Két fa között kisütött a holdvilág,
megtagadott engemet édesanyám.
Megtagadott, nem hí többé lányának,
csak én hívom õtet édesanyámnak.

Most kezdtem egy bécsi kendõt viselni.
Most kezdtem egy barna kislányt szeretni.
Úgy akartam szeretni, hogy ne tudják,
az irigyek rámvilágosították.

Kimentem a selyemrétre kaszálni,
de nem tudtam én a szénát levágni.
Mer' nem láttam a sok sárga virágtól,
régi babám most búcsúzunk egymástól.

Kihajtottam Virágökröm a rétre,
leverettem a harmatot elötte.
Rég nem hallom Virág ökröm harangját,
az én babám mással éli világát.

Éljed te is világodat, nem bánom,
csak hogy eddig szerettelek, azt bánom.
Éljed te is világodat, nem bánom,
csak hogy eddig szerettelek, azt bánom.

Barázdába' szépen szól a pacsirta,
levelemet régi szeretõm írta.
Nem kell nekem sem levele, se maga,
ne átkozzon engem az édesanyja.

Verd meg Isten azt a drága jó anyát,
ki eltiltja babájától a fiát.
Éntõlem is eltiltotta az anyja,
törje ki a válogatós nyavaja.

Édesanyám, adjon Isten jó estét.
Hazajöttem, mint a váratlan vendég.
Nem váratlan, édes fiam, vártalak,
másfél éve, mióta nem láttalak.

Diófából van a babámnak ágya,
ha ráülök, hajlik mind a négy lába.
Régi babám, tedd az ágyad a falig,
tied voltam, tied leszek halálig.

De szeretnék az égen csillag lenni,
s ott is csak a hajnalcsillaggal járni.
Éjfél után megkerülnlm az eget,
hogy tudjam meg, hogy a babám kit szeret.

De szeretnék az erdõbe' fa lenni,
ott is csak a tölgyfa nevet viselni.
Mer' a tölgyfa kék lánggal ég, füst nélkül,
az én szívem soha nincs bánat nélkül.