Kétszáz éve, 1803. október 17-én született Deák Ferenc államférfi,
politikus, vagy ahogy már életében sokan hívták: "a haza bölcse".
A Zala megyei Söjtörön (egyes források szerint egy szekéren úton Söjtör
felé) született jómódú középbirtokos nemesi családban. Anyja a szülésbe
belehalt, apját is korán elvesztette, rokonoknál Zalatárnokon, majd
Kehidán nevelkedett. Nagykanizsán, majd a bencések pápai gimnáziumában
tanul. A győri jogakadémián jogot hallgatott, majd az ügyvédi vizsgát a
pesti királyi táblánál tette le. Pesten ismerkedett meg Toldy Ferenccel,
Bajzával és Vörösmartyval.

Ügyvédi oklevelét megszerezve, Zala megyében lett tiszti ügyész, árvaszéki
jegyző, majd 1832-től helyettes alispán. 1833-tól követ volt a pozsonyi
országgyűlésen, ahol kiemelkedő tudása, határozottsága, beszédkészsége és
erkölcsi tartása révén csakhamar a reformellenzék egyik vezetőjévé vált.
Az 1839–40-es diétán, Wesselényi és Kölcsey távozása után a liberális
ellenzék hivatalos vezetője lett, s országos tekintély övezte. Nagy
szerepe volt az amnesztia kiharcolásában, az ipar, a kereskedelem és a
bankrendszer feltételeit javító törvények meghozatalában, szót emelt a
halálbüntetés ellen, a magyar nyelv ügyében, a lelkiismereti és a
szólásszabadság mellett, az úrbéri viszonyok megszüntetése érdekében.
1841–42-ben az országgyűlés büntetőjogi bizottságának tagjaként vett
részt a büntető törvénykönyv kidolgozásában. 1843– 44-ben a
közteherviselés fő szorgalmazója volt, de a javaslatot követő véres zalai
zavargások miatt visszavonult.

Otthonról is támogatta a védegyleti mozgalmat, s közvetített Széchenyi és
Kossuth vitájában, bár inkább az utóbbi oldalán állt. A szabadelvű tábor
összefogása érdekében 1846–47-ben ő öntötte végleges formába az ellenzék
programját, az Ellenzéki Nyilatkozatot. Betegeskedése miatt 1847-ben nem
vállalt követséget. Vidéki életéből az 1848-as forradalom mozdította ki:
március 20- ától a megyei közgyűlés felkérésére részt vett az
országgyűlésen, 1848 áprilisától pedig a Batthyány-kormány
igazságügy-minisztere volt. 1848 júliusában az első népképviseleti
országgyűlés tagjává választották. Miniszterként törvényjavaslatot
dolgozott ki a hűbéri maradványok felszámolására, de az már nem léphetett
életbe.
Igyekezett mérsékelni Kossuthot, ellenezte a Béccsel való szakításhoz
vezető jogszabályokat, a béke ügyében tárgyalt Innsbruckban és Bécsben.
1848 szeptemberében Jelačić támadása miatt a kormánnyal együtt ő
is lemondott, de képviselőként tovább dolgozott. December 31-én az
országgyűlés békekövetként küldte Windischgraetzhez Batthyányval és
másokkal együtt. 1849. január 3- án Bicskén találkoztak a herceggel, de
megállapodásra nem jutottak. Deák nem tudott Kossuthék után menni
Debrecenbe, ezért hazatért zalai birtokára, Kehidára. Itt vészelte át a
szabadságharc bukását, az elnyomatás első éveit, személyes példájával
hirdetve az önkényuralom elleni passzív ellenállást. 1850-ben eljárás
indult ellene, de mivel nem volt részese az 1849-es trónfosztásnak,
felmentették.

1854-től Pesten, a Vendéglő az Angol Királynéhoz címzett szállóban lakott,
amely hívei találkahelye lett. Kivárási taktikája végül eredményre
vezetett: Ausztria katonai megroppanása, a Bach-rendszer kudarca nyomán az
1860-as években eljött az aktív ellenállás ideje. 1861 elején Deák részt
vett az uralkodó által összehívott Országbírói Értekezleten, majd az
áprilisban összeült országgyűlésben a Felirati Párt vezéreként az 1848-as
törvények helyreállítását követelte. Deák és pártja elfogadta a fennálló
állapotokat, így Ferenc József uralkodását, s ezért "felirat"-ban kívánta
az uralkodót tájékoztatni az országgyűlés álláspontjáról, szemben a
Határozati Párttal. A feliratot a király visszautasította, s az
országgyűlést feloszlatta. Deák ezután is ragaszkodott 1848-hoz, de
felismerte: csak a Béccsel való kiegyezés a járható út. Ennek adott hangot
később a Pesti Naplóban 1865. április 16-án (névtelenül) megjelent ún.
húsvéti cikkében, hangsúlyozva a birodalmi és magyar érdekek
egyeztetésének szükségességét s a perszonáluniós elképzelések feladását.
"Készek leszünk mindenkor törvény szabta úton saját törvényeinket a
birodalom szilárd fennállhatásának biztonságával összhangzásba hozni" —
írta a cikkben, melynek szerzősége csakhamar közismertté vált. A bécsi
Debatte-ban publikált három írása tovább finomította a kompromisszumos
elképzeléseket, a poroszoktól elszenvedett königgr tzi vereség pedig
serkentette a bécsi udvar megegyezési készségét.

Magyar részről Deák vezette a tárgyalásokat, melyek eredményeként
létrejött az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés. Ez rögzítette Magyarország
belső önkormányzatát a külügyek, a hadügyek és az ezek fedezését szolgáló
pénzügyek közössége mellett (ez utóbbi terheket 70:30 arányban viselte a
két ország). Deákot ekkortól kezdték kortársai "a haza bölcsének" nevezni.

Az 1865–68-as országgyűlésen Deák a róla elnevezett párt vezetője volt,
miniszteri vagy más kormánymegbízatást azonban nem vállalt. Később is
pártja első embere maradt, szorgalmazta az állam és az egyház
szétválasztását és a polgári házasságkötés bevezetését. Utolsó beszédét is
az egyházpolitikai kérdésekről tartotta 1873- ban.

Számos író, költő, így Arany János, Kemény Zsigmond és Gyulai Pál a
barátja volt, ők alkották az ún. irodalmi Deák-pártot. Családot nem
alapított, Vörösmarty árváit fogadta gyermekeivé. 73 éves korában, 1876.
január 28-án, Budapesten halt meg.

Deák Ferenc koncepciózus reformer, mesteri taktikus volt, puritán és
szerény. Alig voltak személyes ambíciói, politikusi pályáján erkölcsi
értékek mozgatták. Kemény vitapartnerként ismerték, aki nem feledte a
helyes arányokat. Elítélte a fanatizmust, kiegyensúlyozottan, higgadtan
politizált, végsőkig ragaszkodott az alkotmányossághoz, s védte a nemzet
érdekeit. Válogatott politikai írásai 2001-ben jelentek meg, két kötetben.

FÁBRI Ferenc