Tom Lantos 2007 januárjától a képviselőház külügyi bizottságának elnöke lett – az első és mindmáig egyetlen holokauszt-túlélő az amerikai kongresszusban. Horváth Gábor interjúja a Népszabadságban, 2006. november 22-én. Megjelent a Magyar Lobbi 2006. november 24-i akciólevelében.
Ami nem változik
– A külpolitika milyen elemei nem változnak a Demokrata Párt választási győzelme után?
– Az amerikai külpolitika nem kajak, hanem csatahajó, nem tud kis ívben kanyarodni. Az alapja a második világháború vége óta változatlan: a politikai szabadság és a gazdasági lehetőségek színterének kiszélesítése. A hidegháború alatt és után ugyanez volt a helyzet, bármelyik párt legyen is kormányon, bár a változó időkhöz és körülményekhez alkalmazkodni kell.
A nagy vonalak most sem fognak változni, az egyes részkérdésekben követett politikai irányok viszont igen. Ami szintén változni fog, és amire nekem is lesz hatásom, az a politika hangneme. Sokkal kevésbé konfrontatív, viszont nyíltabb és tiszteletteljesebb hozzáállásban hiszek, mint amit egyes vonatkozásokban az elmúlt időszakban tapasztalhattunk.
De a demokratikus, szabad és nyitott társadalom iránti elkötelezettségünk rendíthetetlen marad: a világ kevésbé fejlett részén élőknek is szeretnénk egyre növekvő lehetőségeket biztosítani. Változatlanul dolgozni fogunk az éghajlatváltozás hatásának mérséklésén, az AIDS és a többi nemzetközi egészségügyi probléma enyhítésén. Természetesen a globális terrorizmus elleni harcunk is folytatódik, hiszen a terroristaszervezetek alá akarják ásni a rendszerünket, függetlenül attól, hogy éppen a demokraták vagy a republikánusok vezetik-e a kongresszust.
Vagyis egyes politikák, egyes helyeken, egyes kérdésekben változni fognak, de a Harry Truman által még a negyvenes évek második felében megszabott célok az amerikai külpolitika állandó célkitűzései.
A Magyar Lobbi számára ez a kinevezés régi kapcsolat betetőzése volt: Lantos kezdeményezésére került Kossuth Lajos mellszobra a Capitolium Rotundájába vezető folyosóra, és ő vezette a 2006. március 15-i Statuary Hall-beli ünnepséget is, amelyen Bush elnök beszélt – lásd 1848, 1956 és 1989 a Capitoliumban.
Forrás: Magyar Lobbi, 2006. november 24.; az interjú a Népszabadságban jelent meg 2006. november 22-én.

