by Sulyán Pál
Eljött már november didergô hónapja, / hideg szele a fák ágait megcsapja, /
meghalva elhullnak a sárga levelek, / játszadoznak vélek a kegyetlen szelek

A víg októbert búcsúztató Csokonai Vitéz Mihályt hangolta e komorabb sorokra
1794-ben a
zöld ligeteket, s a mezôinket megnyúzó ôszutó, vagy miképpen
akkor nevezték, Szent András hava, melynek megérkezése, kezdeti napjai
korunkban is az elhunytakra vonják az élôk töprengô, fájdalmas emlékezetét.
Honnét ered az eltávozottak iránti, külön halottas ünnepben is megnyilvánuló,
mélységes tiszteletünk? Keletkezése szinte egyidôs a homo sapiensszel, a
minden más élôlénytôl eltérô érzô, gondolkodó emberrel. Rendszeresen
megemlékeztek halottaikról a perzsák és az ókori görögök, a rómaiak Feralia
ünnepein még a templomokat is bezárták, és csak az elhunytakra gondoltak.
Ilyenkor az élôk mint Bálint Sándor néprajztudós is megállapította
különös fogékonysággal gondolnak a maguk eljövendô sorsára, hiszen a halál
ellen nincs orvosság. Talán ezért is régebben a falusi nép a temetobol
hazatérvén vígságos torral emlékezett az elhunytakra. Éjjelre ennivalót
hagytak a megterített asztalon, mert a hiedelmek szerint a holtak ezen az
éjszakán meglátogatják övéiket. Másnap aztán halottak napján az enni- és
innivalót a koldusoknak adták.

Göcsejben ma is Mindszentmártonként emlegetik a mindenszentek utáni és a
Szent Mártont megelôzô napokat. Nemcsak azért, mert ilyenkor még a késô ôsz
gyakori enyhébb fordulata Márton nyarával is megörvendeztetheti a kinti
munkákat bevégzô gazdákat, de már ismét a létezés megújhodó reménysége
követhetô nyomon kisfarsangi hagyományainkban. Mindszentmárton hetében a
Károlyok, az Imrék és a Lénárdok vidám névünnepe fordítja vissza kegyeleti
hangulatunkat az e világi élet zajosabb forgatagába. Valamikor nálunk is nagy
kultusza volt a hadifoglyok legendás életu védôszentjének, a bilincstörô
Lénárdnak. Mint a tudós erdélyi prédikátor, Bod Péter 1757-ben írta róla:

Ha a foglyok néki könyörögtek, elromolván a vasbilincsek, megszabadultak.
Mindenesetre Lénárd emlékezete november hatodikán a tavasz föltámadásának
reményét ültette a közelgô téltôl elnehezült szívekbe. Hazánkban, a nevében
már igencsak feledésbe merült kisfarsang gyakorlatilag a Szent Mihály-i
vásárokkal, az állatok behajtásával s még inkább az új borok kiforrásával
vette kezdetét, és legkésôbb a hegedut záró András-nap éjfeléig tartott.