A romániai árvaházak siralmas állapotáról rengeteget cikkeztek az
utóbbi időben egyes szemfüles nyugati tollforgatók. Főleg az 1989-es
fordulat után tárták fel sokan az ilyenfajta "gyermek-kombinátokban"
uralkodó borzalmas helyzetet. Filmek hosszú sora mutatott be megrázó
felvételeket ezen intézeti gyermekek szomorú sorsáról. Hogy milyen
rosszul bánnak velük, hogy milyen középkori komfortban élnek, hogy
milyen szánalmas, állati állapotok közt alszanak, táplálkoznak,
tisztálkodnak. S hogy milyen kevés szeretetet kapnak. S hogy néha meg
is fenyítik őket. Vagy janicsárokat nevelnek belőlük. Pontosabban: ro-
mániában szenvednek.

De egy dologra sajnos nem figyeltek fel ezen rámenős, szenzációt
kereső, nyugati demokráciákban felnevelkedett profi sajtósok.
Nevezetesen arra, hogy ezekben a gyermekvédő központokban elrabolják
a nyelvét, az identitását, a nemzethez való tartozási jogát is
ezeknek a kicsi embereknek. Mert tapasztalatból tudom, hogy amikor
beviszik őket ezekbe az agymosó központokba még "jó napottal"
köszönnek a felnőtteknek, de pár év múlva már csak "buna ziua" jön ki
a szájukon. S ugyanez történik a vallásukkal is. Mindegy, hogy milyen
vallású volt azelőtt a kicsi lurkó. Lehetett katolikus, református,
unitárius, evangélikus, netán más felekezetű, itt ezekben az
intézetekben az ortodox istent fogja imádni egy idő után. Az csak
természetes, hogy írni-olvasni is románul tanítják meg ezen botladozó
nyelvű csemetéket. Elvégre ez az állam nyelve. És mindannyian ro-
mániában szenvedünk.

Na, ezért van óriási jelentősége a nemzetmegtartás szempontjából
annak a tevékenységnek, amit Böjte atya kifejt. Mert azok a székely-
magyar ajkú gyermekek, akiket ő a szórványból, a nehéz anyagi
helyzetből kiemel, és akikre gyermekotthonaiban gondot visel,
biztosan megmaradnak annak, aminek egykor születtek. Hitben
nevelkednek, anyagilag se nélkülöznek, és anyanyelvükön tanulják meg
önkéntes nevelőiktől a betűvetést, az olvasást, a számolást. És
ezekből már nem nevelhet janicsárokat a ránk telepedő, az élettért
előlünk elvevő, félelmetes hatalom. Amely Erdélyben, sok magyar
településen valóságos előretolt román helyőrségként tartja fenn
ezeket a lélekölő börtön-házakat. Mert Nyárádszeredában például értük
létesült román tagozat a színmagyar általános iskolában, és ők
szaporítják fel a létszámot is a helyi ortodox hajlékban. S hiába
papol fél Európa, hogy fel kell számolni ezeket az árvaházakat, a
szeredai erőd-otthon él és virágzik. Kit érdekel itt Ájrópa, hisz
mindannyian ro-mániában szenvedünk.

De hála az égnek nemcsak Böjte Csabák, még Pál Marikák is léteznek. Ő
vezeti a szovátai gyermekotthont, ahol főleg szegény sorsú székely
gyermekek kapnak meleg kuckót, főtt ételt és sok simogatást. S egy
biztos hitet, egy kemény hátteret, hogy megmaradhassanak annak,
aminek jó anyjuk megszülte őket. Anyanyelvükön imádkoznak,
cserkészdalokat tanulnak, és önfeledten játszanak, amikor annak az
ideje. S nemcsak azokra figyel Marika, akik bent élnek az intézet
falain belül. Gyakran meglátogat fiatal csapatával olyan székely-
magyar családokat is a Nyárád mentén, a Kis-Küküllő mentén és Szováta
környékén, akik szintén jó szívvel fogadják a vigasztaló szót, a
gyógyszert, a használt ruhát. Szívesen kukkint be olyan házakba, ahol
sok a szenvedés, a nélkülözés, a gyermeksírás. Figyel azokra a
gyermekekre is, akiknek szülei szakadtak, munkanélküliek vagy gyakran
néznek a pohár fenekére. Akik saját hibájukból vagy a sors fintora
nyomán szintén ro-mániában szenvednek.

Nemrég "elrabolta" ezeket a szomorú szemű kisembereket csüggedt
szüleiktől egy szombati napra. A nyárádszeredai sportpályán gyűltek
össze, ahol a helybéli nagycsaládos egyesület vezetőinek vendégei
voltak. Métáztak, énekeltek, ismerkedtek egymással a környékről
összeszedett, szépen felöltöztetett, székely-magyar kicsi gyermekek.
Sokan pancsoltak egyet nevelőik kíséretében a hűs Nyárád vizében.
Aztán jóízűen elfogyasztották a sportpálya mellett üstben megfőzött
finom ételüket. Pihentek, beszélgettek, ismerkedtek. Szeretetet
kaptak és adtak egymásnak a különböző korú, szegényesen élő,
környékbeli magyar családok gyermekei. Egy cseppet mi is számba
vettük őket. Hogy közbeléphessünk, ha janicsárokat akar nevelni
belőlük a ránk telepedő, megszálló hatalom. Vagy tudjuk hova kell
adni, ha dúsgazdag politikusainkat, s egyes elzsírosodott
egyházvezetőinket megszállja a szentlélek. S féktelen vágyat
éreznének az adakozásra.

Mert igaz, hogy mindannyian ro-mániában szenvedünk. De nem egyformán.
Van, aki a Nyárád martján üres hassal, s van, aki a Dimbovita partján
luxusszállóban, tömött pénztárcával. Magyarnak megmaradva mindannyian.

Csíki Sándor

Forrás:

Discussion/Fórum