Szombaton éjjel véresre vertek egy horgosi fiút Szabadkán, adta hírül a
Magyar Szó.
Urbán Jeno szombaton este a barátnojével részt vett a Subofesten. Éjfél
elott hazaindultak. Két fiú állította meg oket. Beléjük kötöttek. —
Amikor láttam, hogy egyre ingerültebbek, megpróbáltunk elfutni. A barátnom
azonban nem bírt futni. Elobb a kezénél fogva húztam magammal, de amikor
láttam, hogy ez nem megy, megálltunk. Az egyik fiú utolért, nekem esett.
Vele szemben meg tudtam volna magam védeni, nem is találtak el az ütései.
Csakhogy odaért a másik, és egy vastag falú pohárral hátulról leütött –
meséli Urbán Jeno a történteket.
Miután a támadók megelégelték a rugdosást, elfutottak. A barátno csak
ekkor tudta Jeno mobilján értesíteni a saját szüleit, akik a sérült fiút
elobb a rendezvény színhelyén posztoló rendorökhöz vitték, majd az o
utasításukra a kórházba és késobb a rendorállomásra.
– A barátnomet már akkor kikérdezték, amikor engem a kórházban vizsgáltak
és elláttak. A fejemen a bor felrepedt, egy-egy 2 és 3 centis vágást
kellett bevarrni. És gipszet kaptam, mert megrepedt a hüvelykujjam.
Jeno szerint nem lehetett nemzetiségi háttere a dolognak, hiszen az egyik
fiú törte a magyart, és kommunikált is így velük. Szemmel láthatóan
szórakoztak a fiúk: ittak egy kicsit, majd verekedni akartak egy kicsit.
– Még az a szerencse, hogy a barátnomet nem bántották. Így is sír szegény
azóta is egyfolytában, olyan megrázkódtatás volt ez a számára.

