Hungarian Online Resources

est. 1993 by UMCP Hungarian American Student Association

Komám, látom elmosott az ár, mint a területi autonómia Markó Bélát

Kopasz embernek képtelenség vonzó frizurát készíteni. Mégis többen kísérleteznek vele. Megkísérelve a lehetetlent.

Miközben izzadságszagú küszködéseikkel nemcsak jól fizeto klienseiket teszik rögtön röhögés tárgyává, hanem saját magukat is alaposan lejáratják. Mialatt kézi vezérlésu intézményeik a nevetségesség alanyai lesznek.

Lelkük rajta. (A föníciaiak óta a pénznek nincs szaga.) S minden magyar közszereplo úgy kacagtatja magát és cégét, ahogyan éppenséggel akarja.

A DUNA televízió például krónikus Markó-mániájával. S a részrehajló Cselényijével. Aki díszvendég volt, a nemrég lezajlott kézdivásárhelyi, központi ünnepségen.

Ahol majdnem tízezer ember gyult össze az RMDSZ elnöke köré, hogy a legnagyobb magyar szabadságharc ünnepnapján felvonuljon és tisztelegjen. Miközben egy másik székely városban kétszer ennyi erdélyi magyar ember gyülekezett. Szellemi vezérük, az EMNT elnöke köré önként tömörülve. Vele együtt ünnepelve.

A DUNA közszolgálati televízió vezetoje mégis a kisebb, de neki kedvesebb tömeget, a puhányabb, de általa kedveltebb fovezért, a jelentéktelenebb, de hivatalosabb helyet választotta közszereplése színteréül.

Okosabban tette volna, hogyha otthon marad. Mert honnan veszi ezt a bátorságot egy közszolgálati média vezetoje? Hogy részrehajlik. És annak a kopasz embernek próbál vonzó frizurát gyártani, akinek immár lehetetlen.

Hogyan bízhatjuk rá magunkat ezek után erre a "szakemberre". Aki nem azt mutatja, ami van. Hanem azt akarja láttatni: ami az o cimboráinak megfelel.

"Elmosott az ár, mint a székely autonómia Markó Bélát."

Akárhogy csurjük-csavarjuk a dolgot, bárhogyan is kozmetikáznak a házi fodrászok, Markó Béla rettento rosszul jött ki az idei, március 15-i eseményekbol.

Hát eloször is az o hívására jóval kevesebb ember jelentkezett, mint az anya-városban párhuzamosan megtartott, erdélyi magyar népünnepre. Annak ellenére, hogy többször kinyilvánította, hogy ne menjenek el Székelyudvarhelyre a magyar emberek.

És nemcsak eltanácsolta onnan a tömegeket, de Corneliu Vadim Tudor nagy-romániás pártvezérrel vállvetve, meg is kérdojelezte az ottani gyülekezésnek a létjogosultságát. Majd azt is megüzente, hogy senki se politizáljon ezen az összmagyar ünnepen.

"Elsodort az ár, mint a székely autonómia Markó Bélát."

A sors iróniája, hogy pont egyik alárendeltje szegte meg a "direktíváját". Aki kilesve az éppen kedvezo széljárást, azért is követelte a területi autonómiát Marosvásárhelyen. Markó tiltása ellenére, a Béla hiányát kihasználva. (Frunda komoly politikai tokére tett szert.)

Miközben a fonöke Kézdivásárhelyen összezagyvált valamit a magyar kenyérrol. Hisz kínjában o is bekeményített román honfitársainknak. Arra célozgatva, hogy amazok a mi kenyerünket eszik. Jól magára haragítva a románajkú sajtósokat.

Akik nem az o tenyerébol esznek. De még a Verestóy Attiláéból se. Hisz nem kapnak a Communitas alamizsnából. Se a csapon folyó szövetségi pénzekbol. Ezért azt írnak, amit látnak. S nem akarnak a kopasz embernek verseny-frizurát összehozni.

"Elsodort az ár, mint a székely autonómia Markó Bélát."

Rájárt a rúd az idei, március 15-én Markó Bélára. Akárhogyan is nézzük, sehogyan se képes már, jól kimászni belole. A kegyelemdöfést a nyakas Szász Jenotol kapta meg. Aki miután sikeresen tárgyalt a román államelnökkel derusen kijelentette. Hogyha már ezen ilyen jól túl van, Markó Bélát is szívesen látja egy kiadós beszélgetésre.

Mert hiába mondja Markó, hogy Szász nem létezik. Hiszen, ha nem létezne, "Basi" nem jött volna el hozzá Bukarestbol, hogy egy asztalhoz üljön vele. Itt és most csak egy dologban lehetünk immár holtbiztosak Bélával kapcsolatban.

Írhat bármit a kozmetika szereket, parókát és egyéb hókusz-pókuszokat beveto Stanik Eloréje és az egész erdélyi magyar pártsajtó. Félretudósíthat reggeltol estig az udvarhelyi Verestóy-zsebrádió. Szórhat ránk mocskokat a Tilos.

Hazugságaikat elmossa az áramló valóság. "Mint a székely autonómia Markó Bélát".

Csíki Sándor

Megjelenés elott az Európai Ido 2006/7. számában.

(U.I. Az ELORE a Ceausescu korszak magyar nyelvu napilapja volt . 1990 tol Magyar szó néven jelent meg. 2004 -ben Verestoy megszuntette,és mint saját lapja Új Magyar Szó néven újraindították.)