Megosztás, kirekesztés, megalázás

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség csúcsvezetőségének elvi és
gyakorlati politizálása mára végletekig megosztotta az erdélyi
magyarságot. Különösen a 2003 februárjában lezajlott szatmárnémeti
kongresszus óta fokozódik a pártos klientúra-építés és a vele járó
kirekesztés, és válik egyre nyilvánvalóbbá: az RMDSZ-politika nem
mindig és mindenben szolgálja az erdélyi magyar nemzeti közösség
azonnali és távlati érdekeit. Sőt, a párt helyenként a mindenkori román
hatalom meghosszabbított karjaként igyekszik irányítása alá vonni és
hivatalosítani a magyar közösségi életet, hovatovább az RMDSZ
beleegyezése, engedélye nélkül már megnyilvánulni sem lehet magyarként
Romániában. Másként emlékezni, másként ünnepelni, másként gondolkodni,
másként szavazni, másként viszonyulni a többséghez, mint ahogy azt az
RMDSZ előírja, még éppen lehet ugyan, de már nem tanácsos Erdélyben. Az
idei október 6-a arról szólt, hogy bár az RMDSZ-es "érdekvédelem és
közképviselet" súlyos kudarcot vallott a Szabadság-szobor újraállítása
ügyében, a párt elvárta volna, hogy közösségünk "hivatalosan" vágjon jó
képet a nyolc évtizedes meghátrálás újabb momentumához, s október 5-én
ne adjon hangot hiányérzetének. Eközben pedig folytatódott a
büntetőhadjárat: Pécsi Ferenc szatmári képviselő után Farkas Csaba
udvarhelyszéki alelnök kirekesztését jelentették be, amiért úgymond a
polgári oldalon szervezkedik az erdélyi magyar demokráciáért. Markó
Béla és társai lefegyverző nyíltsággal közvetítik a nacionálkommunista
román és a balliberális magyar hatalom üzenetét: mindent úgy kell
elfogadni, ahogy "fentről" jön. Ez ma már az RMDSZ egyetlen üzenete az
erdélyi magyarság számára. Tizennégy évvel Temesvár ellopott forradalma
után…

Discussion/Fórum