatává.

A Bákóban
működő Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, az RMDSZ társult tagjaként
nem ért egyet ezzel, de egyelőre nem tehet mást, mint továbbra is segíti
az Erdélyben magyarul tanulni vágyó csángómagyar diákokat, Csángó Újságot
szerkeszt és hivatalosan is képviseli a csángómagyarok érdekeit. Harcol a
magyar nyelvű mise és iskolai osztály bevezetéséért Klézsén és Pusztinán,
tanácskozást rendez a csángók sorskérdéseiről, összefogja a csángó civil
szervezetek munkáját. Tervet készít a csángómagyarság teljes nyelvi beolvadásának
megakadályozására. Reméljük, hogy a magyarországi és nemzetközi szervezetek
felfigyelnek a szervezet működésére és a jövőben komolyabban is
támogatni fogják.

Ne feledjük
azonban: hogyha nincs a félhivatalos elzártság, és az ott élők makacs
kitartása a nyelvőrzés terén, akkor már nem tudnánk élőben megtalálni
a magyar nyelv egy elfeledett, több mint kétszáz évvel ezelőtti
változatát, ami sokat segíthet magyar kultúránk ősi értékeinek
megismerésében, régi szokásaink és eredetünk megtalálásában, az Európai Unióba
csatlakozásnál is fontosnak kinyilatkoztatott nemzeti értékeink és
azonosságtudatunk megőrzésében.

Bízzunk benne,
hogy egyszer a ma 250 000 lakosú Moldva is (Románia részeként) bekerül az
EU-ba. Reménykedjünk, hogy a magyarul írni és olvasni nem tudó, de magyarul
beszélő 62 000 magyar csángó nyelve és szokásai, zenéje, táncai nem
vesznek addig a feledés homályába. Legyünk optimisták: ha 50 évig sikerült a
szóbeli továbbhagyományozás révén, miért ne sikerülhetne még vagy néhány
évtizedig?

Záhonyi András (Budapest)

 

Véget ért a
kalotaszentkirályi tánctábor – Vajdasági fiatalok vitték el a díjak zömét

Szombaton este ért véget a kalotaszentkirályi
tánctábor. A befejező gálaműsoron népes közönség ünnepelte a
fellépőket, a népdal- és a táncverseny győzteseit. A kicsik
népdalversenyén az első díjat Németh Orsolya és Szép Bálint, a másodikat
Lovász Judit és Kudor Viola osztották meg egymás között. A nagy csoport
győztese Dvorácska Sebastian és Molnár Henriett lett. Nagy sikert aratott
a legényes verseny győzteseinek bemutatója: itt az első helyezést
Varga András, a másodikat Szabados Tamás, a két harmadikat pedig Lázár Attila
és Dvorácska Sebastian érdemelte ki. Első ízben adták ki a híres prímás,
Tárkányi János emlékének az ápolására létrehozott díjat. A kitüntetettek:
Dvorácska Sebastian és Varga András (mindketten Vajdaságból), valamint a
szintén vajdasági Szökős együttes. A szabadtéri műsoron felléptek
Netti Sanyi bácsi tanítványai is, akik egy hét alatt sajátították el
tánctudásukat. Különlegességnek számított a kolozsvári Amare Phara cigány
néptáncegyüttes fellépése. A kalotaszegi kicsi és nagy tánccsoportok mellett
fellépett a balánbányai gyerek néptáncegyüttes és a segesvári román
tánccsoport. Az egy hétig tartó tánc alaposan megviselte a résztvevőket, de
akinek ez mégsem volt elég, siethetett a ma kezdődő válaszúti
tánctáborba, ahol az erdélyi táncházmozgalom egy másik jelentős állomásán
fogadják az érdeklődőket.

(Papp Tamás (HHRF) Tamas.Papp@MEH.HU)

 

Téli szünidei program Zentán

Táncházat rendeztek 1999. január 12-én 17 órai kezdettek az
. aprók. -nak, majd 19 órakor kezdődött a nagyok mulatsága a
zentai Kultúrház előcsarnokában. Ezt a programot a zentai gyerekeknek
szervezték még a téli szünidőben. A táncokat Lukács Imre, temerini
néptáncoktató oktatta, aki már 4 éve tanít Zentán néptáncot. A zenét a
szenttamási SZÖKÖS együttes szolgáltatta.

Az aprók táncházában óvodás és alsós gyerekek
vettek részt, a nagyok mulatságában pedig az idősebbek ropták a táncot.

A gyerekek nagyobb része nem ismerte a
néptáncot. Az aprók közül néhányan félénken álltak be a körbe, és lassan
oldódott fel félénkségük, azonban végül igazi örömmel táncolták és játszották
végig a másfélórás foglalkozást.

Meg kell jegyezni, hogy nagyon fontos az, ha a
gyerekek hallgathatnak igazi népi muzsikát – amit ez alkalommal egy kiváló
együttes szolgáltatott -, mivel más alkalommal erre nemigen kerülhet sor,
hacsak el nem jutnak egy másik táncházba.

Szeretném felhívni szülőtársaim figyelmét
arra, hogy az ilyen és hasonló alkalmakat ne szalasszák el figyelmetlenül,
hiszen adott a lehetőség a gyermekeinknek, és velük együtt nekünk,
szülőknek is; hogy hallgassunk igazi népi muzsikát, igazi népdalokat;
láthassunk – tanulhassunk egy-egy néptánclépést valamelyik tájegység
jellegzetes táncából, és ez igen nemes és nagyon jó dolog. Tudatára kell
ébrednünk, hogy nekünk kell irányítani őket az igazi értékek felé, és
ezzel együtt a közös dolgunk, hogy tovább éltessük őseink csodálatosan
szép zenéjét és táncát . kultúráját.

(Viakter
Éva – Felsőhegy)

 

ZENTAI ESEMÉNY

1999. február 19-én a zentai
Művelődési Házban első alkalommal rendezték meg a Hagyományaink
Ünnepe ’99 elnevezésselközségünk hagyományőrző és
hagyományápoló tagjainak és kisebb közösségeinek első bemutatkozó estjét.

Részt vettek rajta a zentai, felsőhegyi,
kevi és tornyosi műkedvelők, akik a néphagyományból azokat az
értékeket keresik, amelyek a mai életet szebbé tudják varázsolni. A
műsorban felléptek népmesemondók, népdalénekesek és néptáncosok. A
tárgyalkotó népművészet darabjaiból pedig bemutató kiállítást szerveztek.
Nagy örömünkre szép számban jelentkeztek az alkotók, és így az összegyűlt
munkákból egy kis kiállítást is megnyithattunk aznap este.

A kiállított munkák között akadt népi hangszer,
fafaragás, csuhébaba, gyermekjáték, vesszőből készült tárgy, nemez és
hímzés. Mivel Zentán nincs nagy hagyománya a népi hímzésnek, kevés olyan munka
volt, amire igazán rá lehetett volna mondani, hogy népi paraszti hímzés.

A részvevők a műsort követően
szaktanácskozáson vehettek részt, és találkozhattak a szakzsűrivel: Bodor
Anikó, népzenekutatóval, dr. Burány Béla néprajzossal, Nagy István
néptáncoktatóval, Raj Rozália népi-hímzőoktatóval, Tripolszky Géza
művészettörténésszel, nyugalmazott múzeumigazgatóval.

Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki
hozzájárult munkájával ennek az estnek a létrejöttéhez, és mindazoknak, akik
lehetővé tették a kiállítás megszervezését.

Remélem, hogy Zenta polgárai szép számban
tekintették meg a kiállítást és talán lesz olyan is köztük, akiben felmerül a
gondolat, hogy valamit Ő is szeretne megtanulni, és így továbbéltetni.
Magyar kultúránkat csak akkor szerethetjük igazán, ha múltját is jól ismerjük,
és ezeknek az ismereteknek fontos része a néphagyomány.

(Viakter
Éva – Felsőhegy)

 

BÁCSKAI LAKODALOM

 

Borús Rózsa: Bácskai lakodalom,
Topolya, 1998

“Színvonalas a lakodalom, ha
vőfély vezeti.”

 

Talán az első
olyan néprajzi kiadványunkat tartjuk kezünkben, amely csak a szerző
szerény kis nyugdíjából megtakarított tőkéjéből, és a sok kilincselés
után felfedezett hét szponzor anyagi támogatásával jelenhetett meg. Ami a
kiadást illeti, jó tanács volt bőven, csak pénz semmi! Hála Istennek,
akadtak mégis támogatók a nehéz körülmények ellenére is. Köztük Topolya község
képviselő-testülete, a topolyai helyi közösség, az ómoravicai, valamint a
pacséri helyi közösség. E testületek anyagi segítsége szép gesztus, mert nem
haszontalan, értéktelen munkát támogattak, hanem községük hagyományait
segítették közkincsé tenni. A két gazdasági vállalat, a topolyai Agrobačka
és a }.itokombinat Rt., valamint Dániel Margit (Egyesült Államok) támogatása is
példamutató lehet!

Borús Rózsa
évtizedeken át folytatott csendes, feltűnést kerülő, céltudatos,
szinte sziszifuszi, lelkes munkájának gyümölcse ez a könyv. Szerzőnk
szinte megszállottan keresi, kutatja, gyűjti szülőhelye régi paraszti
világának eltűnőben levő, számos körülmény következtében
változásra ítélt népi kultúrájának, hagyományának nyomait, azok beszélt vagy
írásos emlékeit.

Ebben a könyvében
a tanárnő a lakodalomra összpontosít.

A régen a házra,
családi otthonra orientált lakodalomnak XIX. század végi, XX. századi
hagyományait kiváló módszerrel ássa ki szerzőnk adatszolgáltatóinak
emlékezetéből. Mint mondtuk, a bácskai lakodalmak (Topolya, Pacsér,
Moravica, Horgos) tárgyalása, és a bánátira való rövid utalás a központi téma.
Mint egyik recenzense írja: “ilyen minden tekintetben komplex igényű
munka még nem készült”.

Ismerjük, tudjuk,
hogy a lakodalom napjainkban megváltozott módon, a családi házból sátorba,
esetleg vendéglőbe, a vendéglő udvarába költözve még mindig
megtartotta ünnepi jellegét, amely nemcsak étellel, itallal akarja
megörvendeztetni a résztvevőket, hanem esztétikai élvezeteket is kínál
(vers, zene, tánc), valamint kellemes körülmények közötti együttlétet.

A lakodalmi
szokásokhoz ragaszkodó, a helyi hagyományoknak eleget tenni akaró gazdának
segítőtársa, sőt nélkülözhetetlen kisegítője a szertartásmester,
a “vőfény”. A vőfély ugyanis tudta és
“végigjátszotta” az egész szokáskör cselekményeit. De sohasem
feledkezett meg az igazi jó vőfély a táji jellegzetességekről sem.
Komoly munkájában támogatták a vőfélykönyvek. Ezekből tanulta meg a
szerep követelményeit. Ezek a kidolgozott írásos, verses
“forgatókönyvek” a lakodalom “színjátékának” voltak a
letéteményesei. A jó, az igazi vőfély le is írta magának a verseket. Így
azután több kézírásos vőfélykönyv maradt ránk.

Szerzőnk,
sajnos, már csak nagy nehezen jutott hozzá egypár vőfélykönyvhöz, ezeket
közli velünk. A különféle vőfélyek szövegei persze sok közös vonást
mutatnak, hisz azonos a gyökerük, az Alföldi nagy vőfélykönyv. Egyéni
változtatások, hozzátoldások, elhagyások; a helyi hagyományokhoz, mondhatnánk
úgy is, “a megrendelő” közösség igényeihez való alkalmazkodás
tapasztalható a használatban.

Borús Rózsának
köszönhetjük a vőfélykönyveknek a padlások zugaiból való napvilágra
hozatalát, nyilvánosság elé tárását. A néprajztudomány eddig lebecsülte a
vőfélykönyveket, mondván, értékük szinte nullával egyenlő. De most,
hogy látjuk, mi minden jelenik meg a szövegekben, milyen archaikus társadalmi,
gazdasági, művelődési értékek bukkannak fel bennük, a kutatás nem
mellőzheti őket. Hálásak lehetünk Borús Rózsának, hogy kereste,
felfedezte, elemezte, közölte e szövegeket, és biztosította a további vizsgálat
számára a lehetőséget. Egyetértek véleményezőivel: “… nemcsak
a szakmabeliek érdeklődését kelti fel, hanem a nagyközönségét is”.

A kötetet
jegyzetek, magyarázatok, az adatközlők jegyzéke, irodalom, részletek a
recenziókból, valamint gazdag és értékes fényképmelléklet teszi hitelessé,
szemléletessé.

(Magyar Szó, 1998. október 10., szombat)

PENAVIN Olga

 

Ajánlat a Néprajzi Múzeum megvásárolható
kiadványaiból

” Jankó
János: Finnországi jegyzetek, Bp. 1993.& & & & & & & & & &
…450,-

” Reguly
Antal: Magyarországi jegyzetek, Bp. 1994. & &
& ……………………450,-

” Kocsis Aranka: Zoboralji hímzések, Bp. 1994.
………………………………… 1000,-

”
Kardalus János: Székely festett bútorok……& & & & & &
………………….1000,-

”
Szacsvay Éva: Üvegképek..& & & & & & & & &
& &
………………………..1200,-

” Szuhay Péter – Barati Antónia: Képek a
magyarországi cigányság

XX. századi történetéből, Bp. 1993. &
& & .& ..1500,-

”
Fogarasi Klára: Családi körben – fotográfiák a
századelő falusi Magyarországáról a Néprajzi Múzeum
fényképgyűjteményéből, Bp. 1994………  350,-

”
Kerezsi Ágnes: Hideg ország varázslói………..& & & & & &
………………  350,-

”
Fogarasi Klára: Régi Világ falun, Bp. 1996.
…………………………………….. 2280,-

”
Néprajzi Értesítő ’92& & & & & & & & & &
& & & & & & & & & & &
& 350,-

”
Néprajzi Értesítő ’93 & & & & & & & & &
& & & & & & & & & & & &
..500,-

”
Néprajzi Értesítő ’94& & & & & & & & & &
& & & & & & & & & & &
&
 500,-

”
Néprajzi Értesítő ’95
………………………………………………………………………. 
600,-

”
Néprajzi Értesítő . 96 ……………………………………………………………………….
.800,-

”
Néprajzi Értesítő
’97……………………………………………………………………….. 
800,-

”
Néprajzi Közlemények XXXIII –

”
Csángók a XX. században. Élettöténetek, Bp. 1994.& & & & & &
………280,-

”
Baráthosi Balogh Benedek: Távoli utakon, Bp.1995& & &
………………….350.-

” Forrai
I. -Szemkeő E.: Iskolák a Kárpát medencében, Bp.
1997. & & & 400.-

”
Sáfrány Zsuzsa: Régi szűcsrajzok, Bp. 1997& & & & & & &
……………1000.-

” Benda Gy.: A keszthelyi uradalom 1850
előtti hagyatéki és vagyoni

 összeírásai II.,   400.-

”
Néprajzi fimkatalógus& & & & & & & & & &
& & & & & &
…………………600.-

” Jankó
János: Kalotaszeg magyar népe, Bp. 1997. & & & &
……………… 800.-

” A magyar nép hagyományos kultúrája. Kiállítási
katalógus.

*magyar
nyelven: ……………………………………………………. 
400,-

*angol
nyelven ………………………………………………………… 700,-

” Cigány
kép – Roma kép, Bp. 1998& & & & & & &
…………………………….1800,-

”
“Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei
lakosnak…”

Visszaemlékezések 1830-1861, Bp. (Szerk.: Forrai Ibolya)
1998. & & .1280.-

 

Műsoros videokazetták:

”
ETHNO-PHOTO-PHONO-KINEMATOGRÁFIA …….& & & & &
………1100.-

” A
magyar nép hagyományos kultúrája……..& & & & & &
………………….1700.-

” The
Folk Culture of the Hungartians & & & &
………………………………….2700.-

 

A kiadványok megvásárolhatók nyitvatartási időben a Múzeumi
Kiadványok Boltjában, vagy megrendelhetők: Nagel Edith-nél a Néprajzi
Múzeum címén. Telefon: 3326-340/145, E-mail: enagel@post.hem.hu

CSEMADOK BOLT . ANTIKVÁRIUM

1993-tól tulajdonosai vagyunk a Csemadok
boltnak . antikváriumnak. Céljainkkal összhangban az antikváriumban közhasznú
tevékenységet végzünk. Olcsó könyveket árusítva a nyereséget az alapítvány
pályázati céljaira, önépítkező kultúránk támogatására fordítjuk.
Antikváriumunkban mintegy 10 000 könyvünk van.

KIADVÁNYOK:

1992-től adjuk ki a Gyurcsó István
Alapítvány Füzetek sorozatot, amelyben elsődlegesen néprajzi-, népzenei –
és helytörténeti munkáknak adunk helyet. Kiadói terveinkben a
közművelődési-módszertani munkáknak is helyet kívánunk adni.

Szerkesztőbizottság:

Huszár László, Kovács László, Végh László,
Bárdos Gábor

A Gyurcsó István Alapítvány Füzetek
sorozatban eddig megjelent:

1. Vígan zengjetek citorák

Csallóközi betlehemes
játékok és mendikák, gyűjtötte és válogatta: Ág Tibor, 1992

2. Marczell Béla: A Csallóköz hiedelemvilága, 1994

3. Cséplő
Ferenc: Réte, bástya és menedék.  Helytörténet két egyházi könyv köré
építve, 1995

4. Bíborpiros
szép rózsa, Népzenei gyűjtés Peredről, a dallamokat válogatta: Ág
Tibor, 1996

5. Tánczos Tibor: Ötven éve történt

 A kitelepítés és a deportálás története
Nagymegyeren, 1996

6. Ázik, nem fázik.  A nagyabonyi népdalkör
legkedvesebb dalai, 1996

7. Legendák és tények Nagymegyer városának
történetéből, 1997

Tánczos Tibor: A nagymegyeri Mátyás legendák

Henkey Gyula: A nagymegyeri magyarok etnikai
embertani képe

8. Barsi Ernő: Tanácsok népdalcsokrok
összeállításához, 1997

9. Marczell Béla: Naptár és néphagyomány. Csallóközi
népszokások, 1997

 

Tervezett kiadványok 1998-ban:

– Nagy Iván: Erősíteni szíveket (Balony község népzenei
monográfiája)

– Szőke István: Bábrendezés (módszertani
segédkönyv)

– Jókai Mária: Zoboralji gyermekjátékok (módszertani
segédkönyv)

– Csiba Lajos: Csallóközi vadászatok (a szerző
naplója)

– Henkey Gyula: A bősi és az összesített
csallóközi antropológiai vizsgálatok

– Legszebb dalok (két művészeti csoport
jubileumára)

CSEMADOK
– TERÜLETI VÁLASZTMÁNYA – DUNASZERDAHELY

Vásártér
(Trhovisko) P.O.BOX 16., 929 01 Dunajská Streda, Slovak republic

Tel.:
00421/709 52 93 84. Tel+fax. 00421/709 52 24 78. E-mail:
huszar@csemadds.s

 

ESEMÉNYNAPTÁR

szeptember- Szent Mihály hava

7-től 8-ig Kisasszony-napi
búcsú – DOROSZLÓ – Szentkút. György János plébános, 25243 Doroszló, Nikola T.
u. 46.

8-án Kisasszony napja. Őspogány
őszkezdő nap, mely a magyar kereszténységben Mária-nappá változott.
Mint ilyen, asszonyi dologtiltó, de főleg fonástiltó nap, s olyan nagy
ünnep, hogy a fecskék sem indulnak útra, bármilyen szép is az idő.

14-én
 Hegyi Szent Kereszt búcsúja – VERSEC. Gyuris László, 26300
Versec, }.arko Zrenjanin u. 31. T.: +381 13 811-136.

14-én Szentkereszt felmagasztalása. Üresnap
a vetésre s Krisztus Keresztvitelének képzetkapcsolatával a lábbajok
gyógyításának napja is.

18-tól19-ig A Szabolcs-Szatmár Megyei
Népművészeti Egyesület és az “Aranykapu” Népművészeti
Egyesület 1998/99 “MESTERREMEK” – Országos Pályázata.

III. “FAZEKAS” Országos
Mesterremek Pályázat: kiállítás, konferencia, bemutató és vásár. A pályázati
kiírást és jelentkezési lapot egyéni alkotók részére megküldjük, ha
felbélyegzett közepes méretű borítékot küld az alábbi címre: dr. Puskásné
Oláh Júlia, Szabolcs-Szatmár Megyei Népművészeti Egyesület, Arany János
u.33., Tel: 42/310-893

 

29-én
 Mihály – mint az őszi évnegyed középeurópai kezdőnapja. A
középkori Magyarországon Szent István korától nagy kultusza volt. A 18. század
közepéig az országban parancsolt ünnep volt. A nyelvterület sok vidékén a
nyájak hazahajtásának, a pásztorok számadásának, fogadásának napja is volt.

 

Október – Mindszent hava

9-től 10-ig Bácstopolya: Durindó
– Gyöngyösbokréta

8-tól 10-ig Velem: ORSZÁGOS FAFARAGÓ
KONFERENCIA (Velemi Népművészeti Egyesülettel közösen – NESZ)

16-án V. Vajdasági Táncház Találkozó –
Csóka. Móra Ferenc M.E. 23320 Csóka, Potiska u. 6. Vass Tibor
 tel.: +381 230 71-936.

20-án Vendel. A pásztorok pásztorának ábrázolt
védőszent. Dunántúl több faluban szobor áll. Pásztorcsaládokban kedvelt
keresztnév.

29 – 30 . 31-én I.
CSUHÉFONÓ SZAKMAI TÁBOR. Bihari Népművészeti Egyesület,
Török Istvánné, 4100 Berettyóújfalu, Kossuth u. 36. Tel.: 06 –
54-402-194; 06-54-402-871

Vajdasági Táncház Találkozó

 

Gyermektáncház

1o.oo
      Délalföldi táncok –
ugros, Forgatós együttes, Gazsó
Tibor, Varga Anna

1o.2o
      Népdaloktatás Ivánovics Tünde

1o.4o
      Somogyi táncok –
ugrós, Torontál együttes, Alilovic Gojkó, Gluvákov
Lenke

11.oo
      Gyermekjátékok,
Szökős együttes, Lukács Imre

11.2o
      Szatmári táncok
 –
csárdás,
Szökős együttes, Lukács Imre

Táncoktatás

13.oo
      Dél-Alföldi táncok –
Csárdás és friss
, Tisza tambura zenekar, Savelin László, Zellei
Zsuzsanna

13.3o
  Sóvidéki táncok –
Palló együttes, Kis Zselykó, Kovács Zsuzsanna

14.oo
  Szlovák táncok, Ana Vrbovska, Ondrei
Bovdis,

14.3o
  Szászcsávási táncok –
Csárdás és szökős,
Palló és a Szökős együttes, Úrbán
Mária, Szűcs Gábor

15.oo
  Sárközi táncok .
Ugros, csárdás és friss,
Récsei Lajo

15.3o
  Bánáti szerb, Vesna Micković, Jasmina
Zec, Igor Popov,

16.oo
  Rábaközi táncok –
 Szilli
karéj és dús,
Szökős
együttes, Juhász Gyula

16.3o
  Méhkeréki
 táncok .
Ardeleana,
minintelu,
Szökős
együttes, Lukács Imre

17.oo
  Kalotaszegi táncok .
Csárdás és szaporta,
Palló együttes, Ifj.Vrábel János

17.3o
  Moldvai táncok
,
Szabó
Csilla – Varga Attila, Kuli Orsolya, Kocsán László

Népzenei koncert :
18,30
 –
 19,30

*Kóta együttes –
Ada * Rézmonyos
együttes
 .
 Szabadka *Citerazenekar
 – Vajdaság

*Torontál együttes
 –
Becskerek *Tisza
tambura zenekar – Péterréve

Gálaműsor:
20.oo . 22.oo

Válaszút . 99 – Vajdaság
* Asszonykórus . Völgyes * Slovenska
 sporiceljnja táncegyüttes
 . Petrőc * Forgatós együttes . Ómoravica * Vadvirág
táncegyüttes Ó-Moravica * Polgár Lilla – Szabó Csilla, Ivánovics
Tünde – Micsik Béla * Batyu együttes . Becse * Gyöngyösbokréta
Hagyományőrző együttes . Decs *
 Kallós Zoltán – Válaszút * . Gusle.
 táncegyüttes . Kikinda * Szökős
együttes . Szenttamás
 * Cirkalom
táncegyüttes . Topolya * Palló zenekar – Nagyvárad * Jászság
táncegyüttes . Jászberény *

Éjszakai táncház:
22.00
 –
 05.00
Somogyi
táncok, Torontal és Forgatós * Mezőségi táncok, Szökős és a Palló
zenekar * Kalotaszegi táncok, Palló zenekar

Szervezők:

VMF
 Szabadka –
Móra Ferenc Művelődési Egyesület Csóka

Összeállította:
Nagy István

Lektor:
Varga Attila

Lezárva:
1999. augusztus 21.

Vajdasági
Magyar Folklórközpont

YU-24000
Szabadka, B. Nua.ic u. 2

ÚJ
TEL./FAX: +381 (0)24 29-221

Példányszám:
350 db.