Ha nem lenne vészesen komoly dolog a választás, akár mosolyogni is lehetne azon, hogy a félkész választási törvény csak a bukarestieknek adná meg a független jelölt parlamentbe juttatásának lehetõségét. A szenátus által elfogadott tervezet szerint ugyanis egy független jelöltnek annyi szavazatot kellene összegyûjtenie, amennyi elméletileg is csak a bukaresti választókörzetben gyûlhet össze. Ha például a manapság is igen népszerû Ion Iliescunak az az ötlete támadna, hogy szûkebb pátriájában, Cãlãraºi megyében próbáljon – ahogy az államfõhöz illik – függetlenként mandátumot szerezni, hiába járulna az urnákhoz a megye valamennyi szavazópolgára, hiába szavaznának valamennyien Iliescura, még csak a parlament közelébe sem kerülne. Támasztott már hasonlóan abszurd és antidemokratikus feltételeket a helyhatósági választások törvénye is. De míg az újonnan jelentkezõ kisebbségi szervezetek számára szabott teljesíthetetlen feltételek kiagyalóiként a nem magyar parlamenti kisebbségre lehetett mutogatni, ez esetben kétség nem fér hozzá, hogy az abszurd javaslat az RMDSZ és a kormánypárt együttmûködésének újabb, jóérzést horzsoló terméke. A függetlenek tudniillik akkor sem árasztották el a román törvényhozást, amikor bejutásukhoz csak annyi szavazatot kellett szerezni, mint bárki másnak. Miért kellett hát hozzányúlni a korábbi választási törvény függetlenekre vonatkozó passzusához? Nyilván azért, mert a Magyar Polgári Szövetség köreiben az a lehetõség is fölmerült, hogy a tömbmagyar megyékben egy-egy függetlenként induló MPSZ-es jelölttel próbálkozzanak. Ezt kellett hát megakadályozni. Ha az abszurd passzust a képviselõház sem törli a törvénytervezetbõl, azt jelenti, hogy az RMDSZ-támogatással kormányzott Romániának semmi sem drága – a jó nemzetközi megítélés, de még az európai uniós csatlakozás sem – azért, hogy a székelyföldi területi autonómiát zászlajára tûzõ szervezetet közelébe se engedje a nagypolitikának.
Gazda Árpád
