Ha olyan sebesen jöhetett volna Szitáry Kristóf visszafelé, mint amilyen gyorsan elkocogott Várad felé, Tamás másnap kipróbálhatta volna már a kardot, Ádámka is a citerát.
Mire a váradi mecset tornyán delet rikoltozott a török barát, akkorra Szitáry Kristóf már a váradi basa előtt állt az aranyszárnyú sólyommal.
Nagy, kerek fejű, bibircsókos ábrázatú úriember volt Hajdár basa, s csak úgy fújtatott a selyem­díványon a nagy melegtől, pedig két szerecsen szolga kétfelől is legyezte kerek pávatoll legyezővel.
– Mi járatban vagy, szerelmes fiam? – kérdezte az erdélyi követtől.
– Hazahoztam az elszökött sólymodat, kegyelmes uram.
– Add ide, fiam, hadd nézzem meg, ez volt-e az – nyújtotta a basa a kezét a madár után. – Erre már magam is kíváncsi vagyok.
Hogyne lett volna kíváncsi, mikor tudván tudta, hogy sohase szökött őneki meg a sólyom­madara. Nem is tartott vadászsólymot, hiszen nem volt már lóra való.
– Ejnye, de nehéz a szárnya ennek a madárnak – csóválta meg nagy ravaszul a fejét. – Az enyimé könnyű volt, mint a szél, és sebes, mint a nyíl.
– Nyúlj a szárnya alá, kegyelmes basa, hátha ez is könnyebben repül azután – mosolygott Szitáry.
A kegyelmes basa bedugta nagy, puffadt kezét a haragosan vijjogó madár szárnya alá, s egyik felől is, másik felől is kihúzott – egy-egy nagy, rozsdás lópatkót.
Bezzeg úgy ugrott fel a díványról a nagy testű ember, mint a labda, s úgy toporzékolt, mint a szilaj ló. Földhöz vágta a patkókat, beordította az ajtónálló katonáit:
– Láncoljátok meg ezt a kutyahitűt, s vessétek a legmélyebb tömlöcbe!
Szegény Szitáry Kristóf szólni sem tudott nagy meglepetésében. Még csak a kardját se bírta kirántani, úgy megbénult a karja, s mire magához tért, már akkor kezén-lábán bilincsek csörögtek. Azokkal meg nem tehetett egyebet, csak a börtön falát verte tehetetlen dühében.
Hajdár basát majd szétvetette a méreg. Még akkor is táncolt, mikor a két patkót a markába nyomta Cselebi bégnek.
– Ebben a nyomban visszaviszed az ajándékát Apafi Mihálynak! Megmondod neki, hogy magam is sietek fölkészülni, mert saját két kezemmel akarom a lábára verni a patkókat. Majd megmutatom én neki, kicsoda az a Hajdár basa, akiből ő csúfot mert űzni!