Székelyudvarhely rövid története

Korai adatok

Székelyudvarhely és környéke már az őskorban lakott terület volt, amit az innen előkerült kőszerszámok, kőpengék, kővésők, az újkőkori kerámia anyag, csiszolt kőbalták, bronzbalták, sarlók, kora vaskori tárgyak bizonyítanak. A Budvár sziklás dombján a késővaskor idején erődítmény állott. Később, feltehetően a II. században, a romjaiban ma is álló Székely Támadt vár helyén római castrum (katonai tábor) létesült. Keleti határainak biztosítása érdekében a magyar királyság még az udvarhelyi (“telekdi”) székelyek letelepedése előtt megszervezte a környék védelmét — ezt bizonyítja a Budváron emelt újabb erődítmény, illetve a főtér mellett 1956-ban előkerült XI-XII. századi edényművességi anyag.

Mezővárossá válás

Az udvarhelyi (“telekdi”) székelyek először 1224-ben szerepelnek oklevélben. A város neve az 1333-as pápai tizedjegyzékben jelenik meg. Ebből a korból egyetlen műemlékünk maradt, a város végén, a Segesvár felé vezető út bal oldalán álló Jézus kápolna. Székelyudvarhelyt mezővárosként első ízben egy Báthori István által 1485. augusztus 12-én Medgyesen kiadott oklevél említi “Opido Wdvarhel”. Első ismert kiváltságlevelét Izabella királynőtől kapta 1557. november 30-án, ez minden adótól mentesítette, kivéve a török szultánnak fizetendő adót. Ugyancsak 1558-ban adományozta Izabella Székelyudvarhely mezőváros címeres pecsétjét: “egy kék mezejű paizsban vi-tört tartó páncélos kéz, a tőrben szív és medvefő van tűzve (ez ősi székely címer), a felső térben négy csillag közt e körirat: Székely Udvarhely mezőváros pecsétje”.

A fejedelemség kora

A fejedelmi kor Székelyudvarhelyének életét jelentős mértékben a céhek kialakulása és lendületes fejlődése határozta meg. Az első hiteles székelyudvarhelyi céhtörténeti kútfő egy, a tímár céh ládájából előkerült, 1556-ból származó adattöredék. 1613-ban nyerte el a fazekasok céhe alapszabályzatának hatósági elismerését, ugyancsak 1613-ban alapítanak céhet a lakatosok és a kardcsiszárok, 1630-ban a mészárosok, 1635-ben a csizmadiák különválnak a tímároktól. A második jelentős tényező a város életében a két középfokú tanintézmény: az 1593-tól működő jezsuita iskola (a mai Tamási Áron gimnázium elődje) és az 1670-ben alapított református kollégium (örököse a mai Benedek Elek Tanítóképző), alapítója Bethlen János, Apafi Mihály fejedelem kancellárja.

A polgárosodás kora

A polgárosodás kezdeti szakaszának megvoltak az árnyoldalai: a különböző társadalmi rendű lakosok mind különböző módon adóztak, ez pedig állandó feszültségforrás volt. Az 1848-49-es forradalom és az utána következő parancsuralmi rendszer megtörik a fejlődés ütemét, ám a múlt század hatvanas éveitől a polgárosodás és urbanizáció újabb lendületének lehetünk tanúi. Az 1870-es években Székelyudvarhely lakosságának 23,42%-a kisiparos volt. 1873-ban létrejött az első “Zálogkölcsönző Intézet”, 1888. március 15-én megnyílt a Héjjasfalva–Székelyudvarhely szárnyvasút. A kereskedő és iparosréteg művelődési igényeire utalnak az 1827-ben alapított Polgári Olvasókör, a Nőegylet (1875), a Dalár Egylet (1868), a Polgári Szimfónikus Zenekar (1898). 1872-ben lát nyomdafestéket az első helyi lap, az Udvarhely. Bővül az iskolahálózat is: 1871-ben létesül az Állami Főreáliskola, 1893-ban a Kő- és Agyagipari Szakiskola.

A XVIII. századi város

A XVIII. század végére Székelyudvarhely már valóságos utcahálózattal rendelkezett. A XVIII. század elején a várost megviselték a háborúk és a pusztító pestisjárványok (1708-1712, 1717-1720), de gazdasági élete ezután ismét fellendül — ezt tükrözik barokk emlékei: az 1712 és 1779 között épült ferencrendi templom és kolostor, a református kollégium régi épülete (1770-1771), a református templom (1780-1781) és a római katolikus plébániatemplom (1787-1793). A céhes élet is virágzott: 1779-ben az asztalosok, 1803-ban a kalaposok alapítanak önálló szervezetet. 1804-ben került tető alá a tímárok, csizmadiák, fazekasok és mészárosok “áruló színe”, 1817 és 1819 között kikövezték a fő útvonalakat.

A századfordulótól napjainkig

A fejlődés sajnos hosszú időre megrekedt a századfordulón elért szinten. A két világháború között Udvarhelyen 920 “iparvállalatot” tartottak számon, de egy vállalatra átlag 2 alkalmazott jutott. Fokozatosan csökken a lakosok száma is: 1910-ben 10 244, 1930-ban 8158. A második világháború után beköszöntő szocializmus alatt megnégyszereződik a városlakók száma, de elnéptelenednek a környékbeli falvak. A szomszédos Bethlenfalvát és Kadicsfalvát 1952-ben a városhoz csatolják. Az új lakótelepek — a Tábor, a Bethlen — több ezer család lakásgondjait oldották meg. Rendkívül hasznára váltak a településnek az ekkor épült szociális-kulturális, illetve sportlétesítmények: a művelődési ház, az új iskolaépületek, a városi kórház, a stadion, a sportcsarnok.

Forrás: udvph.ro