Mezozáh valahol Erdély szívében fekszik egy dombos-völgyes, tavakkal borított területen. Valamikor bölények lakták rengetegjeit és vízimadarak verték fel a mocsarak csendjeit. Aztán ide is beköltöztek az emberek.

Holttenger., sártenger., elsodort falu. – így jellemzik író nagyjainak, de az igazi szépségét a Mezoség szülötte, Wass Albert énekelte meg regényeiben. Valóságos balladai hangvételu leírásokban meséli el a Mezoség tündöklését és bukását. Török és tatár rablóportyák, osztrák megtorlások, román visszaélések tizedelték meg a lakosságot, bitorolták és tették tönkre az évszázadok folytán. Ez az állandó rettegés rányomta bélyegét az itt élo emberek lelkére is. Nemcsak a szolgalelkuség, a másik félnek tetszeni akarás, békén hagyás reményében, hanem az államosítás, kommunizmus is szinte otthontalanná, mindenképpen sorstalanná tette a maroknyi magyarságot. Erre tett rá egy lapáttal a gyászos December 5.-i népszavazás, amely immár gyökértelenné is tett bennünket.

Napjainkban a község lakossága meghaladja a 3200 lelket, ebbol csupán 7 % vallotta magát magyarnak.

1886-ban gróf Wass Albertné Killyén Mária, az író dédmamája volt az, aki ezen a lelkileg megterhelo magyarság tudatot megsemmisíto állapoton akarván segíteni saját telkébol kiszakítva egy jókora darabot – mintegy hektárnyi területet – templomot, iskolát és papilakot építetett. Ezenkívül 20 hektár szántót adományozott a lelkész eltartására. Követelménye azonban szigorú volt: a lelkész nemcsak vasárnap kellett pap legyen, hanem, mintegy pásztor a juhok között, éjjel-nappal a közösséget kellett védelmeznie, vigyázva arra, hogy senki se álljon át románnak. (Az osztrák vezetoség az itteni földesurak politikai és katonai helyzetének gyengítése érdekében óriási pénzösszeggel támogatta a román görög katolikus egyházat, hogy felvásárolja az eladósodott, elszegényedett magyarok földecskéit.
A görög katolikus egyház nagyvonalúan megengedte a szegény magyarnak, hogy megorizze földjét, csak éppen álljon át. Sajnos szép sikert könyvelhet el magának.) Szegény református lelkészek mindent megtettek az évek folyamán – még egyik elodöm attól sem riadt vissza, hogy egyik újdonsült román, volt magyar hívét úgy állítsa meg a romlás útján, hogy felgyújtotta a tévelygo csurét -, azonban ez sem segített. S hol egykor oseink szabadon éltek-haltak, manapság csak fogcsikorgatva lehet megmaradni.

Ez az állapot nem tartható sokáig. 2003-ban megszunik a magyar iskola. Nem éri meg magyarul tanulni, a gyerek nem fog boldogulni késobb – vélik a szülok. 2004-ben egy jó barát támogatásával megindítottuk a magyar óvodát, abban a reményben, hogy majd iskolává növi ki magát. Nehéz lesz, de a reménység nem szégyenít meg. Egyelore egy gyerek hagyja el az óvodát, iskolába megy az osszel, az a tervünk, hogy a 20 km-re fekvo város magyar iskolájába próbáljuk meg bevinni. Ezért egy alapítványt szeretnénk létrehozni, hogy az ezzel járó költségeket ne a szülo fizesse, különben szertefoszlik a remény és vele együtt mintegy 200 magyar.

Ez a nemes cél vezérel bennünket és tesz kéregetokké. Kicsit röstellem a koldusbotot, de ha ez az egyetlen dolog, amivel meg lehet tartani az itteni magyarokat, akkor ezt teszem. Ne érjen senki vádja, hogy nem próbáltam meg.

Tisztelettel,
Barát István
mezozáhi lelkipásztor

Discussion/Fórum