Hungarian Online Resources

est. 1993 by UMCP Hungarian American Student Association

Pazarlás és megszorítások határon túli ügyekben

Lukács Csaba
Felmondja az MTI-előfizetést a határon túli magyar napilapok számára az Illyés Közalapítvány (IKA) – értesültünk. A Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) eredménytelenül pályázott az általa felügyelt közalapítványhoz, így szeptembertől tizenkét napilap kénytelen nélkülözni az MTI szolgáltatásait. A HTMH eközben hatvanhatmillió forintot költött egy támogatás-nyilvántartó szoftverre, szakértők szerint ennek tizede is elég lett volna erre a célra.

Áldozatul esik a jelenlegi kormány megszorító politikájának a határon túli magyar lapok hírellátása is: az IKA lapunk információi szerint szeptembertől felmondja az MTI-vel kötött szerződést, így a nemzeti hírügynökség évi negyvenmillió forintos bevételtől esik el. Az anyaország és a nagyvilág híreit eddig tizenkét magyar újság kapta ebből a keretből: Romániában hét megyei és a két országos magyar lap, a Krónika és a Romániai Magyar Szó. Felvidéken az Új Szó, Kárpátalján a Kárpáti Igaz Szó, délvidéken pedig az ottani magyar napilap, a Magyar Szó jutott hozzá ingyen a hírekhez. Információink szerint az IKA kuratóriuma drágállta az MTI-nek kifizetendő összeget, és azt sem értették, a HTMH miért nem oldja meg saját költségvetéséből a támogatást ahelyett, hogy pályázna az általa felügyelt közalapítványhoz. A HTMH honlapjáról egyébként kiderül, hogy egy februári és egy május végén aláírt szerződés értelmében két lépcsőben összesen hatvanhatmillió forintot költenek egy támogatás-nyilvántartó szoftver fejlesztésére és működtetésére. Lapunknak nyilatkozó szakértők szerint ez irreálisan magas összeg – a Soros Alapítvány pályázati rendszerére kifejlesztett Grantsys program például (amelyet ma is több közalapítvány és pályázatot kiíró alap használ) ennek a tizedébe kerül. Az IKA információink szerint a kormányzati takarékossági program elvonásai miatt kényszerült erre a lépésre.