by Sulyán Pál
Eljött már november didergő hónapja, / hideg szele a fák ágait megcsapja, /
meghalva elhullnak a sárga levelek, / játszadoznak vélek a kegyetlen szelek

A víg októbert búcsúztató Csokonai Vitéz Mihályt hangolta e komorabb sorokra
1794-ben a
zöld ligeteket, s a mezőinket megnyúzó őszutó, vagy miképpen
akkor nevezték, Szent András hava, melynek megérkezése, kezdeti napjai
korunkban is az elhunytakra vonják az élők töprengő, fájdalmas emlékezetét.
Honnét ered az eltávozottak iránti, külön halottas ünnepben is megnyilvánuló,
mélységes tiszteletünk? Keletkezése szinte egyidős a homo sapiensszel, a
minden más élőlénytől eltérő érző, gondolkodó emberrel. Rendszeresen
megemlékeztek halottaikról a perzsák és az ókori görögök, a rómaiak Feralia
ünnepein még a templomokat is bezárták, és csak az elhunytakra gondoltak.
Ilyenkor az élők mint Bálint Sándor néprajztudós is megállapította
különös fogékonysággal gondolnak a maguk eljövendő sorsára, hiszen a halál
ellen nincs orvosság. Talán ezért is régebben a falusi nép a temetobol
hazatérvén vígságos torral emlékezett az elhunytakra. Éjjelre ennivalót
hagytak a megterített asztalon, mert a hiedelmek szerint a holtak ezen az
éjszakán meglátogatják övéiket. Másnap aztán halottak napján az enni- és
innivalót a koldusoknak adták.

Göcsejben ma is Mindszentmártonként emlegetik a mindenszentek utáni és a
Szent Mártont megelőző napokat. Nemcsak azért, mert ilyenkor még a késő ősz
gyakori enyhébb fordulata Márton nyarával is megörvendeztetheti a kinti
munkákat bevégző gazdákat, de már ismét a létezés megújhodó reménysége
követhető nyomon kisfarsangi hagyományainkban. Mindszentmárton hetében a
Károlyok, az Imrék és a Lénárdok vidám névünnepe fordítja vissza kegyeleti
hangulatunkat az e világi élet zajosabb forgatagába. Valamikor nálunk is nagy
kultusza volt a hadifoglyok legendás életu védőszentjének, a bilincstörő
Lénárdnak. Mint a tudós erdélyi prédikátor, Bod Péter 1757-ben írta róla:

Ha a foglyok néki könyörögtek, elromolván a vasbilincsek, megszabadultak.
Mindenesetre Lénárd emlékezete november hatodikán a tavasz föltámadásának
reményét ültette a közelgő téltől elnehezült szívekbe. Hazánkban, a nevében
már igencsak feledésbe merült kisfarsang gyakorlatilag a Szent Mihály-i
vásárokkal, az állatok behajtásával s még inkább az új borok kiforrásával
vette kezdetét, és legkésőbb a hegedut záró András-nap éjfeléig tartott.