Vízkereszt napja a római katolikus magyarság házszentelési ünnepe, amikor
a plébános a csengetyűs gyermekekkel házról házra járva megszenteli a
hajlékokat.

Vízkereszttel kezdődik a farsang, ami úgy a fiatalok, mint az idősek
számára a vidám összejövetelek, tréfás játékok időszaka.Régen a farsang
idején a fonóházakban minden este történt valami "bolondozás", énekeltek,
táncoltak, játszottak. Az utcafonókban, ahol egy-egy utca asszonyai
estéről estére együtt fontak, beszélgettek, mindenki jól ismerte egymást.
Ha valaki farsang idején távolmaradt a társaságtól, a többiek utána
mentek, és úgy ahogy otthon találták – ha éppen munka közben is – lepedőt
dobtak rá, összekötötték, szánkóra ültették, majd dob, csengő, rézmozsár
fülsiketítő zaja, az asszonyok rikoltozása közepette vitték a fonóba.
Farsang idején nem hiányozhatott senki, mert akkor a játék már nem volt
teljes értékű. A lányfonók különösen zajosok voltak, mert oda a legények
is eljártak, és a tréfás játékok hajnalig tartó mulatozással végződtek. Ha
egy leány leejtette az orsóját valamelyik legény gyorsan felkapta azt és
csak csók ellenében adta vissza. A fonóházi mulatozások húshagyó keddig a
farsang végéig tartottak. Az utolsó fonóházi összejövetel a fonóvégzés
felért egy kisebb lakodalommal. Ilyenkor tésztát sütöttek, italt vittek,
töltött káposztát főztek. Erre az estére az asszonyok elhívták férjeiket
is, akik zenészeket fogadtak, és hajnalig tartott a tánc. Ezt követően
azután az egész falut megmozgató nagy népi mulatsággal, a
farsangtemetéssel búcsúztatták az elmúlt vidám heteket. A farsangtemetés,
a hatvanas évekig inkább a férfiak mulatsága volt.Legfontosabb kelléke a
telet jelképező szalmabábú, amit ingbe, gatyába, lájbiba öltöztetnek,
zoknit húznak a lábára, kalapot tesznek a fejére és a halottsiratáshoz
hasonlóan rettenetes zokogás, jajveszékelés közepette elsiratnak. A sirató
asszonyoknak öltözött férfiak fejüket bekormozva álarcban, hosszú fekete
szoknyában gyászolják "az elhunytat" miközben a rangos hétköznapi ruhát
öltött halottviők kezét lábát megfogva végighurcolják a falun. A menet
élén halad a "pap" a "kereszttel", ami általában egy – aszalt szilvával,
pattogatott kukoricával, szalagokkal – feldíszített gereblye, a két
zászlóvivő vállukra vetett – mogyorófaboton vöröshagymafüzérrel
körbetekert káposzta – "zászlóval". A menetet a falubéli gyermeksereg és a
muzsikások követik utcáról utcára, miközben a főszereplő a siratóének
szövegének megfelelően hajladozik, letérdepel, lefekszik a halottvivők
kezében. A siratóasszonyok a falun végig magasztalják a szalmabábút,
dicsérve hibáit, leszólva erényeit. A nagyobb hatás kedvéért egy-egy ház
előtt elhaladva "felmagasztalják" az ottlakókat színesen elmesélve ismert
történeteiket. A pap és kántor a tényleges temetésen, a bábú égetésén
hallatják hangjukat, a kenetteljes gyászbeszéd és "zsoltáréneklés" során.
A menetet, kecskék gólyák követik ugrándozva. Belecsípnek a járókelőkbe,
megkergetik a lányokat. Közben a szalmabábú "özvegye" talpig fekete
gyászban zokogja el fájdalmát.Miután az elhunytat kellőképpen elsiratták,
a falu végén kiráncigálják ingéből gatyájából és a halom szalmát
meggyújtva énekelnek, táncolnak. A faluba visszatérve a kocsmában, majd
este a farsangi bálban folytatják a vígságot. (népművészet.lap)