Lukács Csaba

Sporttörténelmet írt a múlt héten a negyvenezres lélekszámú erdélyi magyar
város, Székelyudvarhely kispályás labdarúgócsapata: megnyerte a sportág
első bajnoki címét. A román labdarúgás történetében első ízben végzett
székelyföldi együttes országos bajnokság élén.

A siker egybekovácsolta a politikailag megosztott város lakosságát

Az utóbbi évtizedekben Románia jóval jelentősebb eredményeket
ért el a labdarúgás terén, mint Magyarország: a bukaresti Steaua a
nyolcvanas évek végén megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, míg a
válogatott rendszeres szereplője a világ- és Európa-bajnokságoknak. A
télen is űzhető teremfoci a huszonhárommilliós országban is népszerű
sport, ám bajnokságot eddig valamiért mégsem rendeztek belőle: az első
kiírás a 2002-2003-as idényben volt. Az igényt mi sem jelzi jobban, mint
az a tény, hogy a selejtezők során ezerszázhetvenhét csapat lépett
pályára, közülük került ki a döntőbe jutó tizenkét együttes. A
Küküllő-parti város már otthon adott az egyik selejtezőcsoportnak, ám a
város sikeresen lobbizott az utolsó megmérettetés rendezői jogaiért is: a
romániai viszonylatban jelentős költségvetésű, 1,2 milliárd lejbe (mintegy
kilencmillió forint – a szerk.) kerülő eseményt is ők rendezhették meg.

A város polgármestere, Szász Jenő úgy véli, a felerészben a
Román Labdarúgó-szövetség által, felerészben pedig a helyi vállalkozók
támogatásából fizetett számla jó befektetés: az egyik legnagyobb
kereskedelmi televízió által élőben sugárzott döntők jó reklámot
jelentenek a településnek. A kisvárosok ugyanis nem tudják felvenni a
versenyt a fővárossal vagy a több százezres lélekszámú, komoly
sportinfrastruktúrával rendelkező nagyvárosokkal, amelyek a csapatsportok
(így a nagypályás labdarúgás) számára sokkal jobb körülményeket tudnak
biztosítani, ezért keresniük kell azokat a csatornákat, ahol a tehetség
mellé nem kell sok pénz a jelentős eredményekhez. A siker ugyanis a
legjobb településmarketing – a turné eredményes megszervezésével kétezer
román anyanyelvű nagykövete lett a városnak az országban.

A hét napig tartó döntő lázba hozta a kisváros lakosságát és
próbára tette az udvarhelyi szurkolók idegeit, ugyanis a hazai csapat
szekere igencsak döcögősen indult a torna kezdetén. Nagyszebentől
kikaptak, az egyik bukaresti csapattal döntetlent játszottak, aztán
sikerült megverni Constantát, Craiovát és Ramnicu Valceát, így már
"képernyőre kerültek", hiszen az elődöntőket már élőben közvetítette az
országos televízió. A bukaresti kommentátorok nem győzték hangsúlyozni a
több ezer udvarhelyi szurkoló sportszerűségét: manapság szokatlan módon
egyetlen csapatot sem fütyültek ki, a kisdöntőben pedig úgy drukkoltak a
magyar városnak egyáltalán nem nevezhető Ramnicu Valceának, mintha az
életük múlna rajta. Az első román teremlabdarúgó-bajnokság döntője vaskos
meglepetést hozott: a nagy futballhagyományokkal rendelkező román városok
helyett két székely város csapata, a marosvásárhelyi és az udvarhelyi
focisták játszhattak az első helyért.

A közönség sportszerű viselkedése remélhetően elgondolkodtatja
a román központi sajtó publicistáit is, akik korábban a magyar
szélsőségesek fővárosának kiáltották ki a települést. Székelyudvarhely
kilencvenhat százalékos arányával ma a legmagyarabb város Erdélyben – a
bukaresti hatalom betelepítési politikájának ellenálló városvezetőt
(lapunkban is többször beszámoltunk például a csereháti ügyről) a románok
első számú közellenségének próbálták beállítani.

A finálé napján gyakorlatilag megállt az élet a székely
anyavárosban: a helyi rádiók beszélgetőműsoraiba még hetvenéves nénikék is
betelefonáltak a mérkőzés kezdésének időpontjáról érdeklődve. A karneváli
maszkokba öltözött szurkolók a győzelmes mérkőzés lefújása után
berontottak a pályára, "Zúg a csarnok, itt a bajnok!" skandálással és a
magyar himnusszal köszöntve az újdonsült bajnokot.

A siker egybekovácsolta a politikailag megosztott város
lakosságát annak ellenére, hogy a politikusok mindent megtettek a
megosztottság megőrzésére. A polgármester ellenlábasai, az RMDSZ-színekben
bejutó tanácsosok ugyanis pontosan a döntő időponjára hívtak össze
rendkívüli tanácsülést, hogy lehetetlen helyzetbe hozzák a város első
emberét: ha nem vesz részt a döntőn, akkor a sportszeretők szemében veszít
a népszerűségéből, ha pedig az önkormányzati ülés helyett a focimeccset
választja, akkor felelőtlenséggel vádolható. A városban a két tábor
gyakorlatilag a magyar belpolitika erdélyi leképezése: a konzervatív
beállítottságú Szász Jenővel szemben a baloldaliságát nyíltan vállaló
Verestóy Attila vezette RMDSZ sorakozik fel.

A magyaroszágon edzői diplomát szerzett udvarhelyi Jakab
Zoltán együttese duplán is sporttörténelmet írt: a 2-1-es győzelemnek
köszönhetően egyrészt első román bajnoka ennek a sportágnak, másrészt a
városnak még soha nem volt felnőtt csapatsportban országos bajnokságot
nyert együttese. A győzelem mellett a csapat a legjobb kapus és legjobb
edzői címet is megkapta, míg az udvarhelyi közönség sportszerűséggét fair
play-díjjal jutalmazták.

A bajnokcsapat a sikernek köszönhetően jogot nyert a
nemzetközi porondon való megmérettetésre. A játékosok zöme még nem ült
repülőn.

Discussion/Fórum